MAGYAR TELEKOM: kapcsoltam!

A tőzsdei bevezetés óta nem látott szinten, 459 forintos új történelmi mélyponton is jártak ma a Magyar Telekom részvényei. A papírok eleve nyomás alatt voltak az elmúlt hetekben, ám a legfontosabb kérdésekre választ kaptunk ezen a héten. A gyengélkedésnek több oka is van, véleményünk szerint azonban a részvényárfolyam már túl van a nehezén - olvasható az Equilor elemzésében.

Működési környezet

Az első negyedéves számok az alapvető tendenciákban nem hoztak változást: itthon a vezetékes szolgáltatások csökkenő bevételeit nem tudták teljesen ellensúlyozni a magasabb TV- és IT-bevételek, bár a számoknak hátszelet adott a gyengébb forint (Montenegró, Macedónia).

A macedón leány a 2011 végi goodwill-leírást követően jelentős visszaesést tükrözött mind a bevételek, mind az EBITDA tekintetében. Ez utóbbi kapcsán azonban megjegyeznénk, hogy a bevételek több, mint 80%-a hazai működésből származik, ezért a csoportszintű számokat nem befolyásolják markánsan ezek a tendenciák.

Árazás, szektortársak


A távközlési szektorban kedvencként dédelgetik a befektetők az EV/EBITDA-mutatót: ez a Magyar Telekom esetében 4 körül mozog most. A lengyel (TPSA) és a cseh (Telefonica) szektortárs esetében ugyanezen mutató 5 körüli értéket mutat.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egyetlen napon belül ledolgozza a hátrányát a Magyar Telekom árfolyama, de a szektorban értéket keresők számára vonzóbbá vált a papír.

A Magyar Telekom árfolyama 2011 és 2012 elejétől nézve is felülteljesítette a régiós szektortársakét (TPSA, Telefonica). Ez akkor is igaz, ha USD-alapon és ha saját devizában tekintjük az árfolyamokat. A Magyar Telekom részvények esetében átmenetileg elképzelhető még kitárazás egy-két intézményi szereplő részéről, ám a részvényárfolyam már eleve nyomás alatt volt az elmúlt hetekben. Ez remek kockázat/hozam aránnyal kecsegtet a jelenlegi helyzetben.

A Telekom eladósodottsági rátája 34% alá kúszott az első negyedévben úgy, hogy a vállalat egyébként további hitel felvételével finanszírozta az új GSM-licenszeket és a balkáni leányok sztorijához kapcsolódó SEC/DOJ-kifizetéseket.

Osztalék: 50-50?

A menetrend szerint a távközlési adó idén kikerül az adórendszerből, ez 25-27 milliárd forintos könnyebbséget jelent majd a Magyar Telekom működésében. Ebből fakadóan arra számítottunk, hogy 2013-tól 65 forintra emelkedik az osztalék.

A telefonadó bevezetésével azonban megváltozott ez a helyzet, így valószínűbb, hogy a társaság megmarad az 50 forintos osztalékfizetésnél. Ez kiábrándulást nem jelent, mivel a piaci szereplők többsége véleményünk szerint amúgy is számolt valami addicionális teherrel 2013-tól.

Az 50 forintos osztalékfizetést alapul véve a papírok 10,8%-os osztalékhozammal forognak, ami jócskán meghaladja az 5 év futamidejű magyar államkötvény 8% feletti értékét. A korábbi években látott 150-200 bázispontos értékelési prémium viszont tartogat még mozgásteret a Magyar Telekom árfolyam-emelkedését tekintve.

Távközlési adó, telefonadó

A 2010 végén bevezetett távközlési adó a menetrend szerint eltűnik az idei évben, ami 25-27 milliárd forintos könnyebbséget jelent majd a Magyar Telekom működésében. A nemrég elfogadott telefonadó más formában ugyan, de negatív hatással van a Magyar Telekom működésére. A 2 forintos teher minden vezetékes és mobilhívásra, valamint SMS és MMS üzenetre vonatkozik. Az adót a távközlési cégekre vetik ki, de véleményünk szerint a szolgáltatók ennek egy részét valamilyen formában megpróbálják majd továbbhárítani az ügyfelekre.

Az adó kapcsán magánszemélyeknél 700 forintos, üzleti előfizetőknél 2500 forintos limit lép életbe havi szinten, azonban a tervek szerint az adó számítása nem ér véget ezen értékeknél. Várakozásunk szerint ebben az esetben ismét a távközlési cégeknek kell viselniük az esetleges többletköltséget.

Ennek számszerűsítése részletes adatok hiányában komoly nehézségekbe ütközik, de nyers becslésünk alapján a távközlési adó miatt felszabaduló 25-27 milliárd forintos mozgástér nem csak az adó egy részének kompenzálására, hanem további beruházásokra is lehetőséget ad.

A negyedik mobilszolgáltató

Már megalakult a negyedik hazai mobilszolgáltató, ami a tervek szerint az év végéig beindítja szolgáltatását Budapesten, két éven belül pedig közel teljes lefedettséggel rendelkezik. Bár a stratégiája még nem ismert, a piaci információk szerint első körben az állami, önkormányzati, minisztériumi flottákat gyűjti össze a szolgáltató, ezzel könnyedén 10% fölé tornázhatja piaci részesedését idehaza. Ez a Magyar Telekomra nézve is kellemetlenséget jelent, hiszen a ügyfélbázis érzékelhető mértékben csökken a következő években ennek folyományaként, ezt a hatást viszont jelenleg még nem lehet számszerűsíteni.
 

MME: a vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
2025. 10. 21. 03:00
Megosztás:

Melyik mesterséges intelligencia hozza a legtöbb kriptóprofitot? A DeepSeek lekörözte a Grokot és a ChatGPT-t

A pénzügyi fókuszú mesterségesintelligencia-kutatólabor, a nof1 elindította az úgynevezett „AI Trading Showdown” nevű versenyt a hamarosan nyilvánossá váló Alpha Arena platformján. A megmérettetés célja: kideríteni, melyik mesterséges intelligencia képes a legnagyobb profitot elérni a kriptovalutapiacon.
2025. 10. 21. 02:30
Megosztás:

E.ON: a lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünet az őszi szünetben

A lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünettel járó munka az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén az őszi szünet alatt; a vállalatcsoport a halasztható munkáit átütemezte, és az őszi szünetben csak a sürgős, szükséges munkálatokat végzi el - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 01:30
Megosztás:

Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát

Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Bitcoin visszahódította a 111 ezer dollárt – újra szárnyalnak a kriptórészvények és nő az intézményi bizalom

A Bitcoin (BTC-USD) hétfőn ismét áttörte a 110 ezer dolláros szintet, ezzel lendületet adva a kriptovalutákhoz kötődő részvényeknek, és új reményt ébresztve a befektetőkben, hogy az októberi piaci megingás csak átmeneti volt, nem pedig egy hosszabb távú visszaesés kezdete.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását

Most "el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. 10. 21. 00:30
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 20. 23:30
Megosztás:

A déli tagállamok szerint növelni kell az EU versenyképességét és globális szerepét

Növelni kell az Európai Unió versenyképességét és globális szerepét, ehhez viszont elengedhetetlen a beruházások növelése a kutatás-fejlesztésben és a technológiai iparban - hangsúlyozták az EU déli tagállamait tömörítő Med9-csoport vezetői hétfői szlovéniai csúcstalálkozójukon, amelynek a Közel-Keletről szóló részén II. Abdalláh jordániai király is részt vett.
2025. 10. 20. 23:00
Megosztás:

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Megújult arculattal, DH Groupként folytatja tevékenyégét a Duna House Group, a változás egy újabb mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon; a hivatalos cégnévváltozására a novemberi közgyűlésen kerülhet sor - közölte a Duna House Group hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 22:00
Megosztás:

Gyorsan emelkedtek a kanadai termelői árak

A kanadai termelőiár-index havi és éves szinten egyaránt január óta a leggyorsabb ütemben emelkedett szeptemberben.
2025. 10. 20. 21:30
Megosztás:

Robbanás volt egy romániai kőolajfinomítóban

Robbanás volt hétfőn a romániai Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban - írja az economica.net.
2025. 10. 20. 21:00
Megosztás:

Őszi szabadtéri programok Magyarországon – élvezd a természet színpompáját

Az ősz Magyarországon varázslatos időszak, amikor a természet a legszínesebb ruhájába öltözik. A langyos napsütéses napok, a friss levegő és a lélegzetelállító tájak tökéletes lehetőséget kínálnak a szabadtéri programokra. Ebben az útmutatóban bemutatjuk a legjobb őszi tevékenységeket, amelyekkel felejthetetlen élményekkel gazdagodhatsz.
2025. 10. 20. 20:00
Megosztás:

A statisztika szerepe a modern tudományokban

Statistics and Science címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a statisztikai világnap alkalmából 2025. október 20-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében. Az angol nyelvű szimpóziumon különböző tudományterületekről érkező, elismert hazai és külföldi szakemberek vitatták meg a statisztika és a tudomány kölcsönhatásait, valamint az adatvezérelt kutatás és döntéshozatal legújabb irányait.
2025. 10. 20. 19:30
Megosztás:

Együtt formálják a tőkebefektetések jövőjét – először közös fókuszban az állam és a magántőke a VC Summiton

Idén ősszel új fejezet nyílt a magyar tőkebefektetések történetében: immár kifejezetten a kis- és középvállalkozásokra szabott, dedikált tőkeprogram is elérhető. Október 29-én a Venture Capital Summit először mutatja be egységesen a hazai tőkeági ökoszisztémát. A konferencia egyedülálló módon ülteti egy asztalhoz az állami és a magántőkés befektetőket, hogy közösen rajzoljanak képet a magyar tőkebefektetési piac jelenéről, új irányairól, kihívásairól, valamint az együttműködés lehetséges modelljeiről.
2025. 10. 20. 19:00
Megosztás:

Ismét országos toborzásba fogott a HungaroControl

A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmiirányító- képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
2025. 10. 20. 18:30
Megosztás:

Megerősítette együttműködését a GVH és a Görög Versenyhatóság

Megerősítette együttműködését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Görög Versenyhatóság (HCC), az erről szóló megállapodást a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő görög hatóság nemzetközi szakmai konferenciáján írták alá Athénben - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 18:00
Megosztás:

Hol tart ma a hazai áramtőzsde a regionális együttműködésben?

Az elmúlt másfél évtizedben a HUPX a közép-kelet-európai régió egyik legelismertebb és leglikvidebb szervezett villamosenergia-piacává vált. De hogyan lehet úgy lépést tartani az iparági fejlődéssel, hogy közben a piaci szereplők igényei is maximálisan teljesüljenek?
2025. 10. 20. 17:30
Megosztás:

Alkotmányellenesnek minősült Romániában az igazságszolgáltatási nyugdíjreform

Alkotmánysértőnek minősítette hétfői ülésén a román alkotmánybíróság a bírák és az ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezetet, amelyet parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbált hatályba léptetni az Ilie Bolojan vezette négypárti kormány.
2025. 10. 20. 17:00
Megosztás:

Az EU Tanácsa álláspontot fogadott el az orosz gázimport fokozatos kivezetéséről

Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács tárgyalási álláspontot fogadott el az orosz földgázimport fokozatos kivezetéséről szóló rendelettervezetről - közölte a testület hétfőn.
2025. 10. 20. 16:30
Megosztás:

Michael Saylor elnök szerint véget ért a kriptotél, a Bitcoin felébredt

A Strategy (korábban MicroStrategy) ügyvezető elnöke, <a href="https://www.bitcoinbazis.hu/michael-saylor-strategy-bitcoin-utolso-negyedev/" target="_blank">Michael Saylor óvatosságra intette a Bitcoin-tulajdonosokat</a>, hogy ne engedjenek a medvés piaci hangulatnak. Üzenetét egy 15 másodperces, filmszerű videón keresztül közvetítette, melynek címe: „Ne etesd a [Bitcoin] medvéket”.
2025. 10. 20. 16:15
Megosztás: