TESCO kedvezmények: 10 milliárd forint értékben!

A Tesco-Global Áruházak a forgalom enyhe bővülésére számít 2009-ben a múlt évi 602 milliárd forinthoz képest - közölte Antal Erzsébet, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

Az idén a gazdasági válság miatt változtak a vásárlói szokások: a vevőket most elsősorban az árengedmények vonzották a vevőket, ezért a Tesco a korábbinál többet, több mint 10 milliárd forintot fordított kedvezményekre - tette hozzá. Ugyanakkor az árakat átlagosan alig két százalékkal tudták emelni.

 

Per Bank, a szeptemberben kinevezett vezérigazgató arról beszélt, hogy a fő cél a vásárlók megtartása olyan körülmények között, amikor a válság miatt nőtt a munkanélküliség, az áfa emelése tovább rontotta a keresletet, és eltörölték a közszférában a 13. havi bért. A vezérigazgató tájékoztatása szerint az idei év végére 12-vel 102-re emelkedik a Tesco hipermarketek, és 11-gyel 19-re a TescoExpressz üzletek száma.

 

Az Észak-Magyarországon működő 26 Smarket üzlettel együtt 178 egysége van a Tescónak. A márkás termékeknél akár 20-30 százalékkal olcsóbb saját márkás termékek száma eléri a 4.500-at, és számos új termékcsaládot vezettek be az év során. A Tesco csoport azt vállalta, hogy 2020-ig a 2006. évhez képest megfelezi a fajlagos szén-dioxid-kibocsátását. A Tesco Magyarországon 2009-ben 6 százalékkal csökkentette a kibocsátását, 20,5 millió kilowattóra áramot takarítva meg. Ez az árammennyiség egy kisebb város éves áramfogyasztásának felel meg. A szeptemberben megnyitott dunakeszi áruház már úgy épült meg, hogy egyebek között napkollektort alkalmaztak, és 50-60 százalékkal kisebb az energiafelhasználása a többi egységnél. A korábban épült áruházak átalakításával az idén 16 százalék energiát takarított meg a Tesco.

 

A Tesco az idén 10 ezer tonna hulladékot gyűjtött be, az értékesített műanyag palackok 20 százalékát, az alumíniumdobozos italok dobozait pedig teljes egészében. A vállalt ösztönzi a vásárlókat, hogy minél kevesebb műanyagszatyrot használjanak, aminek eredményeként közel 90 százalékkal, mintegy 300 millió darabbal csökkent ezek felhasználása.

Újabb Otthon Start változások lépnek életbe november 15-től

Egy éjszaka megjelent kormányrendelet alapján újra módosítják az Otthon Start program feltétételeit. Többek között ettől a dátumtól már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Ezek a változások is november 15-től lépnek életbe.
2025. 11. 14. 13:30
Megosztás:

Magyarország a paprikára épít: 10. hely Európában a friss paprika exportjában, 5. a szárítottban

A paprika az a termék, amely világszerte összefonódik Magyarországgal. Helyet kap a hagyományos gulyásban, lecsóban vagy paprikás ételekben, szárított formája pedig a nemzeti konyha szimbóluma.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Fejleszti hálózatát az E.ON elektromos töltőállomás üzemeltető cége

Az E.ON töltőállomás-üzemeltető vállalata, az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) új funkcióval bővíti az állomásokat elektromos töltőhálózatán, az automatikus Plug&Charge töltésindítással egyszerűsödik az elektromos járművek töltési folyamata.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Mesés cicás ajándéktippek macskakedvelők részére

Sokan szeretik a cicákat, így egy macskás meglepetés biztosan könnyen elnyeri bárki tetszését. Legyen szó bármilyen alkalomról, az alábbi ötletek segítenek megtalálni a megfelelő ajándékot.
2025. 11. 14. 12:30
Megosztás:

A Visa Direct új stabilcoin-kifizetési pilotjával gyorsabban juthatnak pénzhez a tartalomgyártók és a szabadúszók

A Visa új pilotprogramja lehetővé teszi, hogy a kifizetések közvetlenül USD-alapú stabilcoin tárcákba érkezzenek, így a tartalomkészítők és szabadúszók gyorsabban férhetnek hozzá a pénzükhöz.
2025. 11. 14. 12:00
Megosztás:

Rekordméretű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Közel 870 millió dollárt vontak ki egyetlen nap alatt

A kriptopiac egyik legviharosabb hetét éli, miután az amerikai tőzsdén jegyzett Bitcoin ETF-ekből csak csütörtökön több mint 869 millió dollárt vontak ki a befektetők. Az eladási hullám nemcsak az árfolyamokat nyomta le, hanem komoly kérdéseket is felvet a piaci hangulatról és a befektetői bizalom jövőjéről. De mi áll a háttérben, és vajon csak egy korrekcióról van szó, vagy egy mélyebb átrendeződés kezdetéről? Mutatjuk a részleteket.
2025. 11. 14. 11:30
Megosztás:

Kisvállalkozások nagy fegyvere: Hogyan építhet arculatot egy kis cég hatalmas költségek nélkül?

A kisvállalkozások ma kemény versenyben próbálnak láthatóvá válni. A digitális hirdetések ára emelkedik, az algoritmusok folyamatosan változnak, az online jelenlét fenntartása pedig egyre nagyobb idő- és pénzbefektetést igényel. A fizikai megjelenés viszont továbbra is a legegyszerűbb és legstabilabb módja annak, hogy egy vállalkozás megragadja a figyelmet – különösen akkor, ha igényesen, tudatosan tervezett vizuális eszközöket vesz igénybe.
2025. 11. 14. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

A záráshoz közeledve a japán és koreai piacok meredek esésben vannak.
2025. 11. 14. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai indexek

Az európainál is nagyobb, meredek esést mutattak az amerikai indexek. Az S&P 500 és a Dow Jones 1,7%-kal, a technológiai túlsúlyú Nasdaq Composite 2,3%-kal került lejjebb.
2025. 11. 14. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,6%-kal, a DAX 1,4%-kal, a CAC 40 0,1%-kal, az FTSE 100 1%-kal zárt alacsonyabban.
2025. 11. 14. 09:00
Megosztás:

Következő 100x-es kriptó? Elemzők a Digitap ($TAP), a Hedera (HBAR) és a Kaspa (KAS) tokeneket emelik ki november legjobb befektetéseiként

Ahogy az altcoinok elkezdtek visszakapaszkodni, a befektetők november legjobb altcoinjait keresik. Olyan tokeneket keresnek, amelyek valós felhasználási esettel, erős fundamentumokkal és alacsony belépési árral rendelkeznek.
2025. 11. 14. 08:30
Megosztás:

Van élet a mesterséges intelligencia mellett

A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befektetési körülmények a kelet-közép európai térségben kifejezetten előnyösnek tekinthetők – derült ki az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című sajtóreggelijén. A szakértők szerint az AI és az arany mellett az idei év egyik nyertese az európai bankszektor is.
2025. 11. 14. 08:00
Megosztás:

Egy új 1 millió dolláros fogadás: Nem a 100 dolláros XRP-re, hanem arra, hogy a Digitap ($TAP) túlszárnyalja a Ripple-t 2026-ra

Egy 1 millió dolláros fogadás lett a kriptovilág beszédtémája, miután egy elemző kijelentette: kifizetne 1 millió dollárt, ha az XRP idén elérné a 100 dollárt.
2025. 11. 14. 07:30
Megosztás:

A Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

A Kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében! Ezért a Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget. A keret több mint 80%-a, 482 milliárd forint már leszerződésre került, 285 milliárd forintot pedig már folyósítottak a vállalkozások számára. A kibővített beruházási hitel és lízing keretet egyaránt igénybe vehetik a már eddig is részben külpiacra termelő/értékesítő vállalkozások, valamint a jövőben újonnan exportpiacra lépő kkv-k is, ezáltal erősítve nemzetközi versenyképességüket.
2025. 11. 14. 07:05
Megosztás:

Magyarország barátja és stratégiai partnere Izraelnek az agrárium területén is

A tiszteletre, a tanulásra és a gazdasági együttműködésre építjük agrárkapcsolatainkat Izraellel - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki csütörtökön Tel-Avivban egyeztetett Avi Dichterrel, Izrael agráriumért és élelmezésbiztonságért felelős tárcájának vezetőjével az Agrárminisztérium (AM) MTI-nek küldött közleménye szerint.
2025. 11. 14. 06:00
Megosztás:

Még mindig a németek uralják a magyar lakáspiacot, de olyanok is vásárolnak, akikre nem is gondolnánk

2024-ben több mint 5%-kal bővült a külföldi lakásvásárlók száma a magyar piacon, bár a 2022-es 8000-től még mindig jelentősen elmaradt a 6600-as szám – mutat rá a KSH. A nem magyar állampolgárok összesen 309 milliárd forintot költöttek el a magyar lakáspiacon tavaly, ezzel a teljes forgalom 6,4%-át generálták.
2025. 11. 14. 05:30
Megosztás:

ENSZ: Egyre nagyobb kihívás a tartós éhezés felszámolása az éhezési válsággócokban

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) közös jelentésében az éhezés súlyosbodására figyelmeztetnek 16 élelmezési válsággócban, ami azzal fenyeget, hogy további milliókat sodródhatnak éhínségbe vagy annak küszöbére.
2025. 11. 14. 05:00
Megosztás:

Egymilliárd forintot biztosít a kormány a Hungaroringet övező utak felújítására

Egymilliárd forintból megújul a Hungaroringet övező 3365 méternyi út - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője csütörtökön Mogyoródon.
2025. 11. 14. 04:30
Megosztás:

Távoli munkavállalás? 6 figyelmeztető jel, hogy a jelölt nem az, akinek mondja magát

Az utóbbi hónapokban újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai vállalatokhoz – köztük IT- és technológiai cégekhez is. A Google Threat Analysis Group szerint ezek az operátorok több európai országban, köztük Magyarországon is próbálkoztak. A Sophos szakértői szerint a fenyegetés nemcsak informatikai, hanem HR-biztonsági kérdés is.
2025. 11. 14. 04:00
Megosztás:

Több intézkedéssel támogatja az agrártárca a rövid ellátási láncok megőrzését

A rövid ellátási láncok (REL) nemcsak a hagyományok megőrzését, hanem a modern, tudatos fogyasztói igények kielégítését is szolgálják - jelentette ki Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a REL Expo 2025 rendezvény megnyitóján, Jakabszálláson a tárca MTI-nek küldött csütörtöki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 03:00
Megosztás: