Beckham és a prostituált: 25 millió dolcsis üzlet

Keményen meg akarják leckéztetni David Beckham ügyvédei az angol labdarúgó világsztárt hírbe hozó boszniai prostituáltat és a fiatal nő "sztoriját" közlő pletykamagazin szerkesztőit, akik ellen vasárnapi londoni sajtóértesülés szerint 25 millió dolláros (több mint ötmilliárd forintos) kártérítési keresetet nyújtottak be az illetékes kaliforniai bíróságon.

A német tulajdonú, In Touch című amerikai folyóirat, amely előszeretettel turkál hírességek szennyesében, nemrégiben világszerte komoly feltűnést keltő történetet közölt az angol futballválogatott egykori kapitányának, Anglia jelenlegi nem hivatalos sportnagykövetének állítólagos félrelépéseiről. A sztori forrása egy Irma Nici "művésznevű", boszniai születésű örömlány, aki azt mesélte a lapnak, hogy öt alkalommal is együtt hált Beckhammel New Yorkban, illetve Londonban. Beckhamék azonnal cáfoltak, teljesen valótlannak nevezve a történetet, és közölték, hogy pert indítanak.

 

BeckhamA News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap most azt jelentette, hogy a labdarúgó - aki jelenleg a Los Angeles Galaxy csapatát erősíti - jogi képviselői útján már be is nyújtotta a vaskos, 21 oldalas kártérítési keresetet, amely rágalmazás, becsületsértés és "érzelmi stressz szándékos előidézése" címén kéri a 25 millió dolláros kártérítési kötelem bírósági megállapítását. A kereset kiterjed a 26 éves Irma Nici - valódi nevén Irma Nezirovic - mellett a lapot kiadó, Bauer nevű német médiacégre, valamint a folyóirat főszerkesztőjére és szinte mindenkire - újságírókra, fotósokra, szerkesztőkre, lapterjesztőkre -, akik bármilyen formában kapcsolatban állnak az In Touch magazinban megjelent sztori közlésével.

 

Mint kiderült, Beckham jogi képviselői már a megjelenés előtt figyelmeztették az amerikai pletykalapot, hogy a boszniai prostituált sztorija az első szótól az utolsóig a fantázia szüleménye, puszta kitaláció, és a közlésnek súlyos jogi következményei lesznek, ám a magazin ennek ellenére lehozta a történetet. A brit sajtó kezdettől Beckhamék pártjára állt, és egy percig sem adott hitelt az örömlány sztorijának. A News of the World riporterei megtalálták egy New York-i szállodában Irma Nicit, és arra kérték, hogy bizonyítékokkal támassza alá állításait.

 

A prostituált az amerikai lapban közölt sztoriban egyebek mellett azt mondta, hogy bejövő telefonhívásainak listáján megvan Beckham hívása is - a focista állítólag egy manhattani szállodából hívta fel őt New York-i találkájuk előtt -, ám a brit bulvárlap munkatársainak nem tudta bemutatni a telefonhívást igazoló számlát, azzal a kifogással, hogy elvesztette mobilja internetes számlahozzáférésének jelszavát, nyomtatott számlakivonata pedig nincs. Az egyik intim légyott a sztori szerint a New York-i Le Parker Meridien szállodában lett volna, ám a News of the World megkeresésére a hotel közölte: sem Beckham, sem Nici soha nem járt náluk.

 

A focista a kérdéses időpontban valóban New Yorkban volt, de egy másik szállodában, a Waldorf Astoriában lakott. Londoni sajtóértékelések szerint a botránykeltés esetleg kísérlet lehetett arra, hogy gyengítsék Anglia esélyeit a 2018-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére. A helyszínről decemberben szavaz a nemzetközi szövetség (FIFA), és Anglia is a pályázók között van. (MTI)

Kibertámadás érte a szlovén kormányfő Instagram-oldalát

Támadás érte Robert Golob szlovén miniszterelnök és pártja, a Szabadság Mozgalom hivatalos Instagram-oldalát, amelyet emiatt ideiglenesen felfüggesztettek. A döntés bírálatokat váltott ki, ezeket azonban a kormányfő kedden visszautasította.
2026. 02. 24. 21:00
Megosztás:

Erős a beruházási kedv, nagy az igény a növekedési tőkére a kkv-knál

A Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-k beruházási hajlandósága erős, több mint 3500 vállalkozás jelentkezett, közülük több mint ezer kapott pozitív előminősítést, a feldolgozott állomány alapján eddig 54,2 milliárd forint értékű beruházásról született döntés - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az MTI-vel kedden.
2026. 02. 24. 20:30
Megosztás:

Banki háttérinfrastruktúrára vált a Tether-támogatott Bit2Me

5,3 milliárd eurós forgalommal robbant az európai piacon - A spanyol kriptotőzsde látványos stratégiai fordulatot hajtott végre: a lakossági (retail) fókuszról a banki és hatósági háttérrendszerek kiépítésére állt át. Az eredmény? Nyolcszoros forgalomnövekedés, MiCA-engedély és agresszív európai terjeszkedés.
2026. 02. 24. 20:00
Megosztás:

Így alakult a forint-euró árfolyam kedd estére

Kedden enyhén erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 02. 24. 19:00
Megosztás:

Kamatot vágott az MNB

25 bázispontos kamatvágást jelentett be a Magyar Nemzeti Bank. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó két szélét szintén 25 bázisponttal vágták meg.
2026. 02. 24. 18:30
Megosztás:

Ötödik hete menekül a tőke a kriptoalapokból – 4 milliárd dollárnyi kivonás jelzi a befektetői kifáradást

A digitális eszközalapokból újabb 288 millió dollár áramlott ki az elmúlt héten, ezzel immár öt egymást követő héten tart a tőkemenekítés. Bár az XRP, a Solana és a Chainlink szerény beáramlást mutatott, ez érdemben nem tudta ellensúlyozni a széles körű altcoin-eladásokat.
2026. 02. 24. 18:00
Megosztás:

Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Somogy vármegyében és a fővárosban gőzerővel folynak az építkezések, az északi és alföldi megyékben szinte teljesen leálltak az újlakás-átadások. Ez a folyamat nemcsak az új ingatlanok piacát, hanem a használt lakások árazását is befolyásolja.
2026. 02. 24. 17:30
Megosztás:

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

2026 február 19-től dr. Nádasdy Bence tölti be az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. vezérigazgatói pozícióját. Új megbízása mellett a szakember tőkepiaci igazgatóként, a management board tagjaként továbbra is felelős az Indotek Group tőke- és bankfinanszírozásának irányításáért, így a vállalat finanszírozási stratégiájának egyik kulcsszereplőjeként folytatja munkáját.
2026. 02. 24. 17:00
Megosztás:

19%-kal apadtak a Binance stabilcoin-tartalékai – folytatódik a kriptopiaci likviditás-szűke

A világ legnagyobb kriptotőzsdéjén látványosan csökken a stablecoin-állomány: a Binance tartalékai november óta közel 10 milliárd dollárral estek vissza. A háttérben likviditási szűkülés és a kamatkörnyezet bizonytalansága állhat.
2026. 02. 24. 16:30
Megosztás:

Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben

Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege, mind a darabszám növekedett, és továbbra is magas arányt képviseltek a támogatott programok az új kihelyezéseknél - ismertette a tavalyi piaci adatokat Agárdi Marianna, a Lízingszövetség elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 24. 15:30
Megosztás:

A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 02. 24. 15:00
Megosztás:

UBM: történetének legjobb féléves eredményét produkálta az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport, amely folytatja nemzetközi terjeszkedését

Az UBM Csoport 2025. július 1. és 2025. december 31. között 131,6 milliárd forint árbevételt, 5,4 milliárd forint EBITDA-t és 2,4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - derül ki a cégcsoport 2025/2026-os üzleti évének 2026. február 23. napján publikált első féléves konszolidált beszámolójából. „A legfontosabb mutatók szerint hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja igen jó erőben van” - összegezte az eredményeket Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 24. 14:30
Megosztás:

Changpeng Zhao visszatért: a Binance.US amerikai újraindításra készül Floridából

Fordulat a kriptopiacon: a Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ) ismét megjelent az Egyesült Államokban, és minden jel arra utal, hogy a Binance.US agresszívebb növekedési stratégiára vált. A jogi viharok után most az amerikai terjeszkedés kerül a fókuszba.
2026. 02. 24. 14:00
Megosztás:

Két és félszeres túljelentkezés az 1+1 KKV programban

Lezárult a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program második ütemében beadott pályázatok értékelése. Két és félszeres túljelentkezés mellett 257 vállalkozás jutott 20 milliárd forint vissza nem terítendő támogatáshoz, ezzel 40 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.
2026. 02. 24. 13:30
Megosztás:

Tőzsdére léphet a RedotPay stabilcoin szolgáltató? 1 milliárd dolláros amerikai IPO-ról szólnak a hírek

Egyre erősödnek azok az értesülések, amelyek szerint a hongkongi székhelyű stabilcoin-fizetési szolgáltató, a RedotPay amerikai tőzsdei bevezetést fontolgat, akár 1 milliárd dollárt meghaladó forrásbevonással. Hivatalos SEC-beadvány vagy vállalati megerősítés azonban egyelőre nem érhető el.
2026. 02. 24. 12:30
Megosztás:

Nagy Márton: tovább növeljük a magyar vállalkozások versenyképességét és exportteljesítményét

"Tovább növeljük a magyar vállalkozások versenyképességét és exportteljesítményét!" - írta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi Facebook-bejegyzésében, amelyben bejelentette, hogy 200 milliárd forinttal, azaz 700-ról 900 milliárd forintra emelik a Demján Sándor Programon belül elérhető és rendkívül népszerű EXIM konstrukciók keretösszegét.
2026. 02. 24. 12:00
Megosztás:

Koordinált támadás érte a Trump-családhoz kötődő WLFI stablecoinját – gyorsan visszaállt az USD1 árfolyama

Többfrontos piaci manipulációs kísérletet vert vissza a World Liberty Financial (WLFI) – állítja a projekt csapata. A támadók célja az USD1 stablecoin árfolyamának megingatása és a $WLFI token összeomlasztása volt, ám a protokoll védelmi mechanizmusai végül stabilizálták a helyzetet. A történet jól mutatja, milyen sérülékeny lehet a bizalom a kriptoszektorban – különösen extrém piaci félelem idején.
2026. 02. 24. 11:30
Megosztás:

Trump elnök hétvégi globális vámbejelentései, valamint az AI-átrendeződéssel kapcsolatos félelmek nyomán eladási hullám söpört végig hétfőn a Wall Streeten

A tengerentúli tőzsdéken is rossz volt a hangulat hétfőn, a Dow, az S&P500 és a Nasdaq Composite egyaránt 1%-ot meghaladó veszteséggel zárt. Az AI-okozta átrendeződésekkel kapcsolatos aggodalmak, valamint az amerikai Legfelső Bíróság vámokkal kapcsolatos pénteki határozata menekülésre késztette a befektetőket, miközben a vártnál nagyobb csökkenést jelző decemberi gyári megrendelések adat sem villanyozta fel a befektetőket. A vámokat elkaszáló bírósági döntés ismét megidézte Donald Trump kiszámíthatatlan kereskedelem-politikai kijelentéseit, melyek jelentős piaci volatilitást eredményeztek második elnöki ciklusának első évében.
2026. 02. 24. 11:00
Megosztás:

Visszaestek hétfőn a nyugat-európai részvénypiacok az ismét kiéleződő vámháború árnyékában

Rossz hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken azt követően, hogy ismét feléledt a piaci bizonytalanság az USA vámháborúja kapcsán, miután pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Trump elnök országspecifikus vámrendeleteit, melyre válaszul Trump 10 majd 15%-os globális vámot vetett ki. A Stoxx600 0,5%-ot gyengült, a DAX 1,1%-ot csúszott vissza, a FTSE100 stagnált. A nap egyik legnagyobb vesztese a Novo Nordisk lett, a dán gyógyszergyártó 16,5%-ot zuhant miután új elhízás elleni gyógyszere, a CagriSema hatásában elmaradt a versenytárs Eli Lilly Tirzepatide nevű termékétől a legutóbbi vizsgálatok szerint. Ám az egészségügyi szektornál is nagyobbat esett hétfőn az ipar és a pénzügyi szolgáltatások is.
2026. 02. 24. 10:30
Megosztás:

A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon - mit tapasztaltak az ingatlanközvetítők?

Rekordév volt a hitelezésben 2025, amikor a támogatott konstrukciók aránya és az átlagos hitelösszeg is látványosan megugrott. Az ingatlanközvetítők pedig azt érzékelték az év utolsó hónapjaiban, hogy szinte mindenki Otthon Statra akar vásárolni.
2026. 02. 24. 09:30
Megosztás: