Hoppá! Többet WC-zünk a válságban!?

A háztartási papíráru kiskereskedelmi forgalma 10 százalékkal nőtt 2008 július és 2009 június között, az előző hasonló időszakhoz képest, így meghaladta a 42 milliárd forintot - közölte az ACNielsen Piackutató Kft. az MTI-vel. (ProfitLine.hu)

Az elmúlt egy évben a Nielsen adatai szerint a legkeresettebb termék ebből a szegmensből a toalett papír volt, amelynek bolti forgalma értékben 10 százalékkal nőtt egyik évről a másikra. Az elmúlt évben 22 milliárd forintot tett ki a toalett papír értékesítése utáni bevétel, elsősorban amiatt, hogy annak ára 13 százalékkal emelkedett egy év alatt.

 

A Nielsen közleménye alapján, míg tavaly május-júniusban egy kilogramm toalett papírt 521 forintos mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagáron adtak el, addig az idei hasonló periódusban már 589 forintért. A toalettpapír drágulásának fő oka az volt, hogy a kereslet folyamatosan az olcsóbb, egy és két rétegű papíroktól a magasabb minőségű, három és négy rétegű termékek felé mozdult el - mutatott rá közleményében a piackutató vállalat.

 

Emellett azonban csökkent a 4 tekercses kiszerelés részaránya, mivel a fogyasztók többet vásároltak az egy egységre vetítve olcsóbban beszerezhető 8-as, 10-es és 16-os kiszerelésből. A Nielsen közleményében rámutatott: mennyiségét tekintve a toalett papír kiskereskedelmi forgalma 1 százalékkal csökkent 2008 július és 2009 június között.

 

A másik fontos termékcsoport a papír zsebkendő bolti forgalma a vizsgált időszakban mennyiségben 1, értékben pedig 7 százalékkal emelkedett, elérve az évi 10 milliárd forintot. A papír zsebkendő ára a Nielsen adatai alapján 8 százalékkal nőtt: egy kilogramm papír zsebkendő mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára a tavaly május-júniusi 747 forintról idén 809 forintra emelkedett. Árszínvonal tekintetében a dobozos termékek állnak az első helyen. A termékpalettát figyelembe véve értékben az eladások 65 százaléka a 100 darabos kiszerelésre jutott, ami 3 százalékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban. A 10 darabos szegmens piaci részesedése 1 százalékponttal, 26 százalékra nőtt, míg a dobozos részaránya 7-ről 9 százalékra emelkedett.

 

A Nielsen közleménye rámutatott: a konyhai papírtörlő iránt dinamikusan bővült a kereslet az elmúlt évben. Mennyiségben 5, értékben 10 százalékkal nőtt a bolti értékesítés, amely révén a piac mérete megközelítette az évi 6 milliárd forintot. Egy kilogramm konyhai papírtörlő átlagosan 11 százalékkal került többe idén május-júniusban, mint a múlt évi hasonló periódusban: 641-ről 713 forintra emelkedett a mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára.

 

A szalvéta piacmérete évi 3 milliárd forint körül alakult 2008 július és 2009 június között, de míg értékben 2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalma, mennyiségben 4 százalék csökkenést mutattak a Nielsen adatai. Az értékben mért eladásból 57-ről 59 százalékra nőtt a mintás részaránya, míg a nem mintásé 43-ról 41-re csökkent. A piacon továbbra is az egy rétegű szalvéta dominál, értéket tekintve 74 százalékos piaci részesedéssel, míg a három rétegű szalvéta aránya 24 százalék. A szalvéta átlagára csak kis mértékben, 3 százalékkal nőtt. Múlt év május-júniusban egy kilogramm mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára 1.093 forint volt, szemben az idei 1.131 forinttal.


Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás: