Olaszország: ahol az adósságkrízis döntő ütközetét megvívják

Mekkora a baj? Ugyan a helyzet komolyságát egy pillanatra sem szabad alábecsülni, fontos látni, hogy a részleteket elemezve Olaszország helyzete nem annyira vészes, mint, ahogy az első pillantásra látszik a következő tényezőknek köszönhetően:

- Tény, hogy az olasz államadósság méretét tekintve a harmadik legmagasabb a világ országai közül. Az 1589 milliárd eurós olasz piaci adósság hosszútávú kamatterhe - amennyiben a kötvényhozamok 7%-os szinten beragadnak - mintegy 111 milliárd euróra nőne, ami a jövő évi adóbevételek mintegy 25 százalékát emésztenék fel. Ez több éves viszonylatban valószínűleg fenntarthatatlan kiadásokat róna az államháztartásra. Ugyanakkor ez a megugró kamatteher nem jelentkezne azonnal, mivel az olasz államkötvény portfólió hátralévő lejárata viszonylag magas, mintegy 7 év, így viszonylag csak lassan, évek alatt, árazódna át az egész adósságállomány és ketyegne fenntarthatatlanul magas kamatokon. Ráadásul, Olaszországnak jövőre csak mintegy 300 milliárd eurós lejáratot kell megújítani, ami a kritikusnak vélt hozamszintek mellett sem teremtene elviselhetetlen, extra kamatkiadásokat a költségvetés számára.

- Olaszországban a 120% körüli GDP arányos adósságállomány mellett a privátszféra eladósodottsága kifejezetten alacsonynak tekinthető, mivel mindössze 40% a 75%-os EU átlaghoz képest. Nem beszélve arról, hogy az olasz háztartások igen jómódúnak számítanak, a teljes államadósság csupán a negyede a lakosság nettó vagyonának. Így nem véletlen, hogy többen már azzal ötleteknek, hogy a helyzet enyhítése céljából egy egyszeri vagyonadót kellene kivetni a háztartásokra.

- További kedvező hír, hogy az olasz állampapírok több mint fele a belföldi szereplők kezében van, így ellentétben pl. Magyarországgal nem csak a külföldi befektetők kockázatvállalási hajlandóságától függ, hogy mennyire ragaszkodnak az olasz papírokhoz.

- Vész esetén bevethető lehet Olaszország közel 2500 tonnás aranytartaléka is, ami jelenleg körülbelül 120 milliárd eurót érhet és mellesleg a világ negyedik legnagyobb készletének tekinthető.

- Olaszországban a probléma elsősorban bizalmi jellegű, részben a politikai vezetéshez kapcsolódóan és nem az ország tényleges fizetőképessége körül forog, ugyanis már a líra megszűnésekor is 100 százalék felett volt GDP arányos államadósság. Ugyanakkor a nyomott gazdasági növekedés annál inkább aggasztó. 2000 óta negyedéves bontásban, alig több mint fél százalékos átlagos, éves GDP növekedést volt képes Olaszország felmutatni (szemben a kétszer ekkor német növekedéssel). Azaz  már az elmúlt években sem látszott körvonalazódni egy olyan alternatíva, hogy a gazdaság felpörgetésével Olaszország lassan kinövi a hatalmas adósságát.

Technokrata vezetés

Az olasz front így most újabb kihívások elé állítja az eurozóna, IMF és EKB döntéshozót, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy amilyen gyors ütemben csak lehet koordináltan fognak fellépni és beavatkozni a piacok megnyugtatása érdekében. Az egyeztetések minden bizonnyal most is folynak a zárt ajtók mögött, ahogy az új olasz, technokrata kormány körvonalazódik. Ugyan a cikk megírásának pillanatáig az új kormány végleges arculata még nem került nyilvánosságra, annyi bizonyos, hogy hétvégén Napolitano, olasz államfő, Mario Montit, korábbi EU-biztost bízta meg a kormányalapítással. Amíg azonban az átalakítás megtörténik és olasz államháztartás strukturális megreformálásának terve megszületik, rövid- és középtávon a legfontosabb, hogy az olasz hosszú hozamokat a kritikus 7%-os szint alatt tartsák. Amíg a háttéregyeztetések zajlanak a „tűzoltás” feladatai, így most az EKB-ra hárulnak, amely kötvényvásárlásai mesterséges keresletet generálva kisimíthatják a nemrég látott felszúrásokat; és a folyamatos piaci beavatkozással a piac által kritikusnak vélt szintek alatt tartja az olasz hozamokat.

EKB intervenció

Ugyanekkor az EKB ilyen piaci beavatkozása az újonnan kinevezett jegybank elnök szavai szerint nem feladata a központi banknak. Így Draghi, hasonlóan Trichet elődjéhez, továbbra is kitart amellett, hogy az EKB feladata nem az, hogy az amerikai Fedhez hasonlóan helikopterből szórja a pénzt, illetve az eurozóna tagállamok utolsó „mentsvára” legyen. Más szóval, az EKB új elnöke szerinte az jegybank célja az infláció megfelelő szinten való lehorgonyzása, nem pedig az, hogy a jelenlegihez hasonló vészhelyzetben masszív eszközvásárlásokat hajtson végre annak érdekében, hogy stabilizálja a nyomás alá került állampapír piacokat. Véleményünk szerint azonban az EKB nem biztos, hogy sokáig kitart majd ezen álláspontja mellett (a november 10-én, 7,4%-ról napközben – igen látványosan – egészen 6,8%-ig szánkázó olasz 10 éves kötvény hozamesésében is szerepet játszhatott az EKB). Annak ellenére, hogy Németország sem tekinti optimális megoldásnak az államadósság jegybankok általi „felvásárlását”, Merkel egyik pénzügyi tanácsadója, Bofinger is nyomatékosan hangsúlyozza, hogy végső esetben az EKB-nak kellene a vásárlásaival beavatkoznia, azonban a jelenleginél egy sokkal célzottabb módon. Véleményünk szerint, a kérdés inkább az, hogy mikor érkezik el az a fájdalomküszöb, ahol az EKB-nak kényszerűen és elkötelezetten be kell avatkoznia az eurozóna egységének megőrzése érdekében.

Euró kötvények

Emellett, Angela Merkel november 10-én ismét egyértelműen megerősítette, hogy a jelenlegi formájában akarják megmenti az Európai Uniót, Németország nem gondolkozik egy szűkebb, kisebb EU-ban. A kancellárasszony 13-án (vasárnap) este pedig már arról beszélt, hogy EU-nak a „politikai unió” irányába kell elmozdulnia, ami véleményünk szerint az első fontos lépés lenne a közös euró kötvény kibocsátások felé, ami hosszú távon is megnyugtató megoldást jelente az adósság-krízis felgöngyölítésében.