Egészségügyi salátatörvény: fókuszban a hitelesség

Az egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények 2013. július 1-től hatályba lépő módosítása érinti a gyógyszerpiacot, változik az egészségügyi törvény és az egészségügyi adatok kezeléséről szóló szabályozás. Számos, gyógyszerekkel kapcsolatos hatósági nyilvántartás közhitelessé válik, amelynek eredményeképp várhatóan szigorodik az adattartalom előzetes ellenőrzése. Az összességében 74 törvényt és 21 kormányrendeletet érintő változások kiterjednek a humángenetikai vizsgálatokra és a biobank szabályozására is – emeli ki a főbb a változásokat a DLA Piper szakértője.

Az egészségügyi salátatörvény közhiteles nyilvántartássá minősít bizonyos, egészségügyi szervek által vezetett hatósági nyilvántartásokat, törvényben rögzíti azok körét és adattartalmát. Mivel a közhiteles nyilvántartásban szereplő adatokat az ellenkező bizonyításig fennállónak és helyesnek kell tekinteni, ezért aki ilyen nyilvántartás alapján szerez jogot, annak jogszerzése jóhiszeműnek minősül. „A közhiteles hatósági nyilvántartásban foglalt adatokkal szemben fokozottan érvényesül a pontosság, a ténylegesség és valóságnak megfelelés elvárása, várhatóan még nagyobb k örültekintés és még akkurátusabb bizonyítási eljárás előzi majd meg a nyilvántartásba vételt. Ezáltal nőhet a nyilvántartást vezető szervek adminisztrációs terhe, és elhúzódhat az ügyintézési folyamat is. Mivel e nyilvántartásokba bárki betekinthet ez egyúttal transzparensebbé teszi a rendszert, ugyanakkor hátrányos is lehet az üzleti titkok védelme szempontjából” - emeli ki Fehér Helga, a DLA Piper nemzetközi ügyvédi iroda egészségügyi munkacsoportjának vezetője.

 

A módosítás érinti az egészségügyi szolgáltatókról, az általuk végzett tevékenységről, működési engedélyekről az ÁNTSZ által vezetett, illetve számos a GYEMSZI-OGYI által felügyelt nyilvántartást is. Ide tartozik a támogatott gyógyszerek teljes körére, a támogatás mértékére, összegére vonatkozó nyilvántartás, a gyógyászati segédeszköz forgalmazók szállítói előminősítési jegyzéke, valamint a gyógyászati segédeszközökről vezetett nyilvántartás, a gyógyhatású készítményekkel kapcsolatos, illetve a gyógyszerismertetőkről, vagy a kábítószerek kel és pszichotróp anyagokkal végezhető tevékenységekről kiadott hatósági engedélyekről vezetett nyilvántartások adatai.

 

Változik a gyógyszer fogalma, a módosítás értelmében gyógyszer az is, amit az emberi betegség kezelésére vagy megelőzésére alkalmas termékként jelenítenek meg. Így a forgalmazók, termékük gyógyszerként való feltüntetésével szigorúbb megítélés alá esnek, és komoly szankciós jogkörrel rendelkező hatósági eljárások hatálya alá kerülhetnek. A gyógyszerhamisítással szembeni fellépés érdekében a GYEMSZI hatósági ellenőrzési jogköre bővül. Gyógyszer-ellátásbiztonsági célból pedig a szabályozás lehetővé teszi 2013 második félévétől a gyó ;gyszer-export korlátozását is.

 

Egységes alapelveket határoztak meg a humángenetikai törvény értelmezésére, amelynek alapvető célja a humángenetikai vizsgálatok és kutatások visszaélésszerű végzésének megakadályozása. Ennek keretében pontosításra kerül a biobank fogalma, humángenetikai vizsgálat már kutatási céllal is végezhető, de szigorodik a humángenetikai vizsgálatokat is végző egészségügyi szolgáltatók működésének engedélyezése.


Egészségügyi adatok – bővülő információadás


Az egészségügyi adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény módosítása révén bővülnek az EU-n belüli határon átnyúló egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó célok, a nemzeti kapcsolattartó szerv kezelheti a beteg személyes adatait.  Kibővül a vényen feltüntetendő adatok köre a többi tagállamban érvényesülő szabályozással összhangban.

 

Ezen felül bizonyos, a magán-orvosi rendszerben végzett szűrővizsgálatokról is adatokat kell majd szolgáltatni az egészségügyi államigazgatási szerv felé. Emellett meghatározza a jogszabály a központi implantátumregiszter adatkezelési szabályait is.

 

A változásokhoz kapcsolódóan a betegeknek  nem lesz külön feladata, azonban az egészségügyi szolgáltatók egy újabb adminisztrációs feladatot kaptak. Ez azonban nem öncélú, hiszen Ez közvetlenül (pl. a külföldi gyógykezelés egy részének elszámolhatóságához kapcsolódó adatok) , vagy közvetve (pl. a nőgyógyászati szűrővizsgálatok adatainak központi begyűjtése, vagy az implantátumokkal kapcsolatos információk központi regiszterben történő összegyűjtése) a betegellátás színvonalának emelése érdekében történik. „A betegeket a változás oly módon érinti, hogy kénytelenek tudomásul venni, h ogy egyes személyes, egészségügyi adataik a korábbinál szélesebb körben válnak elérhetővé a biztosító illetve egészségpolitika számára.” – mondja Fehér Helga.

 

Az uniós alapelvek érvényesülnek a határon átnyúló egészségügyi ellátásoknál

 

Az egészségbiztosítási ellátásokra vonatkozó jogszabályban meghatározásra kerül a határon átnyúló egészségbiztosítási ellátás fogalma, továbbá szabályozásra kerül, hogy mely ellátásokra jogosultak az uniós betegek Magyarországon és ehhez kapcsolódóan kibővül az adatszolgáltatási kör . „A vonatkozó Uniós Irányelv alapján fennálló harmonizációs kötelezettségünk teljesítése érdekében szükségesek ezek a módosítások. Az Uniós alapelvek, elsősorban a szolgáltatások szabad áramlása egészségügyi ellátások terén történő érvényesítése régóta napirenden van a közösségi döntéshozatalban, a módosítások a közösségi szintű harmonizációt szolgálják”- mutat rá Fehér Helga.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: