Matolcsy: 2013 az emelkedés éve lesz

A kormány szerdai ülésén döntött a 2013-as költségvetés tervezetéről. A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ennek kapcsán hangsúlyozta: biztonságot és kiszámíthatóságot jelent, hogy már az év közepén rendelkezünk a jövő évi költségvetés sarokszámaival. Jelezte, hogy a törvénytervezetet pénteken megküldik a Költségvetési Tanácsnak és beterjesztik az Országgyűlésnek. A sarokszámokat és fejezeti főszámokat július 13-án fogadhatja el a parlament, szeptember 23-án pedig végleges költségvetése lehet Magyarországnak 2013-ra.

A kormány mind a bevételi (14.840 milliárd), mind a kiadási (15.500 milliárd) főösszegét megemelte a 2013. évi költségvetésnek, ugyanolyan mértékben, 170 milliárd forinttal, így a deficit változatlanul 660 milliárd forint, a GDP 2,2 százaléka - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón. A kiadási oldalon 120 milliárd forint a tárcák és állami szervek többlet forrásigényének kielégítését szolgálja, 50 milliárd forinttal pedig az Országvédelmi Alapot emelik meg, így az 100 milliárd forintra nő - közölte a miniszter.

 

A kormány második olvasatban tárgyalta a 2013. évi költségvetést, amelynek tíz sarokszámát változatlanul hagyta, így továbbra is 1,6 százalékos jövő évi GDP-növekedéssel számol - mondta Matolcsy György. Az államháztartási deficit 2,2 százalék lesz, az államadósság GDP-hez mért aránya 78-ról 76 százalékra csökken a büdzsében szereplő pálya szerint. A javaslat 4,2 százalékos inflációval és 299,4 forintos euróárfolyammal számol. A folyó fizetési mérleg aktívuma 4 százalék lesz az idei 2 százalék után - sorolta az adatokat a miniszter. Folytatódhat a foglalkoztatás bővülése, a tervezet szerint jövőre 100 ezernél több új - 8 órás - foglalkoztatottal, valamint 300 ezer közfoglalkoztatottal kalkulál a kabinet.

 

Az idén az első negyedéves GDP-adatok alapján a kormány a magyar gazdaság stagnálásával számol, az év első felében negatív, majd a második félévben pozitív GDP-alakulást várnak - közölte, megjegyezve, hogy a kormány gazdasági szakértői a plusz 1-mínusz 1 százalék közötti sávot tekintik stagnálásnak.

 

Giró-Szász András kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy 2013 az emelkedés éve lesz, Magyarország a 2012-es stabilizáció után elindulhat a növekedés útján. Az idei év eredményei közül kiemelte, hogy az államháztartási hiányt sikerül 3 százalék alatt tartani, amelynek köszönhetően az Európai Unió hamarosan megszüntetheti az ország ellen 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárást.

 

A kormány 280 milliárd forint bevétellel mindenképpen számol jövőre a tranzakciós illetékből. Matolcsy jelezte, hogy az illeték korábban bejelentett mértéke (1 ezrelék) nem változik, ám az még kérdés, hogy lesz-e felső korlátja. Május elején még arról számolt be Matolcsy György, hogy a tranzakciós illetékből, amelynek hatálya a 600 ezer milliárd forintos teljes éves tranzakciós körből 130 ezer milliárdosra terjedne ki, 130 milliárd forint bevétele származna a büdzsének.

 

A jövő évi költségvetésben 170 milliárddal emelkedő kiadások egyik forrása, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékből 150 milliárddal többet, további 20 milliárd forint pedig a közszféra, állami szféra hatékonyságjavulásából származik.  Az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe. Számukra a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást 62 év felett, ennek köszönhetően 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik - ismertette a miniszter.

A kormány több kérdésben folytat tárgyalásokat a bankszövetséggel, így a tranzakciós illeték felső korlátjáról, a bankadó esetleges kivezetéséről, valamint egy pénzügyi élénkítő paktumról. Mint a miniszter fogalmazott, "ha kivezetik a bankadót, nem lehetne általános felső korlátja a tranzakciós illetéknek", hiszen a bankadó kivezetése révén kieső forrást pótolni kell. Közölte, a tárgyalások témája emellett egy új otthonteremtési program, mert a mostani "lássuk be, nem működik".

 

Matolcsy György szerint a túlzottdeficit-eljárásra jövő tavasszal véglegesen pontot lehet tenni. Két lépésben szeretnénk kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, az első lépés reálisan június 22-én lesz, amikor megszüntethetik a kohéziós alapok felfüggesztését, miután az Európai Bizottság legutolsó előrejelzése szerint jóval 3 százalék alatt - 2,7 százalék - lesz a magyar államháztartási hiány jövőre. A második lépés Matolcsy György szerint jövő tavasszal lehet, amikor Magyarország bebizonyítja, hogy 2012-ben 2,5 százalék volt a deficit, s meglesznek az első negyedévi adatok a jövő évi költségvetésből.(MTI)

 



  


A Bitget szigorít: új keretrendszer a kriptopiaci manipuláció ellen

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja új piaci keretrendszert vezetett be a listázott eszközök, projektek és market makerek felügyeletének megerősítésére. Az új rendszer fejlettebb listázás utáni monitoringot, szigorúbb projektoldali kötelezettségeket és gyorsabb fellépést biztosít rendellenes kereskedési aktivitás vagy gyanús wallet-mozgások esetén.
2026. 05. 23. 23:00
Megosztás:

Fordulóponthoz érhet a Shiba Inu? Lassul a tőzsdei kiáramlás, de gyenge maradt a technikai kép

A Shiba Inu árfolyama az elmúlt időszakban nem mutatott látványos erőt, a háttérben azonban érdekes változás zajlik. A friss on-chain adatok szerint jelentősen visszaesett a tőzsdékről kiáramló SHIB tokenek mennyisége, ami arra utalhat, hogy a befektetők egyelőre kivárnak, és nem sietnek mozgatni eszközeiket a kereskedési platformokról.
2026. 05. 23. 22:00
Megosztás:

Hyperliquid-rali borzolja a kedélyeket: miközben a HYPE szárnyal, az XRP továbbra is ellenállásokkal küzd

A kriptovaluta-piac ismét látványos példát kapott arra, milyen gyorsan tud átárazódni egy jól pozicionált altcoin. A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE májusban egészen 62,50 dollárig emelkedett, ami komoly figyelmet váltott ki a kereskedők és befektetők körében. A hirtelen árfolyamrobbanás után sokan azt vizsgálják, hogy más nagyobb kriptoeszközök, köztük az XRP is képes lehet-e hasonló lendületre.
2026. 05. 23. 21:00
Megosztás:

Tájékoztatás az Ukrajnából származó import termékekről

Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát korlátozó rendelkezés hatályát vesztette. A jogszabály módosításáról szóló rendelkezés május 18-án lépett életbe, azóta összesen 6 Ukrajnából származó szállítmány behozatalát jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. A korábbi kormányrendeletet felváltó új jogszabály hamarosan megjelenik. A Nébih az ellenőrzések elvégzéséhez a továbbiakban is biztosítja a beérkező szállítmányok adatait.
2026. 05. 23. 20:00
Megosztás:

Orosz házelnök: barátságtalan politikát folytat Moszkvával szemben az örmény kormányfő

Barátságtalan politikát folytat Oroszországgal szemben Nikol Pasinján örmény miniszterelnök- írta Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke pénteken a Max-csatornáján.
2026. 05. 23. 19:00
Megosztás:

Melyik most a legjobb kriptovaluta befektetés? TOP10 token

Altcoinok a reflektorfényben: az Audiera-show elvitte a hetet, de a piac mélyén sokkal nagyobb történet zajlik. A kriptopiac ezen a héten megint emlékeztette a befektetőket arra, hogy a digitális eszközök világa nem steril grafikonokból áll, hanem idegekből, narratívákból, váratlan likviditási hullámokból és nagyon is emberi reakciókból.
2026. 05. 23. 18:03
Megosztás:

Igazi csemege a Szupermenta asztalán: konzerv kukoricákat ellenőrzött a Nébih

Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági hiba nem merült fel, azonban tíz termék esetében minőségi, illetve jelölési hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárást indítottak. A kedveltségi vizsgálat eredményei alapján kialakult a normálédes, valamint a szuperédes konzerv csemegekukoricák rangsora.
2026. 05. 23. 17:00
Megosztás:

Duplázódó USDT-forgalom a TRON-on: elérheti-e a TRX az 1 dollárt 2030-ra?

A TRON hálózat az elmúlt években a stablecoin-tranzakciók egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. Különösen az USDT, vagyis a Tether dollárhoz kötött stabilcoinja esetében lett meghatározó szereplő: a felhasználók jelentős része a gyors és viszonylag olcsó tranzakciók miatt választja a TRON-t.
2026. 05. 23. 16:00
Megosztás:

A gépek végre megtanulnak látni, nem csak nézni.” – Elképesztő jövőképpel indult az AI Symposium 2026

…a világhírű Marc Pollefeys már a nyitónapon fellebbentette a fátylat a gépi látás új korszakáról.
2026. 05. 23. 15:00
Megosztás:

A parkolóház tüze nem ott kezdődik, ahol látjuk” – az elektromos autók a mélygarázsok új tűzkockázatát jelentik

Az elektromos mobilitás növekedése Magyarországon már közvetlen hatással van az épületek energetikai és üzemeltetési rendszereire. Az EAFO adatai szerint 2025 végére a tisztán elektromos autók száma meghaladta a 100 000-et, miközben az új autó-értékesítésekben a BEV-ek aránya már 8,5%-ot ért el.
2026. 05. 23. 14:00
Megosztás:

Véget ért a panelláz: egyre nagyobb ácsökkentésekre kényszerülnek az eladók

Látványos fordulat körvonalazódik a hazai panellakások piacán. A korábbi trendekkel szemben a kereslet visszaesett és a kínálat erősen bővült, miközben az eladóknak már a hirdetési idő alatt is egyre gyakrabban kell árat csökkenteniük, hogy egyáltalán megjelenjenek az érdeklődők. Hogy egyszeri megtorpanásról vagy tartósabb fordulatról van-e szó, azt a zenga.hu elemzése vizsgálta meg.
2026. 05. 23. 13:00
Megosztás:

Nyomoz az adóhatóság az NKA támogatásai ügyében

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által nyújtott támogatások kapcsán - derül ki az adóhivatalnak a telex.hu kérdéseire küldött válaszából.
2026. 05. 23. 12:00
Megosztás:

Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója

Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta - olvasható a kontroll.hu oldalon.
2026. 05. 23. 11:00
Megosztás:

Negyedszer is Janez Jansa lett Szlovénia miniszterelnöke

Titkos szavazáson 51 igen és 36 nem szavazattal a szlovén parlament pénteken Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé.
2026. 05. 23. 10:00
Megosztás:

A Mol további két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására

Szerbiát most értesítették, hogy a magyar Mol olajtársaság további két hetet kapott arra, hogy lezárja a tárgyalásokat az orosz Gazpromnyefty vállalattal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének megvásárlásáról - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter péntek este az Instagramon.
2026. 05. 23. 09:00
Megosztás:

Sokkoló számok a magyar gazdaságról: A közép- és nagyvállalatok 71%-a kerülhet szorult helyzetbe a vendégmunkások tiltása miatt

Megbéníthatja a termelést és magyar munkahelyeket veszélyeztet a vendégmunkások június 1-jére tervezett tiltása – derül ki a WHC Csoport felméréséből, amelynek pontos eredményei most részletesen is megismerhetőek. A komplex HR szolgáltató anonim kérdőívének adatai rávilágítanak, a válaszadó cégek 71,3 százaléka működésképtelen lenne kizárólag hazai munkaerővel. A piacvezető HR szolgáltató a gazdaság és a működőtőke védelmében azonnali szakmai egyeztetést sürget a Magyar Kormánnyal, amely eddig nem reagált a szektor megkereséseire.
2026. 05. 23. 08:00
Megosztás:

Új elnöke van a a Munkástanácsok Országos Szövetségének

Tisztújítást tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a szervezet új elnöke Szabó Imre Szilárd ügyvéd, egyetemi docens lett - közölte a a Munkástanácsok Országos Szövetsége az MTI-vel pénteken.
2026. 05. 23. 07:00
Megosztás:

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett pénteken Orbán Anita külügyminiszter, a középpontban a nemzetközi biztonság, a szövetségi együttműködés erősítése és a jelenlegi geopolitikai kihívások álltak - közölte a külügyi tárca vezetője Facebook-oldalán.
2026. 05. 23. 06:00
Megosztás:

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt. Ugyanezért az összegért a külső pesti kerületekben vagy az agglomerációban telekkel együtt felépíthető egy 90–110 négyzetméteres, korszerű könnyűszerkezetes családi ház. A Duna House friss elemzése rávilágít, hogy a lakásvásárlók jelentős része nem a tőke hiánya miatt mond le a kertes házakról. Sokkal inkább az elmúlt években rögzült megszokás irányítja a döntésüket, miszerint családi házat vásárolni megfizethetetlen, így a keresési folyamatban fel sem merül a családi házak lehetősége.
2026. 05. 23. 05:00
Megosztás:

Elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Öt vizsgálóbizottság felállításáról dönthet jövő heti ülésén az új Országgyűlés. Kedden és szerdán nyolc előterjesztést tárgyalnak meg a képviselők, köztük az alaptörvény tizenhatodik módosítását, lesznek napirend előtti felszólalások, interpellációk is, továbbá megtartják az új ciklusban az első azonnali kérdések és válaszok óráját.
2026. 05. 23. 04:00
Megosztás: