Arany: A bikapiac csak megtorpant vagy már a végéhez közeleg?

Több kemény hét után az arany piacán keresik a helyüket a befektetők, és a választ arra a kérdésre, hogy hogyan tovább az árfolyammal. Az aranyár aktuális esése jelenthet trendfordulót vagy korrekciót, átmenti megtorpanást. A világgazdaság általánosan romló helyzetét, a recessziós előrejelzéseket, az államadósságok problémáját és a monetáris politika alkalmazott eszköztárát figyelembe véve azonban nem alaptalan kijelenteni, hogy az aranyár trendszerű emelkedésének még bőven lehet tere – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

Február végi lokális csúcsáról nagyjából 8%-ot esett az elmúlt hetekben az arany dollárban jegyzett világpiaci árfolyama Londonban. Kétségtelenül erős a volatilitás, de efféle korrekciók egyáltalán nem számítanak rendkívülinek. Sőt mindez normálisnak nevezhető, miután ezt megelőzően január elejétől a februári csúcsig már 12%-ot emelkedtek a jegyzések. A profitrealizálás egy ilyen mértékű növekedést követően természetes jelenség a befektetési piacokon, hiszen senki nem gondolhatja, hogy ez a tempó szünet nélkül fog folytatódni tovább. 2011 januárjában is láthattunk egy 8%-os esést, 2010 nyarát is egy korrekció jellemezte. 12%-ot szakadt be az árfolyam 2009 végén, és érdekes mód 2008 őszen, a pénzügyi válság hivatalos kezdetét követően is komoly visszavonulást mutatott az aranyár. Akkor, a hirtelen kialakult likviditáshiányos környezetben, a tőkepiacokon elszenvedett drámai veszteségek ellensúlyozására sok nagybefektető kényszerült többek között aranybefektetését is gyorsan dobra verni.

A mostani korrekció tehát még nem ok arra, hogy a bikapiac folytatódásában kételkedjünk. A Goldman Sachs vezető befektetési bank szakértői egy idei év eleji elemzésükben úgy fogalmaztak, hogy „az aranyban és a rézben látják a legjobb befektetési lehetőséget 2012-ben, ami a fundamentumokat illeti”. A fundamentumok alig három hónap alatt nem változtak meg érdemben. Ha az év elején még igaz volt, hogy a világszerte laza monetáris politika olcsó papírdevizákkal árasztja el a világot, amelynek irányított levezetéséhez nem kevés időre lesz majd szükség, akkor ez az érv mit sem vesztett azóta az érvényességéből.

A devizák értékvesztése – főleg, ami a dollárt illeti – reális veszély volt három hónapja és most is az. Az ezzel szembeni védekezés áll alapvetően az arany iránti befektetői kereslet és az árfolyam további növekedésének a hátterében. A Fed és az EKB mérlegének bővülése soha nem látott méreteket ölt, és a pénzmennyiség változatlanul ütemes növekedés elé néz. Pénzt nyomtat a japán jegybank, a Bank of England és a Svájci Nemzeti Bank is. Márpedig amíg a jegybankoknál a „nyomtass és fújd fel” politika érvényesül, addig az arany hosszútávú bikapiacában nincs ok kételkedni.

Az aranyár emelkedése az okozott pénzpiaci anomáliákon keresztül áttételesen válasz az államadósságok folytonos növekedésére. Jól szemlélteti ezt az a grafikon, amely egyszerre mutatja az arany árfolyamának és az amerikai költségvetés adósságplafonjának alakulását. Ez a plafon tavaly augusztusban emelkedett hosszas kongresszusi huzavona után 2.500 milliárd dollárral (több lépcsőben, amelyek közül a legutóbbi idén januárban aktiválódott) új történelmi rekordra, 16.394 milliárd dollárra.

 

 

Az aranyár és az adósságplafon emelkedésének megdöbbentően egyértelmű párhuzama kézenfekvő előrejelzést tesz lehetővé az aranyár jövőjét illetően. Az amerikai adóssághegy minden kétséget kizáróan dinamikusan fog növekedni tovább, és ennek szélárnyékában kapaszkodhat még felfelé az arany a továbbiakban.

Az arany szerepe átértékelődött az utóbbi néhány évben. Erre az Arany Világtanács a 70-es évekig visszamenő elemzése mutatott rá február elején. Magán és intézményi befektetők ma már másként tekintenek az aranyra, mint még a válságot megelőző években. Új beidegződések égtek be sokaknál, akik befektetéseikkel nagy veszteségeket szenvedtek el 2008-ban. Az óvatosság és kockázatkerülés jobban az előtérbe került, és a hozamnál sokan többre értékelik az értékállóságot. A végbement paradigmaváltást tükrözi, hogy a befektetési céllal felhalmozott nemesfém számára fogyóban van a biztonságos értéktár, ezért máris számos új trezor megépítése van folyamatban vagy tervben jelenleg a világban.



Aki lenézően a szájára veszi a nemesfémeket, azt emlékeztetni kell arra, hogy az amerikai vagy akár a hazai részvények alakulását leképező Dow Jones illetve BUX index 2008-ban hatalmasat zuhant, és ebből mind a mai napig nem állt talpra teljesen. Arról nem is beszélve, hogy az új évezredben mutatott teljesítményük messze elmarad a nemesfémeké mögött, amelyek 2000 óta meghatszorozták az árfolyamukat. És a világ vezető tartalékolási eszköze, a dollár is vesztett korábbi nimbuszából.



Az amerikai fizetőeszköz egykor egy nemzedéken át tartozott vésztartalékként a pénzügyi kultúrához szerte a világban. Nem véletlenül, hiszen a dollár volt az egyedüli valuta, amely a világ minden táján ismert és elfogadott fizetőeszköz volt. De nem csak egyedülálló likviditással bírt, hanem egyedülálló módon 1971-ig aranyfedezettel is. Ma már azonban mindenki számára nyilvánvaló, hogy a dollár hosszútávú értékőrzésre alkalmatlan. Aranyban kifejezett vásárlóértéke az elmúlt évtizedben drámai csökkenésen ment keresztül.

Az arany kritikusai szerint a sárga nemesfém egy a régmúlt időkből visszamaradt csökevény, amely felett befektetési vagy értékmérő eszközként már eljárt az idő. Az amerikai Fed elnöke, Ben Bernanke szerint semmi egyéb nem indokolja a tartalékként történő felhalmozását, mindössze a hagyomány. Sokan viszont ennek éppen az ellenkezőjét gondolják. A Financial Times a múlt hét végén például „agresszív jegybanki aranyvásárlásról” számolt be a tőzsdén kívüli kereskedésben. A Reuters információi szerint a tranzakció a Nemzetközi Fizetések Bankján keresztül történt, és 4-6 tonna arany felvásárlására terjedt ki a jelenlegi árcsökkenést kihasználva. Piaci megfigyelők úgy vélekednek, hogy a felvásárlók ázsiai országok központi bankjai lehetnek, például Thaiföld vagy a Fülöp-szigetek, amelyek már a tavalyi évben is nagyobb vásárlásokat hajtottak végre. És rajtuk kívül egyre több jegybank véli még úgy, hogy az arany egy jó eszköz a devizatartalékokban rejlő kockázatok csökkentésére.

Az arany árfolyama minden fontosabb valutában kifejezve trendszerűen emelkedik. Egy parabolikus begyorsulásnak egyelőre közel sincs jele. Márpedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy az erős trendek, buborékok a végső szakaszban rendszerint egy euforikus emelkedéssel vadul elszállnak felfelé (ú.n. blow-off-top), majd a felhúzó árfolyam szétszakad, és gyorsan összecsuklik. Ez a pont most még odébb van, de ha majd elérjük, akkor még bőven 2.000 dollár feletti aranyárakhoz fog vezetni.

Ezért kezdeményez találkozót Magyar Péter az ukrán elnökkel

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. 04. 29. 04:00
Megosztás:

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle maradt 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 04. 29. 03:30
Megosztás:

Miért chatelnek a magyarok a cégekkel, és hogyan reagálnak erre a vállalatok

A Rakuten Viber feltárta, hogy a magyarok milyen célból használják elsősorban az üzenetküldő alkalmazásokat a vállalatokkal való kommunikáció során. A hivatalos Rakuten Viber Magyarország csatornán végzett felmérés több mint 5000 szavazatot gyűjtött össze.
2026. 04. 29. 03:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lépett az AbbVie és a Szegedi Tudományegyetem a klinikai kutatások fejlesztéséért

Klinikai kutatások fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az amerikai AbbVie, innovatív gyógyszerfejlesztő vállalat magyarországi leányvállalata és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). A szerződést az AbbVie részéről Javier Aracil Corma, a vállalat adriai és magyarországi ügyvezetője, az SZTE részéről dr. Fendler Judit kancellár és prof. dr. Rovó László rektor írták alá. A partnerségi megállapodás célja az innovatív terápiákhoz kapcsolódó stratégiai jelentőségű klinikai kutatások továbbfejlesztése, hosszú távon pedig Magyarország és a régió versenyképességének erősítése.
2026. 04. 29. 02:30
Megosztás:

A bér több, mint 40%-át viszi el az állam - de hová?

Az OECD friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyerektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2% volt, ami továbbra is meghaladja a 35,1%-os OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb maradt – hangsúlyozza a Niveus.
2026. 04. 29. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj és a résznyugdíj fogalma kettévált

Ha valaki eléri a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem rendelkezik az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 év szolgálati idővel, viszont legalább 15 év szolgálati időt igazolni tud, akkor öregségi résznyugdíjra lehet jogosult. Nézzük meg részletesen, mit jelent ez a gyakorlatban.
2026. 04. 29. 01:30
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Ausztriában 2026

Ausztriában a nyugdíjkorhatár kérdése 2026-ban nem pusztán adminisztratív adat, hanem társadalombiztosítási, munkaerőpiaci és demográfiai szempontból is kiemelt jelentőségű téma.
2026. 04. 29. 01:01
Megosztás:

Aktív piaci folyamatok mellett javultak a Budapesti Értéktőzsde eredményei 2025-ben

Tovább erősítette piaci szerepét és pénzügyi teljesítményét a Budapesti Értéktőzsde, a közgyűlés elfogadta a társaság 2025. évi üzleti jelentését. A beszámoló szerint az éves összbevétel 4,338 milliárd forintot, az EBITDA 1,680 milliárd forintot tett ki, míg a nettó eredmény – a KELER Csoport BÉT-re jutó eredményével együtt számolva – 9,635 milliárd forintra bővült. A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint jóváhagyták a társaság új, 2026–2028 közötti időszakra vonatkozó stratégiáját, és döntöttek az újonnan alapított BÉTx Pénzügyi Zrt. tőkeemeléséről is.
2026. 04. 29. 00:30
Megosztás:

Irán miatt nem tud kamatot vágni az MNB

Ismét kamattartásról határozott a Monetáris Tanács. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékon maradt az alapkamat, és a kamatfolyosó sem változott.
2026. 04. 29. 00:05
Megosztás:

Jelentős javulás a Samsung SDI eredményeiben: Központban a magyarországi gyár fejlesztése

A Samsung SDI közzétette 2026-os első negyedéves pénzügyi jelentését. A vállalat bevételei emelkedtek, üzemi vesztesége pedig radikálisan csökkent, ami megalapozza a második félévre várt nyereségességet. A stratégiai bővülés kulcsszereplője a vállalat magyarországi egysége lesz.
2026. 04. 28. 23:30
Megosztás:

Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air

A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést integrálnak a wizzair.com weboldalon és a Wizz Air alkalmazásban, hogy segítsék az ügyfeleket a járatkésések esetén felmerülő problémák kezelésében.
2026. 04. 28. 23:00
Megosztás:

Nem változtatott a kamatokon az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően áprilisban 6,25%-on hagyta az alapkamatot az MNB és a kamatfolyosó sem változott. A döntés egyhangú volt, csak az alapkamat tartását tárgyalták az ülésen.
2026. 04. 28. 22:30
Megosztás:

Olajfinomítóban keletkezett tűz miatt hirdettek rendkívüli állapotot

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban - közölte kedden a Krasznodari terület operatív parancsnoksága a Telegram-csatornáján.
2026. 04. 28. 22:00
Megosztás:

Közel kétszerésére nőtt az Eximbank adózott eredménye 2025-ben

Az Eximbank tavalyi adózott nyeresége 28,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 14,4 milliárd forintról, a növekedéshez a kamatbevételek mellett a kereskedési és befektetési műveletek eredménye is hozzájárult - közölte kedden az EXIM Magyarország a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 28. 21:30
Megosztás:

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 04. 28. 21:05
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után - közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 04. 28. 20:30
Megosztás:

Befektetési kategóriává vált a műtárgy: milliós órák és tízmilliós ékszerek hajtják a hazai aukciós piacot

A műtárgyak egyre inkább alternatív befektetési eszközként jelennek meg Magyarországon is – ezt jól mutatja a BÁV ART május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő 87. Művészeti Aukciójának kínálata, ahol több tízmillió forintos kikiáltási árú tételek és gyűjtői darabok kerülnek kalapács alá.
2026. 04. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 28. 19:30
Megosztás:

A bérnél sokkal nagyobb probléma tizedeli a munkaerőállományt

A munkaerőhiányról és annak okairól, megoldásáról szóló hírek évek óta elsősorban a bérekre és a toborzásra koncentrálnak, miközben egy egyre súlyosabb, kevésbé látható probléma formálja alapjaiban a munkaerőpiacot: a kiégés. A WHC Csoport szakértői szerint 2026-ra világossá vált, hogy a munkavállalók megtartásának egyik legnagyobb akadálya már nem feltétlenül az anyagi verseny, hanem a tartós munkahelyi stressz és a mentális túlterheltség.
2026. 04. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a magyaroknak a GVH-nak köszönhetően

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta. A Temu-t üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott.
2026. 04. 28. 18:30
Megosztás: