Pintér Sándor: ki kell vizsgálni a 2006 őszi eseményeket

(MTI) - A 2006 őszi események kivizsgálásának meg kell történnie - jelentette ki Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságában csütörtöki meghallgatásán egy képviselői kérdés kapcsán. A bizottság támogatta Pintér Sándor miniszterré történő kinevezését.

A 2006 szeptemberi, októberi eseményeken történt rendőri intézkedések kapcsán kifejtette: "ránézésre" felmerülhettek szakmai hiányosságok. A miniszterjelölt hozzátette: addig azonban, amíg a Balsai István vezette tényfeltáró bizottság nem végez az akkori események feldolgozásával és értékelésével, nem akar állást foglalni a kérdésben.

 

"Szerintem történtek szabálytalanságok" - fogalmazott a belügyminiszter-jelölt, aki Gulyás Gergely (Fidesz) bizottsági alelnök kérdésére válaszolt. A képviselő azt kérdezte, hogy a jelöltnek mi a véleménye a 2006 őszi események rendőri intézkedéseiről, illetve azt firtatta, hogy áll-e személyes kapcsolatban Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal. Pintér Sándor elöljáróban megjegyezte: az akkori eseményeket a sajtón keresztül követte, az intézkedésekről nem lehettek belső információi.

 

"Ránézésre, külső szakemberként mindkét esetben (2006 szeptember és október) szakmai hiányosságok felmerültek az én értékítéletem szerint, de nem lenne helyes, ha a teljes ismeret nélkül állást foglalnék bármely személy szakmai és jogi megítélésében" - fogalmazott, hozzátéve, ezt csak akkor lehet megtenni, ha az akkori eseményeken történtekről minden információ rendelkezésre áll. Pintér Sándor ígéretet tett arra, hogy a Belügyminisztérium minden adatot felkutat és azokat hiánytalanul átadja annak a bizottságnak, amely a 2006-os őszi eseményeken történtek feltárásával foglalkozik.

 

Gergényi Péterhez fűződő viszonyáról Pintér Sándor azt mondta, 1980 óta ismeri a volt főkapitányt, aki többször volt beosztottja is. "Szakmai barátság" fűzi Gergényihez, így - mint mondta - a volt főrendőr tevékenységének megítélésére szubjektív okokból nem vállalkozik. A 2006-os eseményekről összességében Pintér Sándor úgy vélekedett, a kivizsgálásnak ezért kell megtörténnie, mert szakmai oldalról elfogadhatatlan, hogy a rendőrségre bízott védelem nem felelt meg az elvárásoknak, nem tudták megvédeni a Magyar Televízió épületét annak ellenére, hogy jelentős erők álltak rendelkezésre a fővárosban.

 

Továbbá folytatta, az ünneplő tömegbe olyan emberek kerültek, akik bomlasztották az ünneplőket, és nem az ünnephez méltóan viselkedtek, és ezt is meg kellett volna akadályoznia a rendőrségnek. Baracskai József szocialista képviselő azt firtatta a jelölttől, hogy osztja-e a Jobbik véleményét arról, hogy létezik cigánybűnözés. Pintér Sándor közölte, aki nem tartja be a hatályos magyar törvényeket, azokat meg kell büntetni, és ellenük el kell járni függetlenül attól, hogy milyen nemzetiséghez tartozik, vagy esetleg külföldi állampolgár-e.

 

Hozzátette: a társadalom alsó, szegény rétegeiben élők "azonos módon bűnöznek" és mindegy, hogy ebbe kik tartoznak bele. Kubatov Gábor (Fidesz) azt kérdezte Pintér Sándortól, hogy van-e, volt-e offshore cégben érdekeltsége, részesedése. A válasz egyértelmű nem volt. A jelölt hozzátette: olyan adásvételek történtek, amelyek magyar területen, Magyarországon bejegyzett cégekkel kapcsolatosak. A testület tagjai 13 Fidesz-KDNP-s és LMP-s igen, 5 ellenzéki - MSZP-s és jobbikos - nem szavazattal hozták meg döntésüket, tartózkodás nem volt. Pintér Sándornak ez volt az első bizottsági meghallgatása, a nap folyamán még több más országgyűlési testület is meghallgatja a miniszterjelöltet.

Most akkor mi az igazság? Növekszik vagy sem a külföldi munkavállalók száma Magyarországon?

Az elmúlt időszakban megjelent téves következtetésekre épülő állításokkal szemben a teljes foglalkoztatotti létszám csökkenése és a hazánkban foglalkoztatott harmadik országbeliek létszáma között egyáltalán nincs ok-okozati összefüggés. A Nemzetgazdasági Minisztérium a tévhitek eloszlatása érdekében 6 kérdés és 6 válasz keretében tisztázza a magyar munkaerőpiac helyzetét. Magyarország a magyaroké, ami sem vendégmunkás ország, sem pedig migránsország nem lesz. Ezért Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. A kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, ezért a külföldiek tartózkodása minden esetben célhoz kötött, engedélyköteles és korlátozott időre szól.
2025. 07. 10. 20:05
Megosztás:

1400 milliárd forinthoz közelítenek az okostelefonos fizetések

Közel 1,4 billió forint, 173 millió tranzakció: így mutat három év okoseszközös fizetéseinek mérlege a K&H-nál. A digitális fizetések száma és forgalma évről évre jelentősen növekszik, a legkedveltebb az Apple Pay, amely a forgalom kétharmadát fedi le, míg a Google Pay részesedése 33 százalékos.
2025. 07. 10. 19:00
Megosztás:

Átvészelte az év első turbulens időszakát a Delta

A Delta Air Lines a második negyedéves gyorsjelentése alapján minimálisan tudta felülteljesíteni a piaci várakozásokat.
2025. 07. 10. 18:30
Megosztás:

Ne hagyja, hogy az információhiány hátráltassa vállalkozását – BCP Magyarország Kft. tanúsítvány és céginformáció új megvilágításban

Egy jól működő üzleti modell nem csak kiváló termékeken és szolgáltatásokon, hanem tudatos kockázatmenedzsmenten is nyugszik. Ebben a folyamatban kulcsszerep jut a megbízható adatoknak és a hiteles visszajelzéseknek. A BCP Magyarország Kft. által működtetett cegcontrol.hu és a BCP Rating tanúsítvány olyan információs és minősítési eszközök, amelyek az üzleti bizalomépítés gyakorlati oldalát támogatják.
2025. 07. 10. 18:00
Megosztás:

Visszafogott várakozásokkal veszi kezdetét a gyorsjelentési szezon Amerikában

A héten kezdetét veszi a második negyedéves gyorsjelentési időszak. Donald Trump vámpolitikája jelentős bizonytalanságot okozott a tőzsdéken, ami az amerikai vállalatok teljesítményére is rányomhatta a bélyegét. Az elemzők optimizmusa mérséklődött az elmúlt hónapokban, és hamarosan kiderül, hogy vajon joggal tartanak-e a magasabb vámok hatásától. A negyedéves számokon kívül érdekes lesz az is, hogy a vállalatok mire számítanak az év második felében a globális gazdasággal kapcsolatos fokozódó bizonytalanság közepette.
2025. 07. 10. 17:30
Megosztás:

94%-ra emelte részesedését a Gloster a P92-ben

A Gloster bejelentette, hogy a korábban megkötött akvizíciós ügylet lezárult, melynek keretében a P92-ben eddig meglévő többségi (51%) részesedése 94%-ra emelkedett.
2025. 07. 10. 16:30
Megosztás:

Fontos lesz augusztus első napja

A rézre kiszabott vám 50%-os mértékét már megtudtuk korábban, azonban Donald Trump bejelentette, hogy augusztus 1-jétől lép érvénybe a határozat.
2025. 07. 10. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén májusban közel 10%-kal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok anyagi helyzete folyamatosan javuljon, így minél többet költhessenek és utazhassanak.
2025. 07. 10. 15:30
Megosztás:

Új korszak kezdődik a magyar konténerlogisztikában

A magyar intermodális árufuvarozás történetének egyik jelentősebb technológiai beruházása valósult meg a csepeli Szabadkikötőben: megérkezett az a nagyteljesítményű, trimodális konténerrakodó bakdaru, amely új szintre emeli a vasúti, közúti és vízi logisztikai műveletek hatékonyságát.
2025. 07. 10. 15:00
Megosztás:

Formabontó szaniter változtatná meg a vízhasználati szokásokat

Egy svájci gyártó és Yves Béhar formatervező új típusú mosdót fejlesztett, amely szokatlan kialakításával és működésével szakít a hagyományos megoldásokkal. A víz nem csapból érkezik, hanem egy felső nyílásból indul, és spirálszerű pályán folyik a lefolyóba. A szerkezet célja a vízfogyasztás csökkentése és az élményszerű használat előtérbe helyezése.
2025. 07. 10. 14:55
Megosztás:

Jó befektetés még mindig az Unicredit részvénye

Az idei évben jelentős európai felülteljesítés volt eddig megfigyelhető a részvénypiacokon. Ezen belül is kiemelkedő a bankok helyzete, melyek átlagosan 30%-ot emelkedtek és ezzel a legjobban teljesítő iparágnak számítanak.
2025. 07. 10. 13:30
Megosztás:

Hogyan kereshetünk hatékonyan munkát 2025-ben?

A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemben már néhány tudatos lépéssel jelentősen növelhetjük esélyeinket a kiválasztási folyamatban. De mitől lesz igazán hatásos egy pályázat, és hogyan emelkedhetünk ki már az első szűrésnél?
2025. 07. 10. 13:00
Megosztás:

Javuló eredmények: felfelé módosította várakozásait a Mapei Kft.

Stabil bővüléssel zárta a 2025-ös év első félévét a Mapei Kft., az árbevétel 9,4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat ennek hatására felfelé módosította év végi prognózisát, és egyre erősebb bizalommal tekint az év második felére, különösen az új Otthon Start Program várható hatásaira építve.
2025. 07. 10. 12:30
Megosztás:

Budapest vagy az agglomeráció? Az árak újra mozgásba hozták a vevőket

Az elmúlt hónapokban ismét megélénkült az agglomeráció iránti kereslet. A fővárosban elszálló árak, a családi házas kínálat vonzereje sokakat terel vissza a Budapest környéki településekre. Ugyanakkor az árakat tekintve nem túl nagy az eltérés a főváros peremkerületei és a közvetlenül mellettük fekvő agglomerációs települések között.
2025. 07. 10. 12:00
Megosztás:

Korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol kormányfő

Tizenöt pontból álló korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol miniszterelnök szerdán a madridi parlamentben.
2025. 07. 10. 11:30
Megosztás:

Fedezd fel a rozmaringolaj hajápoló erejét!

Sokan keresnek természetes megoldásokat, amikor hajproblémáikkal szembesülnek, és a rozmaringolaj éppen ilyen jellegű megoldást kínál. Talán meglepő lehet, hogy a konyhában is megtalálható fűszer növényi esszenciája képes javítani hajunk egészségét, mégis, egyre többen tapasztalják ennek előnyeit. Miért különleges ez az olaj? Hogyan segíthet a hajnövekedés elősegítésében és milyen további hasznos hatásai lehetnek?
2025. 07. 10. 11:00
Megosztás:

Új szintre lép az ausztrál digitális jegybankpénz: indul a Project Acacia

Miközben a világ központi bankjai egyre inkább vizsgálják a digitális jegybankpénzek (CBDC-k) szerepét a pénzügyi rendszerben, Ausztrália most konkrét lépéseket tesz a megvalósítás irányába. A Reserve Bank of Australia (RBA) bejelentette, hogy elindítja a „Project Acacia” elnevezésű kezdeményezést, mely során valódi pénzügyi eszközökkel és partnerekkel tesztelik a digitális valuta felhasználási lehetőségeit — kifejezetten a nagykereskedelmi piacok számára.
2025. 07. 10. 10:30
Megosztás:

Enyhültek az inflációs félelmek

A piacok által várva várt tegnapi 10 éves kötvényaukció jól sikerült az USA-ban: erős volt a kereslet, ami mérsékelte a finanszírozással kapcsolatos aggodalmakat.
2025. 07. 10. 10:00
Megosztás:

A Fed jegyzőkönyve idénre kamatcsökkentést valószínűsít

A Wall Street-i részvényindexek is emelkedéssel zárták a napot, amit elsősorban a technológiai szektor vezetett. A NASDAQ 0,95%-kal, az S&P 500 0,61%-kal, míg a Dow 0,49%-kal erősödött. A pozitív hangulat részben annak volt köszönhető, hogy a Fed júniusi ülésének jegyzőkönyve szerint a döntéshozók többsége az év későbbi szakaszában kamatcsökkentést tart valószínűnek, miközben Trump elnök vámintézkedéseinek inflációs hatásait „átmenetinek vagy mérsékeltnek” ítélték.
2025. 07. 10. 09:30
Megosztás:

Trump vámfenyegetései fokozzák a feszültséget, mégis szárnyaltak az európai tőzsdék

Donald Trump amerikai elnök újabb vámintézkedéseket jelentett be: az Egyesült Államok akár 50%-os vámot is kivethet az importált rézre, és hamarosan hasonló lépések várhatók a félvezetők valamint a gyógyszeripari termékek esetében is. A rézre vonatkozó vám célja az amerikai bányászat és ipar védelme.
2025. 07. 10. 09:00
Megosztás: