Varga: jövőre 2,4%-os inflációval és 2,9%-os hiánnyal számol az NGM

A nemzetgazdasági tárca a jövő évi költségvetés tervezésekor 2,9 százalékos hiánnyal és az eredetileg tervezettnél alacsonyabb, 2,4 százalékos inflációval számol - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában.

A nemzetgazdasági miniszter kérdésre elmondta azt is, hogy a tárca a 2014-es büdzsé tervezésekor nem számolt a reklámadó bevételével; a 3 százalék alatti hiány e nélkül is tartható. "Csak kisebb mértékű korrekciókat tudok elképzelni az adótörvények módosításakor, olyan tételeket, amelyek nem nagy tételeket vagy új adókat érintenek" - fogalmazott Varga Mihály.   

 

Elmondta, mind a magánszemélyeknek, mind a vállalatoknak a 2013-as adórendszerből érdemes kiindulniuk jövő évi adózásuk megtervezésekor. Varga Mihály kiemelte: olyan költségvetést kell tervezni 2014-re is, amely biztosítja, hogy Magyarország nem kerül vissza a túlzottdeficit-eljárás hatálya alá. Az NGM célja, hogy lehetőség szerint egyetlen ágazat, terület se kapjon kevesebb támogatást a központi költségvetésből mint 2013-ban. A miniszter szólt arról is, hogy az idén már nem lesz további önkormányzati adósságátvállalás, azt pedig hogy jövőre lesz-e, még vizsgálják.
    

A rezsicsökkentés miatt a társasági adóból és áfából kevesebb bevétel folyhat be a költségvetésbe; az erre vonatkozó háttérszámításokat most végzik, de 20-25 milliárd forintnál nem lehet magasabb a bevételkiesés - jelezte Varga Mihály.
    

Az idei költségvetés kapcsán kifejtette, hogy vannak veszélyek a bevételi és kiadási oldalon is, ahol elszámolási viták vannak néhány tételnél, egyebek között az MVM Magyar Villamos Művek tőkeemelése kapcsán. Ugyanakkor az első féléves gazdasági adatokat - a beruházások és a foglalkoztatás nőtt, az építőipar életjelet mutat, és bővült a gazdaság is - tekintve az mondható, hogy ha jó a gazdaság teljesítménye, akkor az államkassza is stabilabb tud maradni.
    

Tavaly 1,7 milliárd eurót utaltak haza a külföldön dolgozó magyarok - közölte a miniszter, majd hozzáfűzte: ugyan jobb lenne, ha minden külföldön dolgozó magyar itt találna munkát, de aki kinn dolgozik és jövedelmet utal haza, amelyet aztán Magyarországon költenek el, azzal hozzájárul a magyar gazdaság stabilabb működéséhez.     
    

Varga Mihály a devizahitelesek problémájának megoldása kapcsán kiemelte: működőképes pénzügyi rendszer, hitelek nélkül nincs jól működő gazdaság, ezért olyan megoldást kell találni, amely nem veszélyezteti a bankok működőképességét. A miniszter megismételte, hogy ha bankok november 1-jéig nem tudják megoldani a problémát, akkor a kormány megteszi a szükséges lépéseket, amelyek mind a gazdaságnak, mind a devizahiteleseknek jók lesznek.
    

Arra a felvetésre, hogy hírek szerint a kormány forintosítani szeretné a hiteleket, Varga Mihály kijelentette: "senki nem mondta azt a kormány tagjai közül, hogy forintosítani akarnánk azonnal (...) ezeket a hiteleket".
    

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a héten azt mondta, nem lehet rövid időn belül mintegy 12 milliárd svájci frankot átváltani, túl szűk a kormány által megszabott határidő, valamint hogy ő személy szerint hosszú, 10 évre szóló megoldásra készül. Erre reagálva Varga Mihály úgy fogalmazott: a bankszövetség "furcsa, dacos álláspontra helyezkedett". Rámutatott: a bankoknak ott vannak az ügyfélsegítő programjaik, amelyekkel eddig 150 ezer embernek tudtak segíteni, így nem tudni, "most mi az oka, hogy Patai Mihály hirtelen sündisznóállásba helyezkedett, és azt mondja, hogy márpedig ő a kormány nélkül semmilyen megoldást nem tud elképzelni".
    

A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a bankok számára jelentős kockázatot jelent a teljesítő hitelek arányának növekedése; a hitelesek 14-15 százaléka 90 napon túl nem fizetett már. "Lenne arra mód, hogy a bankok találjanak megoldásokat" - vélekedett Varga Mihály.
    

Arra a kérdésre, hogy az állam anyagilag is "beszáll-e" a devizahiteles mentőcsomagba, Varga Mihály elmondta: ez a megoldási javaslattól is függ, ugyanakkor a kormány csak olyan megoldáshoz járul hozzá, ami nem veszélyezteti a hiánycélt.
    

Patai Mihálynak arra a kijelentésére reagálva, hogy a kormány a status quo, a fennálló helyzet megváltoztatására törekszik a hazai bankrendszerben, a nemzetgazdasági miniszter elmondta: a kormány már 2010-ben kijelölt egy irányt, amely szerint a magyar bankrendszer jelentős részének - lehetőség szerint 50 százalékának - magyar tulajdonban kell lennie; ez  reális cél Varga Mihály szerint. (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: