Orbán: a versenyképesség növelése az NGTT célja

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) legfontosabb célja, hogy Magyarországon 2014-ig Európa leginkább versenyképes gazdasági környezete alakuljon ki - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a tanács alakuló ülésén kedden a Parlamentben.

Ennek a feladatnak a végrehajtása komoly erőfeszítést igényel mindenkitől, az NGTT-nek választ kell adnia többek között arra, hogy az állam és a családok adóssága hogyan csökkenhet, és hogyan lehet még több munkahelyet teremteni - hangsúlyozta Orbán Viktor. Mindenkinek van véleménye, ezért érdemes mindenkit bevonni a konzultációba - tette hozzá.

 

Orbán Viktor szerint "tévútra vezetett az a felfogás, amely szerint a munka világának kérdéseiről csak a munkaadóknak és a munkavállalóknak van véleményük", ezért üdvözlendő, hogy kiszélesítették az egyeztetést a civil szervezetek, az egyházak, és a tudományos élet képviselőivel. "Mindannyian Magyarország megújításán dolgozunk, igaz mindenki másképp és mindenki a maga helyén, de a megújulás nagy kérdései kivétel nélkül itt fognak feküdni a tanács tárgyalóasztalán" - jelentette ki a miniszterelnök. Szerinte az a legfontosabb, hogy az NGTT-ben zajló munka a mindennapi életből induljon ki, és a valóságos élet valóságos kérdéseire igyekezzen választ találni.

 

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy arra kérte a kormány tagjait, hozzák ki a maximumot a közös munkából. Az NGTT-nek a válságban különösen nagy a felelőssége, és a krízisben még nagyobb erőpróbát jelent az adósság csökkentése és tisztességes megélhetést biztosító munkahelyek biztosítása - mondta Orbán Viktor. Kifejtette: "Kína lassult, az Egyesült Államok kínlódik, az eurózóna pedig a stagnálás felé tart. Ebben a közegben kell nekünk a magyar gazdaság hajóját biztonságos vizekre kormányozni", s hozzátettte, hogy "minden vihar véget ér egyszer". Magyarországnak pedig arra kell törekednie, hogy minél jobb pozícióban legyen a válság elmúltával - mondta.

 

A miniszterelnök hangsúlyozta: fontos eredmény, hogy csökken az állam, és remélhetőleg a családok adóssága, valamint az is, hogy várhatóan - a nehéz körülmények ellenére is - emelkedik majd a minimálbér, és sikerül megfékezni a megélhetési költségek, rezsiköltségek emelkedését. Orbán Viktor a Start-munka programra utalva hozzáfűzte: "komoly esélyünk van arra, hogy a következő évben legalább 200 ezer olyan embernek tudunk munkát adni, (...) akik ma még jövedelempótló támogatásból élnek, és akiknek egyébként esélyük sem volt dolgozni az elmúlt években".

 

Az ország átszervezése még közel sem ért véget - jelezte a miniszterelnök. Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány a következő évre is vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét. Hozzáfűzte: minden, az öregségi nyugdíjba menetel előtti minden korai nyugdíjba vonulási formát fel kell számolni annak érdekében, hogy a nyugdíjkassza működőképes legyen. A bürokrácia leépítése miatt felszabaduló munkaerőre is szüksége van az országnak, ezért a kormány megpróbálja őket átsegíteni az állami szektorból a magángazdaságba - mondta a miniszterelnök. "Határozottan vissza kell utasítanom minden megszorításokra épülő politikát" - jelentette ki a miniszterelnök.

 

Véleménye szerint a megszorítások lényege, hogy "pénzt vesznek ki a gazdaságból, anélkül, hogy közben a gazdaság szerkezetét úgy alakítanák át, hogy a jövőben ne legyen szükség újabb és újabb megszorításokra". Hozzátette: az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikájának tragikomédiája, hogy állandó megszorításokról beszéltek, majd újabb megszorítások következtek. Magyarországnak nem megszorításokra, hanem átépítésre, átszervezésre és megújulásra van szüksége - közölte Orbán Viktor. Az országnak ki kell törnie abból az ördögi körből, ami a lakosság devizaadósságából adódik - mondta a miniszterelnök, jelezve, hogy a gazdaságpolitika mozdulatlanságra van kényszerítve, mert egymillió háztartás van kiszolgáltatva a devizaadósság miatt.

 

Ha viszont "hozzányúlunk ehhez a kérdéshez, azonnal kiváltjuk a pénzpiacok idegességét" - tette hozzá. A végtörlesztéssel, sokak számára váratlan megoldással lehet ebből az ördögi körből kitörni, s ez lesz a következő év legfontosabb feladata - rögzítette Orbán Viktor. Miközben a következő években bizonyára sok gyakorlati kérdés kerül majd a tanács asztalára, van egy, a gazdaságpolitikánál is fontosabb kérdés, mégpedig az a szemléletváltoztatás, amely visszaállítja a munka, a fizikai munka becsületét - fogalmazott a miniszterelnök.

 

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke - egyben az NGTT gazdasági oldalának elnöke - megnyitó beszédében az érdekegyeztetés megváltozott formájáról beszélt, amelyet az hívott életre, hogy az eddigi résztvevők - munkaadók, munkavállalók, kormány - mellett a civil szervezetek, a tudomány és az egyházak képviselőit is bevonják. Megfogalmazása szerint az új összetételre azért is szükség van, mert Magyarország az egyetlen ország Európában, ahol a minimálbért néhány szereplő határozza meg, miközben a gazdaságpolitika végrehajtásáért a kormány felelős. (MTI)

Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával

A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
2026. 02. 05. 02:00
Megosztás:

Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?

Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
2026. 02. 05. 01:00
Megosztás:

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás:

Vitalik Buterin is megszólalt: új irányt vehet az Ethereum fejlesztése a Frame tranzakciókkal

Lendületet kapott a vita az Ethereum következő nagy frissítéséről: a “Frame Transactions” koncepció bekerült a Hegota főszereplői közé, ráadásul maga Vitalik Buterin is hozzászólt a javaslathoz. A tét nem kicsi – az új tranzakciótípus gyökeresen átalakíthatja a mempool-szabályokat, a pénztárcák működését, sőt a blokklánc szintű MEV-ellenállást is.
2026. 02. 04. 21:30
Megosztás:

Az Aave új pályára áll: bezárják a Family Walletet és búcsút mondanak az Avara márkának

Véget ér egy korszak az Aave-nál – teljes márkakonszolidáció és új fókusz a célzott DeFi-megoldásokon. A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legnagyobb neve, az Aave radikális stratégiaváltást jelentett be. Az alapító, Stani Kulechov közölte: az Avara márkanév megszűnik, a Family Wallet fejlesztése és felhasználói onboardingja pedig leáll. A cég mostantól minden tevékenységét egységesen az Aave Labs égisze alatt végzi. A cél: a jövő DeFi alkalmazásainak célzottabb, skálázhatóbb építése.
2026. 02. 04. 20:30
Megosztás:

Kész kinevezni új környezetvédelmi minisztert a cseh államfő

A cseh köztársasági elnök kész kinevezni egy új környezetvédelmi minisztert, és várja a kormányfő javaslatát - jelentette be közleményben szerdán a cseh elnöki iroda, miután Petr Pavel államfő Andrej Babis miniszterelnökkel tárgyalt a témáról.
2026. 02. 04. 20:00
Megosztás:

Fordulópont a magyar ingatlan befektetési piacon: túl a mélyponton

Az ingatlanbefektetési piacot Zelles-Görgey Balázs (Director, Head of Capital Markets), mutatta be. Felhívta a figyelmet, hogy az előző év igazi fordulópontot jelentett: a 2024-es rekordalacsony és volatilis év után a 2025-ös teljes befektetési volumen elérte a 881 millió eurót, ami 117,5%-os növekedést jelentett az előző évhez képest.
2026. 02. 04. 19:30
Megosztás:

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál.
2026. 02. 04. 19:00
Megosztás:

A Bitmine 6 milliárd dolláros ETH-vesztesége „része a ciklusnak”

A Bitmine elnöke visszavág a kritikáknak – hosszú távra építik az Ethereum-kincstárat, miközben erősödik a vita a vállalati kriptotartalékok szerepéről.
2026. 02. 04. 18:30
Megosztás:

Új műtéti eljárással segítik a szívelégtelenségben szenvedőket a pécsi egyetemen

A szívelégtelenségben szenvedő betegeknek segít hosszú távon az az új eljárás, amelyet a közelmúltban már többször alkalmaztak, újabban pedig oktatnak is a pécsi szívgyógyászati klinikán - közölte a Pécsi Tudományegyetem szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 04. 17:00
Megosztás:

A WING és az Accent átveszi a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok üzemeltetését

2026 januárjától új üzemeltetési struktúrában működik tovább a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok. Az Accent Hotel Management és a WING nyáron létrehozott közös vállalkozása – amely a székesfehérvári Best Western Plus Lakeside Hotel üzemeltetését is végzi – átveszi a szálloda működtetését.
2026. 02. 04. 16:30
Megosztás:

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira - hívta fel a figyelmet a fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.
2026. 02. 04. 16:00
Megosztás:

Vihar a Bitcoin ETF-piacon: újra 100 milliárd dollár alá csökkent az állomány

Hatalmas eladási hullám söpört végig a legnagyobb kripto ETF-eken – a befektetők óvatos üzemmódra váltottak. Hónapok óta először csökkent 100 milliárd dollár alá a Bitcoin ETF-ek összesített vagyona – ezzel véget ért az az időszak, amikor a tőzsdén kereskedett alapok rekordokat döntögettek a kriptopiacon.
2026. 02. 04. 15:30
Megosztás:

Ráugrottak a fiatalok az Otthon Startra

Az Ersténél az Otthon Start hitelt felvevők 64 százaléka 35 évesnél fiatalabb, az átlagos hitelösszeg több mint 35 millió forint. Tízből kilencen használt lakást vásárolnak a támogatott konstrukció segítségével, az átlagos futamidő 270 hónap.
2026. 02. 04. 15:00
Megosztás:

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.
2026. 02. 04. 14:30
Megosztás:

6 ezer fővel csökkent a regisztrál álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2026 januárjában 224.130 fő volt, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 6 ezer, 2010-hez viszonyítva pedig mintegy 430 ezer fős csökkenést jelent. Így hazánk változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.
2026. 02. 04. 14:00
Megosztás:

Beidézték Elon Muskot

Meghallgatja április 20-án a francia igazságszolgáltatás Elon Muskot, az X közösségi oldal tulajdonosát és Linda Yaccarinót, az X korábbi vezérigazgatóját a platform feltételezett visszaéléseivel kapcsolatos nyomozásban - közölte kedden a párizsi ügyészség.
2026. 02. 04. 13:30
Megosztás: