Ford Petrányi: szakszerűen a mai világban

1992 óta, mióta a piacon vagyunk, figyeljük, hogyan változnak ügyfeleink igényei. Érdekes, hogy mennyire más elvárásokat támaszt manapság a rohanó világ. Általában nem szeretnek az emberek feleslegesen időt tölteni a kötelezően elvégzendő dolgokkal, mint például autónk szervizelése… Néha pedig jó lenne egy kicsit megállni és pihenni, akár a szervizeltetés alatti idő is alkalmas egy jó kávéra, süteményre vagy csak egy beszélgetésre.

Ford Petrányi szervíz

 

Örülünk, hogy az évek során tudtunk alkalmazkodni ügyfeleink elvárásaihoz. Ezt annak is köszönhetjük, hogy  a hozzánk látogatókat olyan munkatársak szolgálják ki, akiknek a jelentős része már több, mint 10 éve dolgozik velünk. Ma a Petrányi-Autó Kft. Budapest egész területét lefedve, már három telephelyen várja szerviz és karosszéria munkára ügyfeleit.

 

Márkaszervizeink minősített Ford szakembergárdával és a legmodernebb technikával felszereltek, Ford gépkocsik javításához szükséges összes célszerszámmal, és diagnosztikai műszerrel rendelkeznek. Karosszéria műhelyeink pedig jogosultak helyi kárfelvételre, ezzel is gyorsítva a sérült autók ügyintézését, javítását.

 

Ford Petrányi szervízFord Petrányi Szerviz Program


Ahogy ügyfeleink részére is, számunkra is nagyon fontos, hogy autóink megbízhatóságáról azután is gondoskodjunk, miután értékesítettük őket. Ezért készítettünk mindenki számára átlátható szerviz programokat és olyan csomagokat, melyekkel egy Ford tulajdonos biztosan elégedett lesz.

A Ford Petrányi Szerviz program jelenleg az alábbi szolgáltatásokat kínálja:

 

- Ford Petrányi Éves Szerviz: Márkaszervizeinkben kedvező, fix áron végezzük el az éves szervizt. Költségei így kiszámíthatóak.

- Ford Petrányi 5+: az 5 évesnél idősebb Ford autókra különleges kedvezmények vehetők igénybe. Biztos lehet benne, hogy autója jó kezekben van, és továbbra is nyugodtan számíthat majd rá.

- Ford Petrányi Assistance: A Ford Assistance országúti segélyszolgálat gyors és kényelmes segélyszolgálatot biztosít Európa-szerte, amennyiben utazásai során műszaki probléma merülne fel.

- Ford Petrányi Garancia: A 2 év alapgarancia mellett, további 3 év Ford Extra Garanciát biztosítunk.

Fenti programjainkról és egyéb szerviz ajánlatainkról bővebben itt tájékozódhat illetve készséggel állunk rendelkezésére márkaszervizeinkben.

 

 

Kína szerint stabilan fejlődnek kereskedelmi kapcsolatai a közép- és kelet-európai országokkal

Kína és a közép- és kelet-európai (KKE) országok közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok egészségesen és stabilan fejlődtek az elmúlt években, ami nagy lehetőségeket kínál a jövőbeni együttműködésekre is - közölte pénteken a kínai kereskedelmi minisztérium.
2025. 05. 11. 07:00
Megosztás:

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 06:00
Megosztás:

A kötelező díjcsökkentését követően a lakásbiztosítások díját sem engedi növekedni a KöBE

A KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület a Nemzetgazdasági Minisztérium szándékával összhangban a következő évben nem emeli a lakásbiztosítások díját.
2025. 05. 11. 05:00
Megosztás:

Elismeréseket vettek át mentődolgozók a mentők napja alkalmából

A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 04:00
Megosztás:

A közalkalmazotti bértábla ellen tüntettek

A közalkalmazotti bértábla és a 2025-től életbe lépő értékelési rendszer ellen tüntettek ismét az oktatásban dolgozók pénteken Horvátországban.
2025. 05. 11. 03:00
Megosztás:

4 horoszkópjegy pénzügyei robbannak fel a jövő héten!

Valami a levegőben van. Lehet, hogy egy visszajáró pénz, egy megtalált blokk vagy egy hirtelen megérzés – de a szerencse most ott ólálkodik körülötted. Minden csillagjegynek egyedi pénzügyi történet és személyre szabott szerencsejáték-tipp jár a hétre (május 12-18).
2025. 05. 11. 02:00
Megosztás:

NŐK40 nyugdíj - így számolják ki a nyugdíj összegét a jövőben!

A nők 40 kedvezményes öregségi nyugdíja nem külön kategória, hanem teljes értékű öregségi nyugdíj, amelyet a szolgálati idő és az átlagos havi kereset alapján számolnak ki – ugyanúgy, mint a többi nyugdíjat.
2025. 05. 11. 01:01
Megosztás:

Dobd ki a boltit! Olcsó, illatos öblítő házilag!

Illatos, friss ruhák boltban vásárolt öblítő nélkül? Igen, lehetséges! Ha szeretnél spórolni, kerülni a vegyszereket, vagy egyszerűen csak egy természetes, illatos alternatívát keresel, ez a házi öblítő recept neked szól.
2025. 05. 11. 00:01
Megosztás:

Visszatér a kriptóhoz a Facebook? – Stabilcoinokkal próbálná újra Zuckerberg birodalma

A Meta (korábban Facebook) három évvel azután, hogy látványosan feladta Diem névre keresztelt kriptovaluta projektjét, újra visszatér a digitális pénzügyi színtérre – de ezúttal óvatosabb lépésekkel. A cél most nem a világ pénzügyi rendszerének megreformálása, hanem egy letisztultabb, praktikus alkalmazás: stabilcoin-alapú fizetések bevezetése.
2025. 05. 10. 23:00
Megosztás:

Enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság

Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. 05. 10. 22:00
Megosztás:

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette Németország hosszú távú hazai és külső szuverén adósságkötelezettségeinek lehetséges legjobb, "Aaa" szintű osztályzatát a Moody's Ratings. A besorolás kilátása változatlanul stabil.
2025. 05. 10. 21:00
Megosztás:

Visszatérnek a nagyhalak: Intézményi bizalom erősödik a Bitcoin iránt a Deribit opciós piacon

A Bitcoin árfolyam újabb lendületet kapott – ezúttal nem csupán a kriptopiac rajongóitól, hanem a professzionális intézményi szereplőktől. Az opciós piac mozgásai alapján világosan kirajzolódik: a nagy befektetők hosszú távra terveznek, és egészen extrém árfolyam-emelkedésre fogadnak. Vajon tényleg 140 000 dollár lesz a következő célár?
2025. 05. 10. 20:00
Megosztás:

Állami Bitcoin kriptovaluta tartalékok indulnak: új kriptovaluta árfolyam katalizátor jöhet az USA-ból

Két amerikai állam – New Hampshire és Arizona – most hivatalosan is belépett a kriptojátékba. Az általuk elfogadott új törvények lehetővé teszik, hogy állami szinten is Bitcoin-tartalékot hozzanak létre, ami akár hosszú távon is befolyásolhatja a Bitcoin árfolyamát. Bár ezek a kezdeményezések még kezdeti fázisban járnak, új korszak kezdődhet az intézményi kriptobirtoklás terén. Mutatjuk, mi változott, és miért lehet ez fontos a befektetőknek.
2025. 05. 10. 19:10
Megosztás:

„Türelem, kriptós barátaim” – Az SEC biztosa üzent a kriptovaluta ETF-re váróknak

Miközben a piac már tűkön ülve várja a következő kriptovaluta ETF-ek engedélyezését, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) egyik legismertebb alakja, Hester Peirce – a kriptós közösség által csak „Crypto Mom”-ként emlegetett biztos – hűtötte le a kedélyeket: „Legyetek türelmesek”, üzente egy interjúban. Vajon mi áll a csúszások mögött, és mit várhatunk a következő hónapokban?
2025. 05. 10. 18:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama újra 100.000 dollár fölött jár, az Ethereum ára szárnyal a Pectra frissítés hatására

Bitcoin új csúcsot dönget, miközben az USA nem emel kamatot és az Ethereum történelmi frissítést kap: ezek a legjelentősebb kriptovaluta hírek most, amik mozgatják a kriptotőzsdéket.
2025. 05. 10. 16:00
Megosztás:

Eredményesen zárta működését a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület

Eredményesen zárta működését a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) Facebook-bejegyzésében pénteken.
2025. 05. 10. 15:00
Megosztás:

Szárnyalás: megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben

Az Emirates a világ legnyereségesebb légitársaságává vált, az Emirates Group pedig a globális légiközlekedési iparág legeredményesebb vállalatcsoportjává lépett elő.
2025. 05. 10. 14:00
Megosztás:

Rengeteg ATM-et telepít az MBH Bank. Mennyivel kerülünk ezzel közelebb a kormány céljaihoz?

Az MBH Bank és a MOL együttműködésének keretében mintegy 55 új bankautomatát telepít a pénzintézet a MOL kutakra. Ez a lépés jól illeszkedik a bank stratégiájába, hiszen 2025 végére 1400-ra szeretnék bővíteni a jelenleg 1050-re tehető ATM állományát. A Bankmonitor szakértői azt vizsgálták meg, hogy ezzel a lépéssel mennyire kerülhetünk közelett a kormány céljához: minden településen legyen bankautomata hazánkban.
2025. 05. 10. 13:00
Megosztás:

Ez lett idén a Balaton fagyija

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült kreációja nyerte az idei, 12. Balaton Fagyija 2025 versenyt - a Balaton közepén, egy kompon péntek délután kihirdetett eredmény szerint.
2025. 05. 10. 12:00
Megosztás:

Magyar Bankszövetség: a pénzügyi szektor meghatározó szerepet vállal a gazdaság működtetésében

A pénzügyi szektor meghatározó szerepet vállal a gazdaság növelésében, működtetésében és a közterhek viselésében - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 10. 11:00
Megosztás: