Vállalkozói bankszámlák díjai 2026-ban

Míg a lakossági bankszámlák esetében – a kormányzati beavatkozás hatására – 2026. június 30-ig önkéntes díjemelési stopot vállaltak a bankok, addig a vállalkozói ügyfelek számára semmilyen fékező mechanizmus nem létezik.

Mivel az idei infláció az év első tíz hónapjának átlagát tekintve 4–5 százalék körül alakulhat 2025-ben, a BiztosDöntés.hu számításai alapján a cégek nagyjából ekkora mértékű díjnövekedésre számíthatnak jövő tavasszal. A magyar neobank, a BinX azonban már most módosított díjazásán, így kérdésessé válik, sikerül-e megőriznie árversenyelőnyét a hagyományos bankokkal szemben.

A vállalkozói számlák díjainak emelésére nincs érvényben semmilyen korlátozás, így a hazai kereskedők és szolgáltatók a tavalyi drágítás után már idén is megfizették a magasabb pénzügyi tranzakciós illetéket, az új devizaváltási kiegészítő illetéket, valamint az infláció miatti díjemelést.

A vállalkozók nem részesülnek abban a kedvezményben sem, amely a lakossági ügyfeleknél tranzakciónként 50 000 forintig illetékmentességet biztosít – ezt a bankok ma már minden magánszemélynél alkalmazzák. A cégeknek viszont továbbra is módjukban áll áthárítani a folyamatosan emelkedő banki költségeket a lakossági és üzleti partnereikre.

Megvan az első szolgáltató, amely 2026-ra már be is jelentette a díjemelést

„A bankok hamarosan sorra közlik a 2026-os díjváltozásaikat, amelyek mértékét minden évben az infláció határozza meg – beleértve azt is, amit korábban esetleg még nem érvényesítettek” – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Az első szolgáltató, amely nyilvánosságra hozta a jövő évi díjemelést, a BinX, Magyarország első neobankja. A cég díjstruktúrájának átalakításával jól megmutatja, mennyivel kedvezőbb lenne a vállalkozói számlavezetés, ha a pénzforgalmi díjakat nem terhelné tranzakciós illeték.

A BinX százalékos átutalási díjakat vezet be

A BinX Zrt. új díjstruktúrát alakított ki, amelynek értelmében a fix összegű átutalási díjakat százalékos alapú költségek váltják fel. Ennek ellenére a vállalkozói ügyfelek számára ezek a díjak továbbra is lényegesen alacsonyabbak maradnak, mint a hazai bankok üzleti számláinak átutalási költségei – bár így a hagyományos bankok hátránya valamelyest mérséklődik.

Az Early Bird, a legolcsóbb díjcsomag, 2026. január 31-én megszűnik azoknál a jelenlegi ügyfeleknél, akik 2026. január 15-ig nem ajánlanak legalább két új ügyfelet a BinX-hez.

A módosuló átutalási díjak:

- BinX-S csomag: 399 Ft helyett 0,25%, maximum 10 000 Ft, 4 999 999 Ft-ig tranzakciónként

- BinX-M csomag: 299 Ft helyett 0,2%, maximum 10 000 Ft

- BinX-L csomag: 199 Ft helyett 0,15%, maximum 10 000 Ft

A számlavezetési díjak változatlanok maradnak: az S csomag díjmentes, az M 2 990 Ft, az L pedig 9 990 Ft havonta.

A belföldi átutalások díjai még így is alacsonyabbak, mint a 0,45%-os (maximum 20 000 Ft) pénzügyi tranzakciós illeték, amelyet a BinX minden egyes átutalás után befizet az államnak – függetlenül attól, mennyit számláz belőle az ügyfeleknek.

A BinX-en belüli utalás teljesen díjmentes marad, így a szolgáltatón belül működő vállalkozások továbbra is ingyen küldhetnek egymásnak pénzt.

Újra elérhető lesz az Early Bird csomag

Azok a vállalkozások, amelyek a BinX ajánlóprogramja keretében legalább két új ügyfelet hoznak a szolgáltatóhoz, nemcsak díjmentes belső utalást kapnak, hanem 2026. február 1-jétől ismét jogosultak lesznek az Early Bird csomagra is – függetlenül attól, korábban milyen csomagban voltak.

Az Early Bird díjcsomag nemcsak havidíjmentes, hanem minden egyes belföldi, BinX-en kívüli átutalásért egységesen 199 Ft-ot kell fizetni. Az újonnan érkező ajánlott ügyfelek ugyancsak hozzáférhetnek ezekhez a kedvezményekhez.

A bankok széles választéka is elérhető

Más pénzintézetek még nem jelentettek be díjemelést – erre legkorábban az idei infláció januári publikálása után lesz mód –, de a BinX megemelt díjaihoz viszonyítva a neobank előnye így is jelentős marad a vállalkozók számára.

A BiztosDöntés.hu vállalkozói bankszámla kalkulátora alapján a sok utalást végző cégeknek kedvező alternatíva lehet a MagNet Bank frissített vállalkozói számlacsomag-kínálata. A MagNet Midi és Maxi csomagokban a tranzakciós illetéken felül csupán minimális banki díj fizetendő, és havi 3,5, illetve 10 millió Ft kimenő utalási forgalomnál a havidíj is elengedésre kerül.

A Gránit Bank Fix és Fix Pro számlacsomagjai szintén előnyösek lehetnek: évi 300 és 600 millió forintos átutalási forgalomig használhatók, és az ügyfeleknek csak az illetéknek megfelelő díjat kell megfizetniük, a havidíj pedig 25 000, illetve 30 000 Ft.

Hasonló feltételeket kínál az MBH Bank Egység I. csomagja is: az átutalások után kizárólag a tranzakciós illetéknek megfelelő díj fizetendő, a havidíj pedig 15 755 Ft. A konstrukció azonban csak két évig él, és az ügyfélminősítést a bank egyénileg végzi.

Az UniCredit Bank Flexi Business csomagjában a havidíj az utalási forgalommal arányosan változik, és legfeljebb 74 000 Ft-ig emelkedhet, ugyanakkor itt is csak a tranzakciós illetéknek megfelelő összeget kell fizetni átutalásonként.

Az Erste új mikrovállalkozói Extra számlacsomagja, illetve az MBH Bank Lépték csomagjai ugyanezt a logikát követik: minden átutalás után az illetéknek megfelelő banki díjat kell megfizetni, ám nagyobb átutalási forgalom esetén a havi díjak magasabbra nőhetnek.


Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás: