Van okunk a bizakodásra

Nehéz elhinni, de minden okunk megvan az optimizmusra, 2024-ben jobb lesz a magyar gazdaság, az ország helyzete, mint 2023-ban volt, a makrogazdasági mutatók a várakozásoknál lassabban ugyan, de javulni fognak - nyilatkozta Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek.

Van okunk a bizakodásra

Kiemelte, a kamara számítása szerint Magyarországon 2024-ben a gazdaság 4-5 százalékkal növekedhet az idei 0,3 százalékos visszaeséssel szemben, az infláció 5-6 százalék körül alakulhat a 2023. évi 17,7 százalék után.

A kamara elnöke úgy értékelte, hogy az orosz-ukrán háború, a szankciók, az ezeket kihasználók nyerészkedése súlyos veszteségeket okoztak az idén a magyar gazdaságnak, az energiaárak, az infláció és a kamatok az egekbe emelkedtek, a kereslet pedig jelentősen csökkent.

Parragh László szerint téves feltételezés volt, hogy az inflációval együtt nőnek majd az idei költségvetési bevételek. A pénzromlás és a drasztikusan visszaesett fogyasztás következtében 1000 milliárd forint áfabevételi hiány keletkezett a költségvetésben - jegyezte meg.

A költségvetéssel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi közvetlentőke-befektetések (FDI) nem helyettesítik az adósság típusú forrásokat és az EU transzfereket. Az FDI főleg a vállalati szektort segíti hosszú távon, és nem használható fel rugalmasan, gazdaságpolitika célszerinti támogatására - fejtette ki.

Kulcsfontosságnak nevezte a gazdaságpolitika szempontjából az európai uniós források kiszámítható lehívását, hatékony felhasználását, mert ezek járulnak hozzá a gazdasági fejlesztésekhez, a fizetési mérleg javításához, az államháztartás finanszírozásához, az államadósság csökkentéséhez, a gazdasági növekedés serkentéséhez és a versenyképesség javításához.

Az uniós forrásokhoz való akadálytalan hozzáférés országkockázat szempontjából is jelentős hatással bír - tette hozzá.

A kamara munkáját Parragh László eredményesnek és sikeresnek értékelte.

Példaként említette, hogy a kormány figyelembe vette az MKIK és a területi kamarák több javaslatát is, így a munkába járási költségtérítés emelését, a munkára való alkalmasság kötelező orvosi vizsgálathoz kötésének megszüntetését, a kisvállalati adó (KIVA) szabályainak egyszerűsítését, a vállalkozások adminisztrációs terheinek, költségeinek csökkentését.

A kamara egyebek közt javaslatokat tett az élelmiszerinfláció letörésére, az árfigyelő rendszer részletszabályainak kialakítására, támogatta a bértárgyalásokat, a minimálbér és a garantált bérminimum mielőbbi bevezetését, és a Kavosz Zrt. révén működteti a Széchenyi Kártya Programot, és javasolta a KKV-k számára bevezetett kamatstop 2024. április 1-jéig történő fenntartását, az energiaválságban egyeztetett az energiaügyi miniszterrel a vállalkozások helyzetének javításáról - emelte ki az elnök.

Parragh László kitért arra, az MKIK jelentős külgazdasági munkát végez azáltal, hogy 10 tagozatot és 10 üzleti tanácsot működtet, így megközelítőleg 500 exportőr vállalkozással dolgozik együtt közvetlenül.

Megemlítette, hogy a kamara jelentős szerepet vállal a szakképzés területén is azzal céllal, hogy olyan rendszer legyen, amely biztosítja a jólképzett szakembereket a vállalkozások számára. Ezt segíti a szakmák versenyének szervezése is.

Felidézte, hogy a kamara közreműködésében Magyarország 2023. szeptember 5-9. között nyolcadik alkalommal vett részt a Szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkills Gdansk 2023 versenyen, ahol a magyar versenyzők kiváló eredményt értek el, 22 versenyszámban indultak, öt arany, egy ezüst, négy bronz érmet és hét kiválósági érmet szereztek.

Parragh László közölte, az MKIK megpályázta a 2028-as WorldSkills verseny rendezési jogát, szerinte nagy esély van ennek megszerzésére, mert a magyar szakképzési rendszer Európában az első három legjobb között van.


Veszélyes határhoz közelít a Bitcoin: milliárdos veszteséget hozhat a Strategy számára az újabb esés

A Bitcoin árfolyama mindössze 211 dollárral haladja meg a Strategy átlagos beszerzési árát, így a világ egyik legnagyobb vállalati Bitcoin-befektetője hamarosan nem realizált veszteségbe fordulhat. A korábban MicroStrategy néven működő vállalat számára azonban nem önmagában a 75 451 dolláros árszint áttörése jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem annak hatása a részvényárfolyamra, a finanszírozásra és a befektetői bizalomra.
2026. 11. 08. 23:00
Megosztás:

Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás: