Bankvezetők: rövid távon kedvező az MNB hitelprogramja

Rövid távon kedvezőnek nevezték az MNB hitelprogramját egy budapesti hitelkonferencián résztvevő banki vezetők, akik azonban jelezték, hogy elsősorban nem a hitelkínálattal, hanem a hitelkereslettel vannak gondok a magyarországi bankpiacon. Az Eximbank vezérigazgatója pedig azt jelezte, hogy a bank jelentősen bővítené a cégek exportfinanszírozását.

A Portfolio.hu szerdai, budapesti hitelezési konferenciáján a vállalati hitelezésről szóló panelbeszélgetésen    Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója elmondta, hogy erőteljesen bővítenék a magyar cégek exportfinanszírozását, amire megfelelő alapot biztosít, hogy az Eximbank kereskedelmi és hitelfedezeti garanciakeretét az előző évi 80 milliárd forintról az idén 350 milliárd forintra növelték. Hozzátette: az Eximbank ma már az igények szerint tud pénzösszegeket kihelyezni, elsősorban a kis- és közepes vállalkozások kivitelének előmozdítására, bővítésére. Kifejtette: a piacról drágábban szerzik be a szükséges forrásokat, mint ahogy azt a magyar exportáló cégeknek kínálják tovább, ezért az államtól úgynevezett kamatkiegyenlítési támogatást is kapnak. Ennek összege 2013-ban már mintegy 7 milliárd forintra emelkedett, és az idén már felülről nyitott ez az előirányzat.
    

Az Eximbank 400 millió euró refinanszírozási hitelkeretről 13 kereskedelmi bankkal kötött már együttműködési szerződést, de a pénzintézeti kör várhatóan tovább bővül majd. Nátrán Roland szerint a magyarországi bankszektor intenzív tőkeáttétel-csökkentést hajtott végre az elmúlt időszakban, ami a vállalati hitelezés visszaesésével jár. A jelenlegi helyzetet Nátrán Roland az elhúzódó gazdasági válságra és az eurózóna problémáira, a magyarországi leánypénzintézetek anyabankjainak reakcióira vezette vissza. Magyarországon ez a "mérlegalkalmazkodás" erőteljesebb ment végbe, mint a régió többi országában, de csak részben vezethető vissza országspecifikus okokra - emelte ki Nátrán Roland. A beruházások növekedése a nemzetgazdasági tárca előrejelzése szerint 2014-ben már megindulhat, de hitelezés nélkül nincs növekedés - fűzte hozzá.
    

Az MNB új hitelprogramja közel 800 millió euró keretösszegű, az Eximbank pedig 2 milliárd eurós, felülről nyitott összegű refinanszírozási és közvetlen finanszírozási programmal rendelkezik - mutatott rá az Eximbank vezérigazgatója. Elmondta: az Eximbank egy OECD által meghatározott referencia-kamatláb (CIRR) alapján árazza közvetlenül adott és refinanszírozási hiteleit is, a teljes futamidő során fix kamat mellett. Az alacsony kamatot az teszi lehetővé, hogy sem profitmarzsot, sem működési marzsot, sem országkockázatot nem tartalmaz - tette hozzá. Balássy László, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese szerint  jó az a lendület, amely az Eximbankot jellemzi, különösen a beszállítói programja lesz hasznos. Kiemelte: az MNB programja is kedvező, de nagyon rövid a jelentkezési idő. Egy vállalkozói kört meg lehet vele célozni, de nem a teljeset, hiszen a most érvényesített banki átlagos kamatmarzs 300-350 bázispont, szemben a jegybank által előírt 250 bázispontos maximális kamatréssel - tette hozzá.
    

Csont Dávid, a CIB Bank ügyvezető igazgatója a jegybank hitelprogramjáról kifejtette, hogy a programok jelentős fejlesztési igényt támasztanak a bankokkal szemben. Walter György, az FHB vezérigazgató-helyettese pedig azt hangsúlyozta: azoknál a kis- és közepes vállalkozásoknál, amelyek bekapcsolódhatnak az MNB hitelprogramjába, a bankok által elvárt kockázati felárat átlagban fedezheti az MNB által meghatározott maximum 2,5 százalékos kamat. Simonyi Tamás, a KPMG igazgatója szerint minden olyan program, amely piacot teremt, hatásos lehet. Az Eximbank programja ezért minden szempontból kedvező, az MNB programja azonban a bankok által ügyletenként kihelyezni tervezett átlagos hitelnagyság szerint legfeljebb ezer vállalkozás esetében bővítheti a forráshoz jutást. Simonyi Tamás egy "eretnek" véleményt is megfogalmazott. Úgy vélte, hogy "nem kell több hitel Magyarországon", azért, mert a hazai megtakarítások alacsony szinten állnak. Kiemelte: még egy garanciaprogram sem segít, mert ennek hosszabb távon az adófizetők fizetik meg az árát. Tóth Viktor, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője pedig úgy vélte, hogy az  MNB hitelprogramja alapján felvetődik a kérdés, ki fog kivel fog versenyezni: a bankok a bankokkal, vagy az ügyfelek egymással.  (MTI)

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: