Versenyelőnyhöz juttatja a vállalatokat a felnőttképzés Beérkező levelek

A folyamatos technológiai fejlődés és a változó gazdasági környezet fokozott igényt támaszt mind a munkavállalók, mind a gazdasági társaságok felé. A vállalatok versenyelőnyhöz juthatnak, ha felismerik, hogy megéri a tehetséges és lojális munkavállalók tovább- vagy átképzésébe invesztálni.

Versenyelőnyhöz juttatja a vállalatokat a felnőttképzés Beérkező levelek

Az új kihívásokkal teli gazdasági környezetben a vállalatoknak ki kell használniuk a felnőttképzés által nyújtott előnyöket. A DEKRA Akademie tapasztalatai alapján a cégek egy jelentős része felismerte, hogy a folyamatos tanulás és fejlődés révén versenyképesek maradhatnak, sőt könnyebben megtarthatják a tehetséges munkavállalókat, ezzel is növelve a termelékenységüket. A Magyarországon piacvezető felnőttképző társaság szerint nagy segítséget jelent a vállalatoknak a rugalmas, vállalati munkaidővel összeegyeztethető szervezés, illetve a kihelyezett képzési forma szintén a céges partnerek életét könnyíti.

Vállalati partnereik jelentős része az autóiparból, illetve az arra épülő beszállítói körből kerül ki, de emellett megtalálhatók ügyfeleik között építőipari és energia szektorban tevékenykedő gazdasági társaságok is. A DEKRA Akademie-nek van olyan partnere, akivel az együttműködés már több mint 10 évre nyúlik vissza.

A fenti területek mellett érdemes kiemelni azon rövidebb, célzottabb képzéseket is, amelyeket a hatóságok vagy jogszabályok írnak elő. Ilyenek a tűzvédelmi szakvizsgák, a munkavédelmi előadó alap- és továbbképzések, vagy éppen a veszélyes vegyi anyagok kezelésével kapcsolatos tanfolyamok.

Naprakész ismeretek és szakmai fejlődés = befektetés a jövőbe

A felnőttképzés lehetőséget nyújt arra, hogy a munkavállalók tudásukat frissítsék, és megismerjék a legújabb technológiákat és módszereket. Új ismereteikkel, többlettudásukkal pedig a vállalat is nyer.

Az agrárium területén a gépkezelői képzések segítségével a munkavállalók megtanulhatják az új generációs mezőgazdasági gépek, alkalmazások működését, amellyel hatékonyabbá teszik a termelési folyamatokat. Jó példa erre a családi gazdaságok és kisebb mezőgazdasági vállalkozások körében is népszerű aranykalászos gazda képzés, amellyel egyszerre többféle gépkezelői jogosítvány is megszerezhető, növelve egy vállalkozás verseny- és piacképességét. A bizonyítvány mellé egy mezőgazdasági gépkezelő jogosítvány is megszerezhető, amely alapján 37 kW teljesítményhatár feletti, a szántóföldön alkalmazható traktor, önjáró mezőgazdasági betakarítógép is vezethető, de lehetővé teszi a fejő- és tejkezelő-, és egyes keltetőgépek kezelését is.

Az építőiparban egyes cégek szintén felismerték, hogy a villamossági képzések lehetőséget adnak arra, hogy a munkavállalók az elektromos rendszerek területén fejlesszék szakértelmüket, és elvégezhessék a legkorszerűbb technológiákat igénylő villanyszerelési feladatokat. E vállalatok körében egyre népszerűbbek azon tanfolyamok, amelyek villamosipari előképzettségre épülő szakképesítéseket adnak, és amelyek lehetővé teszik, hogy kis-, akár középfeszültségű szerelőként, villamos alállomás-kezelőként, felülvizsgálóként vagy megújuló és egyéb energiaforrású kis-erőmű létesítőjeként is tevékenykedhessen a munkavállaló. A munkáltatók részéről egyre nagyobb az igény a feszültség alatti munkavégzést lehetővé tevő szaktudásra is. 2022-ben több, mint 600 tanuló végzett vállalati keretek között a DEKRA Akademie ezen képzésein, akik közel 30 nagyobb partnertől érkeztek.

A DEKRA Akademie adatai szerint az energiaválság és a magyar építőipart érintő változások megnövelték az energiahatékonysági beruházásokhoz kapcsolódó szakmák iránti képzési keresletet. Egyre több vállalat érdeklődik az olyan képzések iránt, mint a nyílászáró- és árnyékolástechnikai szerelő, valamint a napelem telepítő. A DEKRA Akademie azon vállalati partnerei, akik a nyílászáró- és árnyékolástechnikai szerelő képzést keresik, jellemzően kisebb építőipari vállalkozások. 2022-ben 100 fölötti létszámban végeztek a felnőttképző tanfolyamain ezen a területen. A napelem telepítő képzésre tavaly szintén megugrott a kereslet, mintegy 90 fő fejezte be sikeresen a kurzusokat. A várakozások szerint, amennyiben újra megnyílnak az energiahatékonyságot célzó támogatási lehetőségek, további növekedésre lehet számítani.

Rugalmasság és alkalmazkodóképesség

A felnőttképzés viszonylag rövid idő alatt megszerezhető szakképesítést ad, a tanfolyamok gyakran, évente többször is indulnak.  A képzések jellemzően olyan formában – akár online vagy jelenléti –  valósulnak meg, amelyek megengedik a vállalatok munkavállalóinak, hogy a munka mellett tanuljanak – a rugalmas időbeosztás és az online tanulási lehetőségek révén a saját tempójukban fejleszthetik szakmai tudásukat. Ez pedig lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy munkavállalóik a megfelelő időpontban és módon képezhessék magukat a munka mellett, s a megszerzett új ismereteket pedig szinte azonnal be is építhetik a meglévő munkájukba.

Tehetség megtartása és vonzása

Nem túlzás azt állítani, hogy a vállalatok dolgozóikat úgy tudják megtartani, ha képezik, fejlesztik őket. A felnőttképzés vonzóvá teszi a vállalatot a jelenlegi és leendő kollégák számára is. A támogatott szakmai fejlődés voltaképpen motivációt jelent a munkavállalók számára, és így a cégek szempontjából hozzájárul a tehetségek megtartásához és megtaláláshoz.

A vállalatok számára érdemes kihasználni ezeket az előnyöket, és befektetni munkavállalóik továbbképzésébe, hogy versenyképesek maradjanak a piacon.


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: