A rezsicsökkentés fontos tényezője a fogyasztói hangulat javulásának

Az áprilisban mért kisebb visszaeséstől eltekintve tavaly október óta emelkedik a magyar fogyasztói bizalmi index, és ennek egyik fontos tényezője a közműdíjak csökkentése - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó közgazdászai befektetőknek összeállított elemzésükben a továbbra is gyenge magyar munkaerőpiaci helyzetet és az ingatlanárak csökkenését nevezték a fogyasztást terhelő két fő kockázatnak. A ház szerint ugyanakkor a folytatódó közműdíj-csökkentések eredményeként 2014-re várhatóan megáll a fogyasztási kiadások visszaesése, hacsak a német gazdaság esetleges recessziója miatt nem éri jelentős "munkanélküliségi sokk" a magyar gazdaságot.
    

A Bank of America-Merrill Lynch szakértői szerint a magyar gazdaságban a fogyasztói bizalmi index a kiskereskedelmi szektor teljesítményének legpontosabb indikátora; esetenként 2-6 hónappal jelzi előre az értékesítési fordulópontokat. Mivel a magyar gazdaság továbbra is recesszióban van, és az üzleti bizalmi mutatók stagnálnak, a cég londoni elemzői szerint "rejtélyesnek tűnik" a fogyasztói bizalomban mért fordulat. A ház szerint azonban a magyar háztartások hangulatának javulásában fontos szerepe van közműdíjak csökkentésének, különös tekintettel arra, hogy az árcsökkentéseket - jóllehet csak januártól léptek életbe - már tavaly ősz végén bejelentették.
    

A szakértők felidézték, hogy a kormányzati tervekben felmerült akár 30 százalékig terjedő közműdíj-csökkentés lehetősége is.  Úgy vélik, várhatóan erőteljes további hatást gyakorolna a fogyasztói hangulatra és a vásárlóerőre egy ekkora mértékű árcsökkentés olyan szolgáltatási javak esetében, amelyek iránt rugalmatlan, vagyis az árváltozásokra kevéssé reagáló a háztartási szektor kereslete. A cég szakelemzői szerint a magyarországi magánszektor alapszintű pénzügyi mérleghelyzetében több szempontból is érzékelhető javulás ment végbe, a háztartások adósságállománya 2012 végéig a hazai össztermék (GDP) 31,5 százalékára csökkent az egy évvel korábbi 38,4 százalékról, GDP-arányos nettó pénzügyi vagyonuk pedig elérte az 57,3 százalékot, ami a legmagasabb ráta az utóbbi tíz évben.
    

A BofA Merrill Lynch Global Research elemzői hagyományosan a legderűlátóbbak között vannak a City elemzői közösségén belül a magyar gazdaság kilátásait illetően; a magyar gazdaság teljesítményére adott előrejelzésüket nemrégiben még javították is. Minap ismertetett, felülvizsgált prognózisukban közölték: az általuk eddig várt 0,3 százalékos idei egész évi GDP-visszaesés helyett most már 0,4 százalékos növekedéssel számolnak 2013-ban Magyarországon. A ház szakértői szerint a felülvizsgálatot a magyar háztartások fogyasztási kilátásainak javulása, a gépjárműexport várható felfutása és "kisebb mértékben" a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedésösztönző intézkedéscsomag indokolta.
    

A cég londoni elemzői közölték: az MNB-kezdeményezés nyomán még nagyobb biztonsággal tartják fenn azt az előrejelzésüket, hogy a magyar gazdaság 2014-ben már 2,6 százalékkal növekedhet, a gyenge európai gazdasági környezet ellenére is. A Bank of America-Merrill Lynch javított magyarországi prognózisában szereplő idei növekedési előrejelzés azonban egyelőre jelentősen eltér a szélesebb londoni elemzői konszenzustól, amely az euróövezet gyengülő kilátásai miatt csaknem egyöntetűen stagnálást, illetve több nagy citybeli ház esetében 2013-ra is még visszaesést valószínűsít a magyar gazdaságban. 

 

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai a minap közölték, hogy az eddigi prognózisukban szereplő 0,2 százalékról 0,6 százalékra rontották az euróövezeti gazdaság idei egész évi átlagos visszaesésére vonatkozó becslésüket. Ennek nyomán a cég elemzői a magyar gazdaságban az eddig általuk várt 0,5 százalékos GDP-mínusz helyett most már 0,7 százalékos visszaeséssel számolnak 2013 egészében. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: