Görögország: államcsőd vagy adósságátrendezés - csak a fogalom más...

"Elkerülhetetlennek" tartják a görög adósságtörlesztés átrendezését londoni pénzügyi elemzők, akik szerint a legutóbbi piaci fejlemények nyomán egyre nagyobb a kockázata annak, hogy Görögország már a közeljövőben finanszírozási nehézségekbe ütközhet.

A Capital Economics, a City egyik vezető befektetési és pénzügyi tanácsadó csoportja csütörtöki elemzésében felidézi, hogy az irányadó tízéves görög kormánykötvény hozama előző nap a pénzügyi válság kitörése óta mért legmagasabb szintre, 12,8 százalékra emelkedett. "Legalább ennyire érdekes" a kétéves futamidejű szuverén kötvények hozamának meredek megugrása, és az, hogy a két- és a tízéves lejáratú állampapírok hozamkülönbsége a görög kormánynak nyújtott tavaly májusi pénzügyi segítség óta most a legnagyobb.

 

A Capital Economics londoni szakelemzői szerint a görög kötvényhozamok mozgásainak egyik lehetséges magyarázata az, hogy a piac most még inkább tart a görög szuverén adósságtörlesztési leállástól - és ennek bekövetkeztét még hamarabbra várja -, mint néhány hónappal ezelőtt. A ház szakértői szerint a piac "egyre komorabb hangulata megalapozott", ugyanis - bár gyakran elhangzik az a feltételezés, hogy Görögországnak a pénzügyi segélycsomag nyomán a közeljövőben nem lesz szüksége tőkepiaci finanszírozásra - a valóság ettől "kissé eltérő".

 

Görögország

 

A görög államháztartási hiány jövőre a várakozások szerint 15 milliárd euró lesz, emellett Görögországnak további 65 milliárd euró lejáró adósság megújításáról kell gondoskodnia. Mivel azonban jövőre csak 24 milliárd eurónyi segítség esedékes az euróövezettől és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), Görögországnak a fennmaradó 56 milliárd eurót az adósságpiacról kell felhajtania - áll a Capital Economics csütörtöki elemzésében. A ház szerint azonban a piacon várhatóan egyre nagyobbak lesznek az aggályok azzal kapcsolatban, hogy Görögország képes lesz-e 2012-ben lejáró adósságainak megújítására.

 

Az euróövezet pénzügyi rendszerének stabilitása feletti aggodalmak miatt az uniós döntéshozók "gyaníthatóan" megpróbálják egy még nagyobb pénzügyi segélycsomaggal elejét venni a görög finanszírozási válságnak, de ez önmagában nem fogja enyhíteni a görög fizetőképességgel kapcsolatos félelmeket. Mivel a vezető euróövezeti országokban erőteljes az ellenállás a költségvetési unióval szemben, a görög kormányadósság átstrukturálása "gyakorlatilag elkerülhetetlennek tűnik" - áll a Capital Economics csütörtöki londoni elemzésében.

 

A ház szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy e törlesztésszerkezeti átalakítás rendezett formában megy végbe a 2013-tól belépő Európai Stabilitási Mechanizmus keretében, ám nem lehet kizárni az ennél hamarabb és rendezetlenebb körülmények között bekövetkező görög törlesztési leállást sem. A görög törlesztésleállási kockázattal kapcsolatos növekvő piaci aggodalmakat jelzi a kockázat ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása is. Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision adatai szerint a görög CDS-díjszabás a csütörtöki késői londoni kereskedésben 1080 bázispont környékén mozgott az 1070 bázispontos előző záró után.

 

A jelenlegi görög CDS-árazás azt jelenti, hogy a görög szuverén törlesztési leállás kockázatára biztosítási tranzakciókat kínáló piaci szereplők több mint egymillió euró éves díjat kérnek középárfolyamon minden 10 millió euró görög államadósság után a befektetőktől az irányadó ötéves futamidőre. A CMA számítási modellje szerint a csütörtöki görög CDS-árszint arra vall, hogy a londoni adósságpiac 58 százalékos halmozott valószínűséggel árazza Görögország mint szuverén adós törlesztésképtelenné válását ötévi távlatban, vagyis a piaci szereplők jóval nagyobb halmozott esélyt látnak arra, hogy Görögország öt éven belül törlesztésképtelenné válik, mint arra, hogy nem.

 

Magyarország CDS-árazása a csütörtöki londoni kereskedésben 297 bázispont körül járt. Ez a CMA számítási modellje szerint 18,6 százalékos halmozott nem fizetővé válási kockázat árazásának felel meg ötévi távlatban, vagyis e mérce alapján a piac Görögországot jelenleg több mint háromszor olyan kockázatos államadósnak tartja, mint Magyarországot. A CMA nemrégiben közölt 2010-es kockázati listáján - amely a decemberi utolsó CDS-árazások alapján sorolta be az egyes szuverén adósokat - Görögország tavaly a világ legkockázatosabb adós országa lett, megelőzve Venezuelát. (MTI)


Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás: