Varga Mihály az MGYOSZ elnökével egyeztetett

A magyar EU-elnökség elsődleges célja, hogy erősítse Európa versenyképességét és iparát, amely a magyar vállalatok teljesítményét is növelheti - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) hétfői közleménye szerint Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Lakatos Pétert, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnökét.

Varga Mihály az MGYOSZ elnökével egyeztetett

A pénzügyminiszter ismertette az érdekképviselettel a magyar elnökség prioritásait: Magyarország az Európát érintő legfontosabb kérdésekben, így többek között az uniós iparpolitikában, a zöld gazdasági átállásban, a gazdabarát agrárpolitikában és a kohéziós politika felgyorsításában kíván előrelépni. Az MGYOSZ támogatja a kormány adó- és adminisztrációcsökkentésre, munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikáját - emelte ki a tárcavezető. Mint mondta: ennek részeként legutóbb a kedvezményes lakásáfa további, kétéves meghosszabbításáról döntöttek, amelyet a gyáriparosok is támogattak.

Közös eredmény, hogy a szomszédban dúló háború és az energiaválság ellenére sikerült megőriznünk a teljes foglalkoztatottságot, sőt, egyes ágazatokban már munkaerőhiány van - hangsúlyozta a közlemény szerint Varga Mihály. A tárcavezető megerősítette: a kormány elkötelezett a magyar munkahelyek védelme mellett, elsődleges célja, hogy a hazai munkaerőhiány enyhítése érdekében elsősorban a mintegy 300 ezer fős magyar munkaerő-tartalékot aktivizálja. Külföldi vendégmunkások csak és kizárólag azokba a hiányszakmákba érkezhetnek, ahol belföldi és európai uniós munkaerő már nem áll rendelkezésre - hívta fel a figyelmet a pénzügyminiszter.

Varga Mihály emlékeztetett: a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára, a legtöbb elemzőintézet várakozása szerint jövőre az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet. A kormány elkötelezett a költségvetési hiány és az államadóság csökkentése mellett, a hiányt idén 4,5 százalékra, jövőre 3,7 százalékra, 2026-ra pedig 2,9 százalékra mérsékli - írták.


10 kriptó, egy hét, elképesztő fordulat: a Quant 186%-ot ugrott

Van az a hét, amikor a kereskedő kétszer is ránéz a képernyőre, mert elsőre elírásnak tűnik a zöld szám. A mellékelt pillanatfelvételen a Quant 186 százalékos emelkedéssel vezeti a listát, de a mögötte álló kilenc projekt története legalább ilyen érdekes: banki tokenizáció, új kereskedési termékek, intézményi piaci adatok és ismét feléledő mémcoin-kereslet találkozik benne.
2026. 09. 28. 01:00
Megosztás:

Az emberi beszéd a kutyák agyát is alakítja

Egy új magyar kutatás szerint a kutyák agya úgy tagolja szavakra a folyamatos beszédet, ahogy azt eddig csak embernél láttuk. Ez pedig arra utal, hogy a beszéd feldolgozásának hatékonysága nem feltétlenül az ember különleges nyelvi képességeinek a következménye: a beszéd rendszeres hallgatása maga is megváltoztathatja az agy működését, még egy embertől evolúciósan távoli emlősfajban is. Az ELTE Etológia Tanszékén működő Neuroetológiai Kutatócsoport felfedezése a világ egyik vezető tudományos folyóiratában, a Science-ben jelent meg.
2026. 09. 28. 00:05
Megosztás:

A BlackRock szerint az AI-ügynökök hozhatják el a stabilcoinok következő nagy hullámát

Egyre több mesterségesintelligencia-rendszer képes önállóan adatot kérni, szolgáltatást igénybe venni és összetett feladatokat végrehajtani. A BlackRock szerint hamarosan fizetniük is kell mindezért – és ebben a stabilcoinok kaphatnak fontos szerepet.
2026. 09. 27. 23:00
Megosztás:

Bitcoin vagy Ethereum: melyik érheti el előbb a korábbi csúcsát?

A Bitcoin és az Ethereum is jelentősen elmarad korábbi történelmi csúcsától, de eltérő pályán mozognak. Szeptember 27-én a Bitcoin nagyjából 84 900 dolláron állt, ami 33 százalékkal marad el a 2025 októberében elért 126 080 dolláros rekordtól. Az új csúcshoz így körülbelül 49 százalékos emelkedésre lenne szükség.
2026. 09. 27. 22:00
Megosztás:

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten sok napsütéssel: a hőmérséklet jellemzően 21-25 Celsius-fok között alakul a legmelegebb órákban, de a reggelek csípősek lesznek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 27. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 27. 20:00
Megosztás:

A Vodafone kijevi adatközpontjára mért csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
2026. 09. 27. 19:00
Megosztás:

Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint mindez a zöld átállás költségeit is más megvilágításba helyezi: a klímaváltozás mérséklésére fordított kiadásokat az elkerülhető gazdasági veszteségekkel együtt érdemes mérlegelni.
2026. 09. 27. 18:00
Megosztás:

Több mint 700 millió eurós sürgősségi segélycsomagot különít el globális válságok kezelésére az EU

Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd - tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
2026. 09. 27. 17:00
Megosztás:

Szakmai találkozót szervez a fiatalok mentális egészségéről a Magyar Színház

Az addikciók megelőzését és a színházi nevelés prevenciós szerepét állítja a középpontba a Színházi Nevelési Szakmai Találkozó, amelyet október 3-án rendeznek meg a Magyar Színházban.
2026. 09. 27. 16:00
Megosztás:

A külkereskedelemről, a szálláshelyekről és az ipari termelői árakról is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 09. 27. 14:00
Megosztás:

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás: