Veszélyben a magyar nyugdíjasok megélhetése! Felgyorsul a relatív elszegényedés

Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News alapítója szerint idén tovább romolhat az idősek anyagi helyzete, sőt, a nyugdíjasok relatív elszegényedése még inkább felgyorsulhat – erre utalnak a Központi Statisztikai Hivatal legújabb adatai is.

Emlékeztetett, hogy 2024 januárjában a nyugdíjak mindössze 3,2%-kal emelkedtek, miközben a tavalyi évben az átlagkeresetek 13,3%-kal nőttek. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak 10,1%-kal elmaradtak a béremelkedéstől.

Még ha az év végén – valószínűleg novemberben – történik is egy kiegészítő nyugdíjemelés, amely körülbelül 1,3% lehet, az idősek vásárlóereje továbbra is jelentősen elmarad a dolgozókéhoz képest.

A KSH februári adatai alapján az átlagnyugdíj jelenleg 242 682 forint, míg a legutóbbi, januári adatok szerint a nettó átlagkereset 444 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíj csupán az átlagkereset 56,7%-át teszi ki. A mediánjövedelmek esetében némileg kedvezőbb a kép: itt a 13. havi mediánnyugdíj a keresetek 61,5%-ára rúg.

Farkas András szerint a helyzet csak tovább romlik, ha nem módosítanak a jelenlegi nyugdíjszámítási módszeren. Jelenleg ugyanis csak az infláció mértékét veszik figyelembe a nyugdíjak emelésénél, miközben a bérek sokkal gyorsabb ütemben növekednek.

Úgy véli, érdemes lenne a szomszédos országok gyakorlatát követni, ahol az infláció mellett a nettó béremelkedés egy részét – jellemzően 20 és 50% közötti arányban – szintén beépítik a nyugdíjemelésbe.

Az idősek pénzügyi helyzetét javíthatná a nyugdíjprémium is, de ezt csak akkor fizetik ki, ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5%-otez viszont a jelenlegi gazdasági kilátások mellett nem várható.


Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás:

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának.
2026. 07. 25. 08:30
Megosztás:

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken eljutatott közleményében, amely szerint a vállalat immár a világ 7. legnagyobb járműgyártója.
2026. 07. 25. 08:00
Megosztás:

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 07. 25. 07:00
Megosztás:

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
2026. 07. 25. 06:00
Megosztás:

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
2026. 07. 25. 05:00
Megosztás:

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak érdekében, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden tanulni vágyó fiatalnak legyen lehetősége bekapcsolódni a felsőoktatásba. Célunk, hogy a jövőben termékeink minél kedvezőbb kamatozással és a folyamatosan változó hallgatói igényekhez igazodó feltételekkel legyenek elérhetők. Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek hatékonyan segítik a fiatalokat tanulmányaikban és céljaik elérésében.
2026. 07. 25. 04:00
Megosztás:

Nem várt változások a munkaerőpiacon júniusban

2026 júniusában 4 millió 646 ezer fő alá csökkent a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt így több, mint 8 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, tavaly júniushoz képest ez több, mint 30 ezer fős visszaesést jelent. A munkanélküliek száma több, mint 5 ezer fővel 214 ezerre nőtt, a havi munkanélküliségi ráta 4,4%-ra emelkedett, amely magasabb az általunk és a konszenzus által is várt 4,3%-nál. A munkanélküliségi ráta április-június között 4,5%-on alakult.
2026. 07. 25. 03:00
Megosztás:

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási gép is komoly válsághelyzetet okozhat.
2026. 07. 25. 02:00
Megosztás:

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel!

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer nélkül térjen haza a patikából. Pedig a legtöbb készítmény kiváltásához már nincs szükség hagyományos receptre: az eRecept gyorsabb, biztonságosabb és sok esetben egyszerűbb megoldást kínál.
2026. 07. 25. 01:00
Megosztás:

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója

Ságodi Attilát nevezte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatójának pénteken a gazdasági és energetikai miniszter.
2026. 07. 25. 00:05
Megosztás:

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 07. 24. 23:00
Megosztás:

Milliárdok is múlhatnak a vagyonértékelésen

A vagyonadó bevezetése a kormány egyik kiemelt választási ígérete volt, a részletszabályok kidolgozása jelenleg is zajlik. A várható költségvetési bevételekről jelentős eltérés mutatkozik: egyes szakértői számítások 150–200-, míg kormányzati várakozások akár 600 milliárd forintos éves adóbevétellel számolnak. A Niveus szerint az eltérés egyik meghatározó tényezője lehet, hogy milyen eszközöket vonnak be az adóztatás alá, illetve, hogy a szabályozásban milyen értékelési módszertant alkalmaznak a különböző vagyonelemek – különösen a nem tőzsdei vállalkozásokban lévő részesedések esetében.
2026. 07. 24. 22:00
Megosztás:

Indul a harc az új egyetemistákért: ennyit ér meg a bankoknak, ha náluk nyitnak számlát

A ponthatárok kihirdetésével rögtön elkezdődött a bankok harca azért, hogy az újdonsült hallgatók náluk nyissák meg az első saját számlájukat. Több tízezer forintot hajlandóak ezért adni nekik. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes ezt kihasználni, de nem csak az egyszeri kedvezményekre, jóváírásokra kell figyelni, hiszen sok évig lehet használni egy diákszámlát. A családok az induló kiadásokhoz olyan helyről is tudnak pénzt szerezni, ahonnan sokan nem is gondolnák.
2026. 07. 24. 21:00
Megosztás:

Az elektromos autósok segítségével keresi új ultragyors töltőinek helyszíneit az E.ON Drive Infrastructure Hungary

Az elektromobilitás további terjedését és a hazai vállalkozások versenyképességét támogató, országos kezdeményezést indít az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI). A töltőállomás-üzemeltető vállalat célja, hogy az elektromos autósok segítségével azonosítsa azokat a magyarországi helyszíneket, ahol egyszerűbbé tehetik számukra a töltést új ultragyors (HPC) töltőpontok telepítésével, miközben új üzleti lehetőségeket teremtenek a töltést biztosító lokációs partnereknek.
2026. 07. 24. 20:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 14,25 százalékról 14,00 százalékra csökkentette az irányadó kamatot.
2026. 07. 24. 19:00
Megosztás: