PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

Rétvári Bence nyílt levélben fordult a pedagógus-szakszervezetek vezetőihez, és arra kérte őket, foglaljanak állást Lannert Judit oktatási miniszter tanárokról tett korábbi kijelentéseivel kapcsolatban. Azt kérdezte az érdekképviseletek vezetőitől, egyetértenek-e a miniszterrel vagy elhatárolódnak tőle, elfogadhatónak tartják-e a magyar pedagógusokkal szembeni hangnemet, illetve elítélik-e a kijelentéseit.

Nagy Erzsébet válaszában azt írta:

a PDSZ nem egy miniszteri nyilatkozat miatt és nem egy politikai kampány kedvéért kezdte megvédeni a pedagógusokat. Mint fogalmazott, akkor is kiálltak értük, amikor Rétvári Bence kormányzati pozícióban volt, és akkor is ki fognak állni mellettük, ha egy számukra szimpatikusnak tartott vagy velük együttműködő kormánytag mond olyat, amit elfogadhatatlannak tartanak.
"Nekünk ugyanis nem miniszterünk van. Nekünk tagjaink vannak" – fogalmazott a PDSZ elnöke, hozzátéve: az ő érdekeiket képviselik. Ha Lannert Judit valóban olyan kijelentéseket tett, amelyek sértik vagy lenézik a pedagógusokat, illetve szakmailag megalapozatlanul minősítik őket, azt nem hagyják szó nélkül.

Nagy Erzsébet ugyanakkor azt írta: nem fogadják el azt a módszert, hogy Rétvári Bence egy saját maga által összeállított listát használjon fel arra, hogy a PDSZ-t politikai állásfoglalásra kényszerítse. Szerinte ez különösen visszás attól, aki hosszú éveken keresztül annak a kormánynak volt meghatározó szereplője, amely alatt a pedagógusoknak sztrájkolniuk, tüntetniük és polgári engedetlenséget kellett vállalniuk azért, hogy meghallják őket.

A PDSZ elnöke szerint a pedagógusok tisztelete egyebek mellett azt jelenti, hogy nem üresítik ki a sztrájkjogukat, nem büntetik azokat, akik élnek a tiltakozás jogával, nem növelik folyamatosan a munkaterheiket, nem veszik el szakmai autonómiájukat, és nem vezetnek be olyan foglalkoztatási szabályokat, amelyek kiszolgáltatottabbá teszik őket. Az "önök kormányzása alatt ezek közül több is megtörtént" – írta Rétvári Bencének.

Nagy Erzsébet Rétvári Bence "Ne mérjenek kettős mércével!" felszólítására úgy reagált: ebben teljesen egyetértenek. A PDSZ egyetlen miniszter esetében sem fogad el valamit azért, mert az általuk korábban bírált kormány tagjaival szemben másként kellene viselkedniük. Ugyanezt várják el Rétvári Bencééktől is.

"A pedagógusok nem politikai kampánykellékek" – hangsúlyozta. Hozzátette: nem lehet őket egyik kormány alatt megalázni, majd a következő alatt politikai pajzsként használni.

A PDSZ nem teszi magát egyik kormányzat kommunikációs szócsövévé sem – írta Nagy Erzsébet. Közölte: ha Lannert Judit hibázik, kritizálni fogják, ha a kormány olyan döntést hoz, amely sérti a pedagógusok érdekeit, tiltakozni fognak, ha pedig olyan intézkedést hoz, amely javítja a helyzetüket, azt elismerik.

A PDSZ elnöke szerint pontosan ezt jelenti a független szakszervezeti érdekképviselet: nem azt, hogy mindenáron védik a kormányt, de azt sem, hogy mindenáron támadják.

Rétvári Bence "Ilyen oktatási miniszterről álmodtak?" kérdésére Nagy Erzsébet azt írta: a PDSZ nem miniszterekről álmodik, hanem olyan oktatási rendszerről, amelyben a pedagógusok szakmai tudását, tapasztalatát és önállóságát nem kérdőjelezik meg, és amelyben az oktatáspolitikai döntések az érintettek érdemi bevonásával születnek.

Hangsúlyozta: Lannert Juditot sem kímélik meg a kritikától, ha a pedagógusokat sértő kijelentéseket tesz, vagy olyan oktatáspolitikai döntéseket képvisel, amelyekkel nem értenek egyet. Rétvári Bencétől ugyanakkor nem fogadják el, hogy – megfogalmazása szerint – a pedagógusok iránti aggodalom mögé bújva politikai kampányt folytasson.

"A PDSZ nem fog Önök helyett politikai ellenzéket játszani, ahogyan a kormány helyett sem fog kormánypárti szerepet vállalni" – fogalmazott Nagy Erzsébet.

A PDSZ elnöke leszögezte: továbbra is mindenkitől ugyanazt várják el, tiszteljék és hallgassák meg a pedagógusokat, és ne használják fel őket politikai célokra.


Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás: