Lázár: idén már nyugalmat és biztonságot teremt a kormány

Lázár János szerint a választópolgárok elmúlt két évben tanúsított áldozatvállalása meghozta eredményét: 2013-ban javulhat az életminőség. Az emberek reménykedhetnek abban, hogy "idén már nyugalmat és biztonságot teremt a kormány" - mondta a miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek adott interjújában, amelyben arról is beszélt, hogy nem tartja elégségesnek a rezsiköltségek 10 százalékos csökkentését.

Lázár János kijelentette, a 2010-es kormányváltáskor Magyarország lényegében gazdasági és társadalmi csődhelyzetben volt, 8-10 százalékos államháztartási hiánnyal és 80 százalék feletti államadóssággal. Ehhez képest most, az Európai Unió, az országot finanszírozó piaci pénzügyi alapok, valamint a pénzügyi elemzők egyértelmű álláspontja szerint Magyarország pénzügyi helyzete stabil - jelentette ki, utalva arra, hogy Magyarország 2011-ben, 2012-ben és az Európai Unió előrejelzése alapján 2013-ban is 3 százalék alatt tudja tartani az államháztartási deficitet, valamint az elmúlt két évben 77-78 százalékra mérsékelte az államadósságot. Az államtitkár szerint így joggal és alappal reménykedhetünk abban, hogy a 2004 óta Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás megszűnik 2013 közepén.
    

Az államtitkár hangsúlyozta, ezek a folyamatok azt jelzik, hogy az állam pénzügyei tekintetében "a jó gazda gondossága érvényesül", de ez elsősorban nem a kormánynak köszönhető, hanem a magyar választópolgároknak. "A kormány hálás lehet a magyar választópolgároknak, hogy az elmúlt két évet végigcsinálták, a magyar választók pedig joggal reménykedhetnek abban, hogy 2013-ban már békén hagyja őket a kormány" - fogalmazott az államtitkár, aki kiemelte, 2010 és 2012 között minden magyar családnak komoly áldozatokat kellett hoznia azért, hogy a szocialisták által felvett hitelt fizetni tudja az ország. Úgy vélte: az emberek - azok is akik a Fideszre szavaztak, és azok is akik nem - a "fogakat összeszorítva, időnként nagyon rossz hangulatban", de "kellő bölcsességgel" vették tudomásul, hogy meg kell változtatni az országot ahhoz, hogy a gazdasági-társadalmi csődből kikeveredjünk.
    

Lázár János cáfolta, hogy ez közvetett elismerése lenne annak az ellenzéki érvelésnek, amely szerint az elmúlt két évben voltak megszorítások. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a megszorítás mindig a szocialisták eszköze, a jelenlegi kormány viszont az elmúlt két évben a bankoktól, valamint az energia- és a kereskedelmi szektortól kért minden családi háztartást meghaladó mértékű hozzájárulást, éppen azért, mert 2010-ben pontosan látta, hogy ezek a cégek korábban sokat kerestek, az emberek zsebe pedig üres. Ezzel kapcsolatban azt is hangsúlyozta, hogy a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy átalakítása is áldozatvállalást jelentett az embereknek, ugyanúgy, mint a korkedvezményes nyugdíjak megszüntetése vagy a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata.
    

Úgy vélte: ennek a "közös kétévnyi fogösszeszorításnak" az eredménye az, hogy 2013 első hónapjaiban csökkenteni lehet a gáz, a villamosenergia és a távhő árát, majd következik a víz- és a szemétdíj árcsökkentése. Emellett január 1-jétől emelkedtek a nyugdíjak és növekedett a bérek vásárlóértéke is - tette hozzá a politikus, aki szerint "megérte az ország megváltoztatásában részt venni, mert ez 2013-ban jó néhány csoport számára az életminőség javításához vezethet".
    

Az államtitkár ugyanakkor a 10 százalékos rezsiköltség-csökkentést nem tartotta elégségesnek, mert ma egy fizetésből élő családnak jövedelme legkevesebb 20 százalékát kell rezsire fordítania. "Ma Magyarországon sok szakértő azt mondja, hogy legalább 30 százalékkal drágább a gáz és az áram annál, mint amit egy család vagy egy nyugdíjas ki tud fizetni" - tette hozzá.
    

A 13. havi nyugdíj vagy egy egyszeri nyugdíj-kiegészítés esetleges bevezetésére vonatkozó kérdésre azt mondta: akkor van lehetőség jóléti kiadások finanszírozására és a szociális deficit csökkentésére, ha tudják tartani a pénzügyi stabilitást, illetve nem nő az államadósság. Megjegyezte: az Alkotmánybíróság döntése ugyanis az elmúlt hetekben rávilágított arra, hogy Magyarországon nem demokráciadeficit, hanem szociális deficit van.
    

Kijelentette: Magyarországon alacsonyak a fizetések és a nyugdíjak, a kormánytól pedig az várják az emberek, hogy segítse a megélhetésüket munkalehetőséggel, normális fizetéssel vagy nyugdíjjal. "A kormánynak az a dolga, hogy ezeket rendezze, 2013-ban ezekkel a kérdésekkel kell foglalkozni: rezsi, nyugdíj, fizetés, ezek lesznek a fő témáink" - közölte.
    

Az államtitkár a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásával kapcsolatos kérdésre válaszolva azt hangsúlyozta: ha egy kormány meg akarja állítani a fiatalok elvándorlását, akkor mernie kell azt mondani, hogy az államapparátusban csak olyan álláshelyen dolgozzon nyugdíjas, ahová fiatal nem jelentkezik. Hozzátette: minden embernek mérlegelnie kell, hogy vagy nyugdíjas lesz, vagy dolgozik az állami szektorban, mert a kettőt együtt jelenleg Magyarország nem engedheti meg magának.
    

Az orvosok helyzetéről azt mondta: Magyarországon ma az a realitás, hogy az orvostársadalom mentesüljön a kötelező nyugdíjazás alól, szerinte bizonyos orvosi szakmákban ez automatikus lesz. Ugyanakkor jelezte: a nyugdíj és a fizetés kérdését is meg kell oldani, mert a nyugdíjas korú orvosok nem kereshetnek kevesebbet jelenlegi jövedelmüknél.
    

Kiemelte: az elmúlt két év átalakításai során a korkedvezményes nyugdíjakkal vagy a nyugdíj mellett dolgozókkal kapcsolatban is rengeteg hazugsággal, álszenteskedéssel és önámítással kellett leszámolni, és most szembe kell nézni a valósággal, hogy a nyugdíj tulajdonképpen a fizetés kiegészítéseként működött, mert a kettő ad ki egy normális fizetést egy orvos esetében. "Munkáért rendes fizetést kell adni, nem pedig álnyugdíjat alamizsnaként" - mondta.


Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás: