Visszapattantak az amerikai indexek
Ma reggel a Brent árfolyama 107 dollár körül mozog. Donald Trump amerikai elnök tegnap kijelentette, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások a végső szakaszba léptek, ugyanakkor azzal is fenyegetőzött, hogy további támadásokat indít, ha Teherán nem fogadja el a békemegállapodást.
Szerdán zárás után érkezett az Nvidia gyorsjelentése, amit kiemelt figyelemmel vártak a befektetők. Hiába közölt a vártnál jobb eredményeket a cég, az árfolyam zárás után 1 százalék feletti mínuszba csúszott. Ez jól mutatja, hogy az elvárások extrém magasságokban voltak.
A bevételek 85 százalékkal 81,6 milliárd dollárra emelkedtek, míg az EPS 1,87 dollár lett (várt: 1,76). Továbbra is nagyon erős a kereslet a cég AI chipjei iránt. Az Intuit szoftvercég ellenben a vártnál gyengébb bevételeket közölt negyedéves beszámolójában, amire 13 százalékot zuhant az árfolyam.
(Forrás: OTP Ébresztő)