Egy korszak vége: mi jöhet a lakástakarékok után?

A Bank360 szerint várható volt, hogy az állam valamilyen módon hozzányúl a 20 éve működő lakástakarék-pénztári megtakarítás konstrukciójához, legfőképp az állami támogatás mértékéhez. Ezt több tényező is indokolta:

Egy korszak vége: mi jöhet a lakástakarékok után?

●      Magyarországon kiemelkedően magas az évi 30 százalékos állami támogatás mértéke más országokhoz képest, ahol szintén működik lakáspénztár. Az LTP így kifejezetten magas hozamot kínált szinte kockázat nélkül.

●      Ennek ellenére nemzetközi viszonylatban itthon nagyon alacsony maradt a lakossági penetráció.

●      A jelenleg tapasztalható ingatlanpiaci környezetben a megtakarítással elérhető szerződéses összeg (4 év alatt nagyjából 3 200 000 forint a felvehető kölcsönnel együtt) már nem elégséges ahhoz, hogy lakáscéljaink elérhető közelségbe kerüljenek vele. Továbbra is jellemzően lakáshitellel tud a lakosság vásárolni, az LTP összege pedig eltörpül a felvehető kölcsönhöz képest. A teljes lakáshitel-körkép áttekintéséhez érdemes egy kalkulátort használni.

Nem volt elég hatékony

Mindazonáltal meglepetésként szolgálhat sokak számára, hogy a Parlament elé kerülő törvényjavaslatban az állami támogatás teljes eltörléséről van szó. A módosító javaslatot beterjesztő Bánki Erik indoklása szerint az LTP nem volt kellően hatékony otthonteremtési eszköz, a megtakarítást inkább más lakáscélokra használták fel a megtakarítók, ráadásul a pénztárak túl sok extraprofitot tettek el. Az állami támogatás megszüntetésének szándékát kormányoldalról Varga Mihály pénzügyminiszter is megerősített a sajtónak. A Parlament a napokban szavazhat is az indítványról.

Mit tehet az, aki ki akarja hozni a maximumot az LTP-ből?

A nagy kérdés persze most az, hogy mit tehet az, aki 30 százalékos állami támogatást szeretne magának biztosítani a jövőben. A Bank360 szerint az alábbi megoldások még működnek:

●      Még köthetünk szerződést: a lakástakarék-szerződéskötés lényegében két részből áll. Az ajánlattételből és az ajánlat elfogadásából. Az ajánlattétel akkor történik, amikor a szolgáltató ügynökével kitöltjük az ajánlati lapot, amelyet dátummal és aláírással látunk el. Ezt az ajánlatot a szolgáltató fogadja be később. A jelenlegi módosítási javaslat nem tér ki arra, hogy melyik dátumot veszik majd figyelembe, így jelenleg ismeretek alapján abból tudunk kiindulni, hogy az ajánlattétel dátuma lesz a mérvadó. Ha tehát az ajánlattétel megtörténik a törvény hatályba lépéséig, jogosultak lehetünk az állami támogatásra.

●      Megoszthatjuk meglévő szerződésünket: a még élő szerződéseket megoszthatjuk több közeli hozzátartozó között, ha nekik nincs még ilyen megtakarításuk. Ezzel a lépéssel eddig a számlanyitási díjon lehetett spórolni (hiszen a havi betét összege is osztódik így, de nincs akadálya, hogy azt megemeljük), de az igazi előnye most abban van, hogy a megosztott szerződések minden tekintetben megegyeznek az eredetivel, így a kezdődátumban is.

●      Módosíthatunk a futamidőn: nagyon egyszerű megoldás lehet, hogy még a törvény hatálybalépése előtt meghosszabbítjuk rövid futamidejű megtakarításunkat és kitoljuk 10 évig, így biztosítva a 30 százalékos állami támogatást.

A nagy kérdés: hol találhatunk még ilyen jó hozamot?

A Bank360 szerint amennyiben a Tisztelt Ház megszavazza a Gazdasági Bizottság fideszes elnökének törvénymódosító javaslatát, úgy felmerül a kérdés: milyen eszközei maradnak még a lakosságnak az otthonteremtésre? Hol találhatunk kockázatmentesen akár 12 százalékos hozamot? A Bank360 úgy véli, hogy három eszköz felé tereli majd az állam az LTP-re szánt lakossági megtakarításokat:

  1. Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK): Bánki Erik módosítójában deklarált cél a konstrukció támogatása, azaz az LTP-kre kifizetett állami támogatást és más forrásokat többi között  ide csoportosítja át az állam. A CSOK nagyszerű eszköz az otthonteremtéshez, de mellette érdemes más hiteltermékekkel is számolni, ha lakásvásárlás a cél.
  2. Magyar állampapírok: Matolcsy György jegybankelnök múlt hét kedden az Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén arról beszélt, hogy jó lenne, ha a háztartások kezében lévő nagyjából 5 700 milliárd forintnyi készpénzállomány egy jelentősebb részét állampapírok vásárlására fordítaná a lakosság. A Bank360 statisztikái szerint ugyanakkor egyik állampapír sem kínál jelenleg akkora kamatfelárat, amely labdába tudna rúgni az állami támogatással kiegészített LTP évi akár 12 százalékos hozama mellett. Lakástakarékkal évi 72 000 forintos állami támogatást kaptak a megtakarítók 240 000 forint elhelyezése mellett. Állampapírok esetében jelenleg az 5 éves Prémium Magyar Állampapír kínál évi 3,80 százalékos hozamot. Ahhoz, hogy 72 000 forintot megközelítő prémiumra tegyen szert a megtakarító, évi 2 000 000 forintra lenne szükség.
  3. NOK: Emlékezetes, hogy a Nemzeti Otthonteremtési Közösségek Rogán Antal javaslatára a lakástakarék-pénztárak versenytársaiként indultak el. A konstrukció messze nem lett olyan népszerű, mint azt várták tőle, azonban lehetséges, hogy ez lesz a CSOK mellett a másik termék, amelyet az állam az otthonteremtési program zászlajára tűz. A NOK-kal - gúnynevén lakáslottó - 120 vagy 180 hónapig takaríthatunk meg minimum 10 millió forint, maximum 40 millió forint értékben és legkésőbb a futamidő végéig ezt lakásvásárlásra használhatjuk fel. Az állami támogatás szintén 30 százalék, évente maximum 300 000 forint. Tekintve, hogy itt az állami támogatás szintén jelen van, az otthonteremtési közösségek nagy nyertesei pedig a tehetősebb licitálók, kérdés, hogy mit kezd az állam ezzel a konstrukcióval?

Az igazán fontos kérdésre később lesz válasz

Az állami támogatás szempontjából tehát az igazán fontos kérdés, hogy milyen dátumot vesznek majd figyelembe a törvényalkotók. Aki lakástakarékot akar kötni 30 százalékos állami támogatással, a mai napon még biztosan megteheti ezt. Hogy a későbbiekben milyen dátum lesz a mérvadó, az a törvény szövegezéséből derül majd ki.


15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás: