Visszatekerik a kilométerórát Magyarországon a külföldről behozott autók sokaságánál - honnan lehet tudni?

Bár a használt autók között Európa-szerte jelentős arányt képviselnek az import autók, a vásárlóknak érdemes gondosan mérlegelniük a kockázatokat, mielőtt döntést hoznak. Az országok közötti adatmegosztás hiánya miatt a piacot továbbra is nagy számban jellemzik a manipulált futásteljesítményű autók.

Visszatekerik a kilométerórát Magyarországon a külföldről behozott autók sokaságánál - honnan lehet tudni?

A carVertical autóipari adatelemző cég által készített tanulmány rámutat, hogy a magyarországi autóvásárlóknak különösen óvatosnak kell lenniük — a külföldről behozott járművek kilométeróráját ugyanis csaknem kétszer nagyobb arányban tekerték vissza. Az adatalapú kockázat pedig a járművezetői attitűdben is megjelenik. A carVertical egész Európára kiterjedő felmérése szerint a járművezetők 75%-a aggódik rejtett problémák miatt, és több mint egyharmada (35%) arról számolt be, hogy a múltban már megtévesztették őket, így ezek az aggodalmak egyáltalán nem alaptalanok.

Az import autók nagyobb kockázatot jelentenek

A carVertical magyarországi felhasználói által 2024 szeptembere és 2025 augusztusa között vásárolt járműtörténeti jelentések elemzése során a járművek 5,3%-ánál mutattak ki kilométeróra-visszatekerést. A teljes statisztika azonban nem tükrözi a kilométermérővel kapcsolatos csalások valós mértékét.

A külföldről behozott használt autók 6,6%-ánál találtak manipulált futásteljesítményt, míg a kizárólag Magyarországon használt autóknál ez az arány mindössze 4% volt. Ez azt jelenti, hogy egy importált jármű esetében körülbelül 1,7-szer nagyobb az esély arra, hogy visszatekert kilométerórával kerül a hazai piacra.

A több mint 10 000 európai autós részvételével készült carVertical felméréséből ráadásul az is kiderült, hogy az autóvásárlók 46,3%-a egyáltalán nem bízik a használtautó-kereskedőkben. Sokan szereztek már kellemetlen tapasztalatokat, ezért gyakran eleve szorongással vágnak bele a használtjármű-vásárlásba.

Mivel a futásteljesítményre, a baleseti előzményekre és egyéb fontos járműadatokra vonatkozó információk rendszerint nem kerülnek át a származási országból a célország adatbázisaiba, előfordulhat, hogy egyes eladók vagy kereskedések maguk sincsenek tisztában azzal, hogy az általuk kínált autó futásteljesítménye manipulált, illetve hogy a jármű súlyos balesetet szenvedett.

„Az egyes országok eltérő szabályozása rendkívül megnehezíti az ilyen típusú csalások ellenőrzését nemzetközi szinten. Az országok közötti adatmegosztás hiánya miatt az autók előélete export után szinte teljesen „eltűnik”, és gyakorlatilag tiszta lappal folytatják az útjukat. Ha tehát importált modellt választunk, többszörös a kockázata annak, hogy visszatekert futásteljesítményű autót vásárolunk” – magyarázza Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője.

Magyarországon minden második ellenőrzött autó import volt

Az import aránya jelentősen eltérő Európa-szerte. A legtöbb külföldről behozott autó Lettországban, Litvániában, Szerbiában és Ukrajnában található. A carVertical által Magyarországon ellenőrzött gépkocsik 50,1%-a érkezett külföldről, 49,9%-át pedig belföldön használták.

Minél több autót importálnak egy országba, annál nagyobb az esélye annak, hogy a vásárló rejtett problémákkal szembesül.

„Az autók jellemzően Nyugat-Európából áramlanak Kelet- és Közép-Európába, és gyakran sérülés után vagy visszatekert kilométerórával kerülnek vissza a piacra.  Az, hogy egy autó Németországból, Franciaországból vagy más országból érkezik, önmagában még nem jelent garanciát arra, hogy jó műszaki állapotban van. Minden autónak megvan a maga története, mely akár kellemetlen meglepetéseket is tartogathat” – teszi hozzá Buzelis.

Az adathiány valódi ára: az autóvásárlók 35 százalékát már megtévesztették

Ha egy autót a gyártás óta ugyanabban az országban használnak, a helyi hatósági nyilvántartásokban többnyire részletes és megbízható adatok találhatók az előéletéről. Import esetén azonban a múltbeli feljegyzések nem mindig „utaznak” tovább a járművel.

Az európai felmérésben résztvevők 83,2%-a szerint a vásárlóknak hozzá kellene férniük a járművek korábbi adataihoz, a válaszadók 61,5%-a pedig a nem érzékeny adatok megosztását is indokoltnak tartja.

Bár néhány európai ország személyes adatként kezeli az alvázszámot (VIN-t), felmérésünkben az „egyetért” és a „teljes mértékben egyetért” válaszokat összeadva a résztvevők több mint 70%-a nem tekinti védendő személyes információnak az alvázszámot, és nem tart attól, hogy annak megismerése bármilyen biztonsági kockázatot jelentene.

A carVertical tanulmány szerint a sofőrök 35%-át korábban már megtévesztették tisztességtelen eladók, és visszatekert futásteljesítményű vagy rejtett hibákkal rendelkező autót vásároltak. A járműadatok nagyobb átláthatósága visszaszorítaná a visszaéléseket, és átláthatóbb, megbízhatóbb helyzetet teremtene az európai használtautó-piacon.

Módszertan

A carVertical tanulmánya a vállalat felhasználói által az uniós országokban vásárolt járműtörténeti jelentéseket elemezte 2024 szeptembere és 2025 augusztusa között.

A tanulmány másik pillérét egy, a carVertical jelentések betöltési felületén megjelenő kérdőív adja, amelyet 2025 októbere és novembere között mintegy 10 000-en töltöttek ki, 35 országban. Mivel a felmérés kizárólag carVertical felhasználókat ért el, az eredmények a használt autók iránt aktívan érdeklődők csoportját tükrözik.

A jelenleg 35 országban működő carVertical több mint 900 nemzetközi adatbázisból – rendvédelmi szervek, nemzeti/állami nyilvántartások, pénzügyi intézmények és apróhirdetési portálok információiból – gyűjt adatokat. A vállalat évente több millió járműtörténeti jelentést dolgoz fel, amelyek alapján beszámol a legújabb trendekről, átfogó előrejelzéseket készít és friss információkkal szolgál a használtautó-piacról.


Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás: