AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

A befektetők figyelme egyszerre összpontosul a mesterséges intelligenciára épülő technológiai boom következő szakaszára és az ismét 100 dollár fölé emelkedő olajár hatásaira. Miközben az amerikai részvényindexek rekordközeli szinteken mozognak, az eredmény nagy részét egyre inkább néhány AI-központú technológiai vállalat adja – elterelve a figyelmet a piac egyébként gyenge teljesítményéről.

AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

Ebben a környezetben hozott új fordulatot a kötvénypiac feltámadása: az amerikai 10 éves állampapírhozam elérte az 5 százalékot, ezzel vonzó új opciót kínálva a befektetőknek. Mindezzel párhuzamosan Magyarországon és a közép-kelet-európai részvénypiacokon fokozatosan eltűnni látszik az a diszkont, amely hosszú időn keresztül jellemezte a régiót – derült ki az MBH Befektetési Bank legújabb Piaci Pulzus című sajtóreggelijén.

A pénzügyi piacokat napjainkban egyszerre formálják a technológiai innovációk, a monetáris politikai fordulatok és a geopolitikai kockázatok, melyek együttes hatása komoly kihívás elé állítja a tájékozódni vágyó befektetőket.

„Olyan időszakban vagyunk, amikor a piaci folyamatokat párhuzamosan alakítják strukturális és ciklikus tényezők. A gyorsan változó környezetben a befektetői döntéseknél felértékelődik a szakértői elemzés és a diverzifikáció szerepe. Az MBH Befektetési Bank célja, hogy ügyfeleit ebben a környezetben is megalapozott piaci tudással és naprakész elemzésekkel támogassa” – emelte ki Nyitrai Győző, az MBH Befektetési Bank üzleti és általános vezérigazgató-helyettese.

Az AI elfedi a piac valódi állapotát

Az elemzői konszenzus szerint a vezető amerikai részvényindexek teljesítménye jelenleg torz képet mutathat a piac egészéről: miközben az S&P 500 és a Nasdaq történelmi csúcsok közelében mozog, az AI-hoz közvetlenül nem kapcsolódó szektorokban a részvények jelentős része még mindig 10-20 százalékkal éves maximuma alatt kereskedik.

„Az indexeket nézve erős piacot látunk, de a felszín alatt már jóval árnyaltabb a kép. A teljesítmény jelentős részét néhány, mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai vállalat adja, miközben a részvények többsége nem részesül ebből az emelkedésből" – mondta Debreczeni Csaba, az MBH Befektetési Bank vezető részvényelemzője.

A szakértő szerint a következő évek egyik legfontosabb befektetői kérdése az lesz, hogy megtérülnek-e a technológiai szektor rekordméretű AI-beruházásai. Ha a befektetők által korábban elvárt tőkeberuházásokon elért hozamokat vesszük alapul, akkor a jelenlegi várakozások szerint ehhez éves szinten mintegy 1500-2000 milliárd dollár többletbevételt kellene kitermelniük az érintett vállalatoknak.

A piac jövője jelentős részben azon múlhat, hogy az AI-beruházások képesek-e igazolni a hozzájuk fűzött várakozásokat, miközben az olajárak alakulása továbbra is meghatározó tényező marad az infláció, a kamatkörnyezet és végső soron a részvénypiacok szempontjából is.

Kötvények: vonzó hozamot kínál a hosszú lejárat

Míg a részvénypiacokon mély ambivalencia tapasztalható, a kötvényhozamok az elmúlt évek egyik legjelentősebb fordulópontjához érkeztek. Az amerikai 10 éves állampapír hozama ismét az 5 százalékos szint közelében mozog, s a fejlett piaci kötvények reálhozama hosszú évek után újra jelentősen pozitív tartományba került. Ez a 2010-es évek rendkívül alacsony kamatkörnyezetéhez képest alapvetően új befektetési helyzetet teremt.

„Sok befektető fejében még mindig az él, hogy a kötvények alacsony hozamú eszközök, miközben ma a fejlett piacokon is 4-5 százalék körüli állampapírhozamok érhetők el. Ez olyan szint, amely hosszú idő után ismét valós alternatívát jelent a részvények mellett” – mondta Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője.

A közeljövő egyik kulcskérdése az lesz, hogy a magas költségvetési hiányok és az energiaárak alakulása milyen hatással lesz az inflációra és a hosszú hozamokra. „Fontos kérdés, hogy a piac mekkora hozamot vár el a rekordméretű államadósság finanszírozásáért.

A befektetők elsősorban nem az inflációtól tartanak, ezt támasztja alá a kötvénypiacon árazott komoly reálhozam. Ebben a környezetben a kötvények ismét jelentős szerepet kaphatnak a portfóliók stabilitásának biztosításában” – húzta alá Vince Péter. A szakértő szerint a befektetőknek érdemes a részvény- és kötvénypiaci lehetőségeket egymást kiegészítő elemként kezelniük, hiszen a bizonytalan nemzetközi környezetben a diverzifikáció továbbra is a hosszú távú befektetési stratégia egyik legfontosabb eszköze.

A KKE-régióban csökken a diszkont, Magyarországon már a fundamentumoké a főszerep

A közép-kelet-európai részvénypiacok esetében fokozatosan eltűnni látszik az a diszkont, amely hosszú időn keresztül jellemezte a régiót. A vállalati eredmények összességében stabilak, a fogyasztás élénkülése, az uniós források beáramlása, valamint a magas olajárak egyaránt támogatják a régiós tőzsdéket.

Ugyanakkor a piacok továbbra is erősen koncentráltak, így a bank- és olajipari vállalatok teljesítménye meghatározó marad a befektetői hangulat szempontjából. A régió számára különösen fontos fejlemény, hogy Lengyelországot az S&P Global egyre inkább fejlett piacként kezeli, ami a tőkebeáramlás szempontjából új erőviszonyokat alakíthat ki Közép-Kelet-Európában.

A szakértők szerint Magyarországon a választásokat követő optimizmus jelentős felértékelődést hozott a hazai eszközökben: erősödött a forint, csökkentek a kötvényhozamok, miközben a részvénypiac is emelkedett. Az év második felére azonban a kezdeti eufóriát felváltotta a racionálisabb piaci árazás, és a befektetői figyelem ismét a fundamentumokra terelődött. Az MBH Befektetési Bank várakozása szerint a magyar piac teljesítményét a továbbiakban elsősorban a kamatpálya, az energiaárak alakulása és a geopolitikai környezet határozhatja meg.


Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás: