SPAR: rekordforgalom és új üzem Üllőn

Több mint 1,2 milliárd forintból építette fel új, SPAR enjoy. elnevezésű convenience üzemét a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. A vállalat üllői logisztikai központjának területén lévő létesítményben kezdetben naponta 4 tonna majonézes salátát és több mint 20 ezer szendvicset készítenek. Az üzemindító sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a SPAR rekordforgalommal zárta a 2017-es üzleti évet. A cégcsoport a tavalyi évben 562,5 milliárd forint forgalmat realizált, amely 8,9 %-kal haladta meg a 2016-os eredményt.

SPAR: rekordforgalom és új üzem Üllőn

„A fogyasztói igények változásával az elmúlt években jelentősen megnőtt a kereslet az olyan élelmiszerek iránt, amelyek gyors, ugyanakkor minőségi, tartalmas étkezést jelentenek a rohanó hétköznapokon. A SPAR termékfejlesztései között fontos helyen áll a convenience, azaz a kényelmi termékek választékának bővítése. Ma már több mint 100 SPAR és INTERSPAR áruházban találkozhatnak a vásárlók a minőségi alapanyagokból készült hideg szendvics- és salátakínálatunkkal. Vásárlóink szélesebb körű kiszolgálása érdekében úgy döntöttünk, hogy ezeket a termékeket egy új, korszerű üzemegységben állítják össze munkatársaink a jövőben” – mondta Maczelka Márk kommunikációs vezető.


Az 1500 négyzetméteres üzem építése 2017 júliusában kezdődött. A zöldmezős beruházás költségvetése mintegy 1,2 milliárd forint volt, amelyből a technológia és a berendezések 300 millió forintba kerültek. A legmagasabb élelmiszerbiztonsági követelményeknek megfelelő létesítmény két csomagolósorral kezdte meg működését. A beruházást a SPAR saját erőből valósította meg és az első fázis ötven munkahelyet teremtett, az üzem második körös bővítése során pedig további szakképzett munkatársakat vesznek majd fel. A cég tervei szerint folyamatosan növekvő gyártási kapacitás mellett három éven belül már négy csomagolósoron készülnek majd a termékek az országos üzlethálózat számára.  Az üllői SPAR enjoy. convenience üzemben a legmodernebb technológiával, többféle kiszerelésben, 15 féle majonéz alapú saláta és 15 féle szendvics készül, a későbbiekben pedig a választék folyamatosan bővülni fog. A húskészítményt tartalmazó szendvicsekbe és salátákba a SPAR bicskei Regnum húsüzemében készülő minőségi termékek kerülnek. A hét öt napjára tervezett gyártás során naponta 4 tonna majonézes saláta és 20 ezer szendvics kerül majd az üzletekbe innen. A vállalat rövidtávú célja, hogy az ország az összes SPAR, City SPAR és INTERSPAR áruházát ellássa az Üllőn készülő minőségi termékekkel. A SPAR az enjoy. márkanév alatt a convenience üzemben gyártásra kerülő szendvicsek és saláták mellett további termékek bevezetését is célul tűzte ki olyan kategóriák égisze alatt, mint a salátaöntetek, a hűtött levesek, italok és tortaszeletek, valamint a kávék, a húskészítmények, a pékáruk, a sushik, illetve a probiotikus joghurtitalok. Ezen termékkategóriák bevezetésének oka a megváltozott fogyasztási szokásokban keresendő, ugyanis manapság egyre nő az igény a gyors és kényelmes étkezési lehetőségek iránt.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

 

Nőtt a SPAR árbevétele 2017-ben

 

Az elmúlt évek tendenciáját folytatva tavaly ismét sikeres üzleti évet zárt a SPAR Magyarország: a forgalmi növekedésnek köszönhetően a vállalat piaci részesedése jelentősen emelkedett. 2017-ben belső folyamatai fejlesztése mellett folytatta a megkezdett beruházásokat: 4 új áruházat adott át, és 21 üzletet modernizált a vállalat. A tavalyi esztendő legnagyobb zöldmezős projektje Érden valósult meg, itt nyílt meg a 33. INTERSPAR hipermarket. A cég a 2017-es évben 562,5 milliárd forint forgalmat realizált, amely 8,9%-os növekedés az előző évhez képest. 2017. december 31-én 344 SPAR szupermarket, 33 INTERSPAR hipermarket, valamint 142 franchise üzlet tartozott az élelmiszerlánchoz.


Szakmai elismerések

 

Számos díj és elismerés bizonyította 2017-ben is, hogy a SPAR üzleteinek, munkatársainak és ötleteinek ott a helyük az élvonalban. Néhány kiváló eredmény, díj tavalyról: Cannes-i Corporate Media & TV Awards Ezüst Delfin-díj – Regnum Toy Story TV reklám; MEDIADESIGN 2017 Arany díj - A Nagy Húskönyv; Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés; Befogadó Munkahely különdíj; Femcafe.hu - Az Ország Kedvenc Boltja 2017 3. hely; SuperStore verseny Hipermarket kategória 1. hely - Érd INTERSPAR; Az év boltja 2017 Hipermarket kategória 1. hely - Érd INTERSPAR; Pakk csomagolásdesign-verseny Ezüst díj – SPAR kövön sütött pizzák; Arany Penge Kreatív Fesztivál Bronz Penge Díj – Máltai Adni Öröm! Adománygyűjtő akció.

 

Hálózatfejlesztés

 

Fejlesztési mérföldkő volt a 2017-es év: a vállalat országszerte 23 milliárd forintot fordított üzletei korszerűsítésére. Fókuszba kerültek az energiatakarékos műszaki megoldások, valamint több üzletben is SPAR to Go étterem nyílt. A tavalyi év legnagyobb projektje az Érden, az Iparos úti autópálya-csomópont közelében felépített, csaknem 7000 négyzetméteres, modern szolgáltatásokkal felszerelt bevásárlóközpont volt, ahol egy több mint 3000 négyzetméteres INTERSPAR hipermarket, SPAR to Go étterem és shopterület is helyet kapott. A 4,1 milliárd forintos beruházással a SPAR Magyarország 100 új munkahelyet teremtett.

 

Egymilliárd forintos korszerűsítés keretében újult meg az ezredforduló óta üzemelő zalaegerszegi INTERSPAR. A 4230 négyzetméteres eladótér skandináv belsőépítészeti koncepció szerint alakult át.

 

Összesen 2,5 milliárd forintból alakították át a tatabányai INTERSPAR-t. A mindössze 5 hónapos, rekordidő alatt megvalósult fejlesztés során az épület főfrontja transzparens, modern homlokzati megjelenést kapott és teljesen megújult a belső tér is. 2017-ben 19 SPAR szupermarket teljes körű felújítása is megvalósult.

 

Öt éves a SPAR partner program

 

Ötödik születésnapját ünnepelte a franchise program, melyhez a töltőállomásokkal és üzletekkel együtt 2017 végéig országszerte összesen 142 áruház csatlakozott. Az üzletág éves forgalma meghaladta a 35 milliárd forintot. Tavaly 26 új üzlet nyílt a franchise program keretén belül: 11 SPAR market (Budapesten 5, valamint Cegléden, Csólyospáloson, Üllőn, Zalaegerszegen, Diósdon, Székesfehérváron 1-1 üzlet), 6 SPAR partner (Budapesten 2, Cegléden, Siófokon, Miskolcon, Füzesgyarmaton 1-1 üzlet), 8 DESPAR – Lukoil shop (Budapesten, Dunakeszin, Érden, Keszthelyen, Balatonakarattyán, Pilisvörösváron, Gyöngyösön és Nagykanizsán) és 1 OMV - SPAR express Budapesten. A SPAR továbbra is várja a magánkereskedők jelentkezését a franchise hálózathoz az ország bármely pontjáról. A csatlakozás minden fél számára azonnali és kézzelfogható előnyökkel jár. Miközben a kiskereskedők az együttműködés során megtarthatják önállóságukat, a SPAR csoport széles áruválasztékával, minőségi termékeivel és számos szolgáltatásával – például logisztikai, helyi és országos marketing, illetve informatikai támogatás – segíti őket. A kis üzletek integrálása a SPAR franchise hálózatba a helyi lakosság számára is kedvező, hiszen a környékbeli, úgynevezett kényelmi boltok kínálata jelentősen bővül, többek között a SPAR széles saját márkás termékkínálatának köszönhetően. A SPAR Magyarország mindazon előnyöket, amelyekkel a hálózathoz csatlakozó kiskereskedők által üzemeltetett boltok rendelkeznek – például a kiszolgálás minősége, a vevőismeret, a vásárlókkal való személyes kapcsolat – hosszabb távon beépíti az üzleti kultúrájába, tovább emelve annak színvonalát.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Fejlesztések és oktatás a húsüzemben

 

A SPAR Magyarország az egyetlen saját húsüzemmel rendelkező kiskereskedelmi vállalat. A Regnum Húsüzem és Oktatóközpont 2017-ben ismételten sikeres évet tudhat maga mögött. Tavaly belső, technológiai fejlesztésekre több mint 370 millió forintot fordítottak. Ennek keretében főző-füstölő szekrényt vásároltak, új palettamosó berendezést üzemeltek be, valamint növelték a nedves hűtő kapacitását és bővítették a szeletelt termékek hűtve tárolásához szükséges volument. Mindezek mellett az oktatóközpontban is folyamatosan zajlottak a képzések, mintegy 400 – az üzlethálózatban dolgozó – munkatárs vett részt szakmai oktatáson.

 

Saját márkás SPAR termékek

 

2017 végére huszonhétre nőtt a saját márkával fémjelzett termékcsaládok száma, ezzel pedig 2700-ra a megvásárolható saját márkás termékek száma. Ezen termékek ma már szinte minden kategóriában elérhetőek a SPAR Magyarország üzleteiben. Fejlesztésükkor a vállalat a mindenkori piaci, fogyasztói igényeket veszi alapul, a számos különböző saját termékcsalád révén pedig ma már célcsoportonként tudja megszólítani a vevőket. A cég nemcsak a belső tartalomra, hanem az esztétikus csomagolásra is odafigyel. Fontos, hogy a friss és megnyerő külsőn túl az összetevők is egyértelműen fel legyenek tüntetve a csomagoláson. A SPAR évek óta nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmód, és az ehhez kapcsolódó termékkínálat népszerűsítésére, valamint az ételintoleranciában szenvedő emberek segítésére. A SPAR üzleteiben 2016 októbere óta a glutén- és laktózmentes, a bio és speciális élelmiszereket, illetve a tudatos táplálkozás termékeit elkülönítve, színkódokkal és piktogrammokkal jelölve kínáljuk, ezzel is megkönnyítve a tájékozódást. A kiegyensúlyozott étkezés sokkal nagyobb szerepet játszik a mai felgyorsult világban, mint korábban, ezért a SPAR nem csak minőségi és ellenőrzött élelmiszereket biztosít, hanem a megfelelő étrend összeállításában is segít. A SPAR életmódváltó programjának központjában egy praktikus mobilalkalmazás áll.

Azoknak nyújt segítséget, akik eddig még nem tették meg az egészségmegőrzés első lépéseit. A résztvevőket szakértők által összeállított étrendek, edzések és hasznos tanácsok támogatják céljuk elérésében.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


Supershop: a legnagyobb törzsvásárlói program


Szép számokkal büszkélkedhet a SuperShop program 2017-ben is: a SuperShop kártyák száma 2017 végére meghaladta a 2,9 milliót. A legtöbb kártyát továbbra is a SPAR csoport áruházaiban használják, a törzsvásárlók köre pedig minden új üzlet megnyitásával tovább nő. A SPAR partner, SPAR market és OMV-SPAR express üzletnyitások jelentős szerepet játszanak a SuperShop kártyabirtokosok számának növekedésében. A bővülés további biztosítékát az új partnerek jelentik, tavaly négy cég csatlakozott a programhoz.


Marketingkampányok, hűségakciók


„Minőség. szeretem” szlogennel indított imázskampányt 2017-ben a vállalat, ami az üzletlánc alapértékeit hangsúlyozza, fő üzenetként a minőség jelenik meg benne. Az év során számos marketing aktivitás zajlott, kiemelkedett közülük a közösségi dal megalkotása a SPAR Verde ásványvíz jóvoltából. Az első fázisban a www.addaszavad.com weboldalon volt lehetőség megadni azokat a nyárral kapcsolatos szavakat, amiket a legkifejezőbbnek tartanak a fiatalok, majd ezekből Majka dalt írt, Partykarantén címmel. A SPAR Magyarország online megjelenése is igen meggyőző volt: megőrizte vezető szerepét a Facebookon a hazai kereskedelmi láncok között. A rendszeres közösségi média jelenléten túl az évet több rendhagyó online akció határozta meg és számos aktivitás zajlott a SPAR Életmód program keretében is. A 16 oldalas SPAR Életmód katalógust tavasszal adta ki a cég közel 2 millió példányban, emellett folyamatos volt a megjelenés a heti akciós újságokban, valamint elindult a 30 napos életmódváltó program ingyenes applikációja is. 2017-ben a SPAR hűséges vásárlói négy különböző – vásárláshoz köthető – pontgyűjtő akcióban is részt vehettek.

 

Középpontban a munkavállaló

 

A SPAR Magyarország kiemelkedő sikerei 2017-ben sem valósulhattak volna meg a dolgozók lelkiismeretes munkája nélkül. A vállalat 2017-ben 10 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre. Ez a szám 2018-ban eléri a 9 milliárd forintot. A SPAR saját – választható béren kívüli juttatásokat tartalmazó - hűségprogram bevezetésével is a lojalitást kívánja honorálni. Ennek értelmében a vállalat valamennyi dolgozója, közel 13 ezer munkavállaló 2018-tól továbbra is megkapja az évi 100 ezer forintnyi készpénzes juttatást. Ezen felül azok, akik több mint egy éve a cég alkalmazásában állnak – a SPAR-nál eltöltött évek számától függően – éves szinten minimum 40, maximum 100 ezer forint béren kívüli juttatásban is részesülnek. Ebben az esetben a munkavállalók dönthetnek arról, hogy azt SZÉP-kártyán, vagy SPAR ajándékkártyán kívánják megkapni. Megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer kiskereskedelmi szektorban, valamint továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, mely - az időszakoktól függően - 5-10% kedvezményt jelent az egyes vásárlások alkalmával.  A saját üzletekben történő vásárlásokból kapott kedvezményen túl előnyös bankszámla- és biztosítási csomagok, alacsony mobiltelefon-előfizetési, valamint készülék-vásárlási díjak, kedvezményes üdülési, sportolási és szórakozási lehetőségek érhetőek el minden munkatárs számára. A 6-14 éves gyermekeknek nyári táborozási lehetőséget is kínál a cég, amelyet a vállalatnál dolgozó szülők többsége ingyenesen vehet igénybe.


Munkatársak képzése és utánpótlás nevelés a biztos jövőért

 

A SPAR Magyarország számára alapítása óta stratégiai fontosságú ügy a magas színvonalú gyakorlati képzés, ezért a vállalat – a munkatársak folyamatos képzése mellett – nagy hangsúlyt fektet a szakmai utánpótlás nevelésére is. A cégcsoport gyakorlati helyet biztosít kereskedelmi szakképzésben lévő tanulók részére, továbbá fogadja a kötelező szakmai gyakorlatukat teljesítő, nappali tagozatos főiskolai, egyetemi hallgatókat is. Az üzletláncnál a 2017/18-as tanévben közel 1000 tanulószerződéses tanuló tölti gyakorlatát, emellett a cég saját húsüzeme szakmai műhelyként is funkcionál, ahol húsipari termékgyártó tanulók részére gyakorlati lehetőséget biztosítanak a teljes képzési időre. A SPAR – a gazdasági társaságok közül – elsőként csatlakozott a duális főiskolai és egyetemi képzéshez. A tavalyi évben 15 duális gyakornok tanult a vállalatnál, ők a Szent István Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatói. Ezen túlmenően kiemelten fontos a belső karrierút biztosítása a már meglévő dolgozók számára, melynek keretében belső képzési rendszert is működtet a cég.

 

Százezreken segített tavaly a SPAR

 

2017-ben közel 170 millió forintot fordított társadalmi célú kezdeményezésekre és jótékonysági célokra a SPAR Magyarország. A vállalat mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy olyan közösségeket, szervezeteket támogasson Magyarországon, amelyek részt vesznek a társadalmilag jelentős ügyekben. A cégcsoport számára kiemelkedően fontos az egészségtudatos életmód, a tudatos táplálkozás és a sport támogatása és felkarolása. Ugyanakkor azokra az emberekre is gondol, akik nélkülözésben élik az életüket. Mi több, az üzletek vásárlóit is igyekszik bevonni olyan programokba, ahol ők maguk is segíthetnek a rászorulókon.

 

Legyen zöld a jövő!


A SPAR Magyarország magas szintű kereskedelmi tevékenységét évek óta a környezetet figyelembe véve végzi. A környezettudatosság az üzlethálózatban, a logisztikai központokban és a cégközpontban is a mindennapok része. A cég már második éve támogatja a NÉBIH EU Life projektjét olyan követendő példák kialakításával, melyek a fogyasztói szokások megváltoztatásán keresztül küzdenek az élelmiszerpazarlás ellen – elsősorban edukációval, a legfiatalabb korosztályt megcélozva.


A környezettudatos hulladékgazdálkodás része a SPAR Magyarország mindennapjainak: az áruházakban keletkező csomagolóanyagokat szelektíven gyűjtik, míg a munkatársak külön oktatást kapnak a megfelelő hulladékszelektálásról. A lakosság számára elektronikai gyűjtőkonténerek, szelektív szigetek és alumíniumdoboz-visszagyűjtő automaták állnak rendelkezésre az üzletekben, hogy elhelyezhessék a hulladékot.


A SPAR Magyarország 2009 decemberétől az SGS – a világ vezető tanúsító szervezete – által tanúsított Integrált Irányítási Rendszert (IIR) működtet. Ennek a rendszernek két eleme az ISO szabvány szerinti minőségirányítási és a HACCP elvek szerinti élelmiszerbiztonsági rendszer. Tavaly a cég újabb három évre megkapta az ISO 9001:2015-ös minősítést.


A fenntarthatósági szempontok nem kizárólag a napi működés során, hanem az üzletek felújításakor és új áruházak építésekor is fontos szempontként jelennek meg: a beruházások során a SPAR figyelmet fordít az energiatakarékosságra is. A világítástechnika modernizációjakor a teljes világítást modern LED lámpák biztosítják, amelyek jelentősen kevesebb energiával beérik, mint a hagyományos izzók. Az épületek hűtése-fűtése pedig nagyrészt szerkezetfűtéssel történik már több új beruházás esetében, melyhez a fűtési energia nagy részét a kereskedelmi hűtésből keletkező hulladékhő biztosítja, a hűtési energiát pedig korszerű hőszivattyús rendszer adja. A fűtéséhez így földgázra egyáltalán nincs szükség. A hűtőbútorok a legtöbb áruházban már üvegajtóval rendelkeznek a környezettudatos működés érdekében. Ezen túlmenően a SPAR elektromosautó-töltő állomást is üzemeltet a soproni és érdi INTERSPAR hipermarketeinek parkolóiban, teret biztosítva az új trendek kibontakozásához.


A csoportképen (balról jobbra): Horváth Ferenc, élelmiszeripari cégvezető, SPAR Magyarország; Heiszler Gabriella, ügyvezető igazgató, SPAR Magyarország; Kissné Szabó Katalin, Üllő Város polgármestere; Dr. Bognár Lajos, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár; Szalay Zsolt, ügyvezető igazgató, SPAR Magyarország; Dr. Szűcs Lajos, Pest Megye 7. választókerület, országgyűlési képviselő a SPAR Éves jelentését bemutató és a SPAR enjoy. convenience üzemet megnyitó sajtótájékoztatóján, 2018. március 28-án, Üllőn.

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás: