Orbán: talán a magyar a legnehezebben kormányozható nemzet

Szabadságharcos hagyományai miatt talán a magyar a legnehezebben kormányozható nemzet - idézte Orbán Viktor miniszterelnököt internetes kiadásában a The Weekly Standard című amerikai neokonzervatív magazin.

 "Talán a magyar a legnehezebben kormányozható nemzet. Tízmillió szabadságharcos. Ennek vannak előnyei, de kormányzati oldalról ez nehéz" - nyilatkozott hivatalában a kormányfő a nyomtatásban október 15-én megjelenő cikk szerzőjének, Christopher Caldwellnek, a magazin vezető szerkesztőjének, aki azt elemezte, hogy joggal bírálja-e Európa a magyar kormányfőt.  "Magyarország a legtisztább létező példája annak, hogy hogyan viselkedik egy 21. századi konzervatív kormány akkor, ha akadálytalanul kormányoz" - írta Caldwell. Szerinte azonban Orbán ennek ellenére "bajban van", mert a magyarországi értelmiség képviselői jó külföldi kapcsolataik révén befolyásolni tudják megítélését.
    

"Az európai történelem egyik fejezete lezárult. Nem vagyunk versenyképesek. Nem élhetünk úgy, mint korábban. Az európai élet mély átalakítására van szükség. Az egyetlen kérdés az, hogy mely kormányok erősek eléggé ahhoz és melyeknek van elegendő parlamenti többségük az átalakítás végrehajtatásához és melyeknek nincs" - idézte a miniszterelnököt a szerző, a vele szemben megfogalmazott külföldi bírálatokkal kapcsolatban. Bár kevés olyan nyugati politikus van, aki jobban különbözne Barack Obama amerikai elnöktől, mint Orbán Viktor, kettejük helyzetében vannak hasonlóságok.
    

"Mindketten az ellenzék jelképévé váltak, amikor a szavazók a megvetés üzenetét kívánták eljuttatni ahhoz a párthoz, amelytől felfordult a gyomruk" - írta a szerző, aki szerint a választók a hatalmon lévők elutasításával túllőttek a célon, és olyan kormányzatot hoztak létre, amely fölött nincs hatékony ellenőrzés. "Az Egyesült Államokban az eredmény az Obamacare (egészségügyi reform). Magyarországon az eredmény az új alkotmány" - írta Caldwell.
    

Orbán Viktor úgy hiszi, ellenfeleinek az az igazi baja az alkotmánnyal, hogy az ellentétben áll az európai vezetők legutóbbi nemzedékének ideológiájával. "Ez az oka annak, hogy Európában ilyen hevesen támadják az alkotmányt, különösen az 1968-as nemzedék. Ez nemcsak egy alkotmány, hanem az antitézise annak, ahogyan ők az európai történelmet értelmezik" - jelentette ki a szerzőnek a kormányfő.
   

"Megértem, hogy az európai intellektuális körökben létezik egy olyan értelmezése az európai történelemnek, amely szerint van egy olyan trend, amely a vallásostól a világi, a nemzetektől az internacionalizmus és a családoktól az egyén felé halad" - idézte fel az Európai Parlamentben a magyar alkotmány védelmében télen elmondott felszólalását Orbán Viktor.

 

"Ez az, amit önök haladásnak neveznek. Nem tudom, hogy önöknek igazuk van, vagy sem. De nem gondolom, hogy ez az egyetlen lehetséges értelmezése az európai történelemnek. Úgy gondolom, hogy Isten és a vallás, a család és a nemzet nemcsak a múlthoz tartozik. Ezek (a fogalmak) ugyanúgy a jövőhöz tartoznak. Ezért hajlandó vagyok vitát indítani. Ez egy hívőkre, családra és nemzetre alapozott alkotmány. Mi ezzel a probléma?" - tette hozzá.
    

Christopher Caldwell a magyar nemzetpolitikával kapcsolatban idézte a miniszterelnököt, aki szerint a mögött nem nacionalizmus, revansizmus vagy nemzeti kizárólagosság áll. Épp ellenkezőleg, a magyarok azért értékelik az európai integrációt, mert az lehetőséget adott arra, hogy érintkezzenek elszakított rokonaikkal.  "Ez az oka annak, hogy a magyarok többsége - a népszavazás résztvevőinek 84 százaléka - támogatta az EU-tagságot. Az EU azt jelenti, hogy nincsenek határok" - jelentette ki a kormányfő.

 

A szerző idézte Orbánt Viktort, aki kijelentette, hogy "zéró toleranciát" tanúsít az antiszemitizmus és a rasszizmus iránt. "Amit Magyarország tesz, az nincs összhangban azzal, ami mostanáig a fősodort jelentette a pénzügyi világban" - mondta a miniszterelnök a magyar gazdaságpolitikával, valamint az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban.
    

A szerző emlékeztetett, hogy Orbán Viktor "konzervatív egykulcsos adót" vezetett be, amely nagyvonalú a gyerekes családokkal kapcsolatban. "A demográfia kulcsfontosságú. Ha valaki nem képes magát biológiailag fenntartani, hogyan várhatja azt, hogy gazdasági, politikai és katonai értelemben fenn tudja tartani magát? Ez lehetetlen" - mondta a kormányfő. "Az a válasz, hogy más országokból engedjünk be embereket (...). Gazdasági értelemben lehet megoldás, de ez nem megoldás a valódi betegségre, arra, hogy valaki képtelen fenntartani a saját civilizációját" - fogalmazott.
    

A miniszterelnök a német kereszténydemokrata Ludwig Erhard "szociális piacgazdaságát" nevezte meg gazdasági gondolkodásának ihletőjeként. "Egyfajta igazságos teherelosztásra törekszünk, amibe az egyszerű adófizetőkön kívül másokat is igyekszünk bevonni" - idézte Christopher Caldwell a magyar gazdasági szabályozásokkal kapcsolatban a miniszterelnök szeptemberi parlamenti beszédét."Nem juthatunk ki a válságból ugyanolyan intézkedések segítségével, mint amilyenek oda juttattak bennünket" - közölte Orbán Viktor.  Christopher Caldwell hangot adott meggyőződésének, hogy a Nyugat sokat nyerne attól, ha hagyná, hogy egyes országok politikai laboratóriumként szolgáljanak. "Az Orbán Viktor Magyarországára adott reakcióikból ítélve a nyugati vezetők sohasem voltak kevésbé hajlandók egy ilyen dolgot eltűrni" - írta a szerző. (MTI)


Általános sztrájk kezdődött Olaszországban

A közlekedési, egészségügyi dolgozók és a pedagógusok is csatlakoztak a hétfő reggel kezdődött általános sztrájkhoz, amelyet a szakszervezetek béremelést, a háborús kiadások csökkentését és a jóléti rendszer megerősítését követelve hirdettek meg.
2026. 05. 18. 22:00
Megosztás:

Magyar Péter: várhatóan jövő kedden ül össze az Országgyűlés

Várhatóan pünkösd után, jövő héten kedden ül össze az Országgyűlés, amelyre a kormányoldalnak lesznek jogszabály-javaslatai - közölte a miniszterelnök a hétfői kormányülés után tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.
2026. 05. 18. 21:30
Megosztás:

XRP a befektetők új menedéke? Látványosan nőtt az érdeklődés a Ripple tokenje iránt

Miközben a Bitcoinból és az Ethereumból jelentős tőke áramlott ki, az XRP-alapú befektetési termékek komoly lendületet kaptak. Az amerikai befektetők egyre inkább védekező stratégiát követnek a kriptopiacon, és úgy tűnik, az XRP rövid távon az egyik legkedveltebb menedékeszközzé vált.
2026. 05. 18. 21:00
Megosztás:

Hawaii inspiráció a konyhában: kalua sertéshús modern módon

A hawaii konyhaművészet különleges harmóniát teremt a hagyományok és a modern módszerek között. A kalua, ami a hawaiiak számára régóta fontos közösségi étel, máig megőrizte különleges helyét. Gondolt már arra, hogy ezt az ételt otthon, a saját konyhájában is elkészítse anélkül, hogy hawaii földgödröt kellene ásnia?
2026. 05. 18. 20:30
Megosztás:

Tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az MTI-nek hétfőn elküldött közleményükben megerősítették, a JÉGER a mezőgazdasági termelőket, a lakosságot és az ipari létesítményeket is hatékonyan védi a jégesők okozta károktól azzal, hogy csökkenti a jégszemek méretét.
2026. 05. 18. 20:00
Megosztás:

Keddtől drágul az üzemanyag

Keddtől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 05. 18. 19:30
Megosztás:

Kevesebb munkát vállalnak ma a diákok

Hiába nő a nyári munkák iránti érdeklődés, a cégek egyre nehezebben tudják lefedni a szükséges munkaórákat diákokkal. A MŰISZ tapasztalatai szerint az oktatási rendszer átalakulása és a kötelező szakmai gyakorlatok miatt a hallgatók kötöttebb időbeosztással rendelkeznek, ezért kevesebb munkát tudnak vállalni. A vállalatoknak emiatt rugalmasabb foglalkoztatási megoldásokkal és korábbi toborzással kell alkalmazkodniuk az új helyzethez.
2026. 05. 18. 19:00
Megosztás:

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára idén áprilisban 814 ezer forintra emelkedett, ami éves szinten csaknem 30 százalékos növekedés, ezzel a panelpiacot tekintve az ország legdinamikusabban dráguló térsége lett - közölte értékesítési adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 18:30
Megosztás:

20 év alatt egy új autó árát bukhatja, aki lemarad a támogatott lakáshitelről

Egy átlagos, 34 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel esetében a jelenlegi piaci és a kedvezményes kamatszint közötti különbség havi szinten mintegy 56 ezer forintos eltérést jelenthet a törlesztőrészletben. A money.hu elemzése szerint ez összességében akár 13,5 millió forintos többletkiadást is eredményezhet azok számára, akik nem tudják igénybe venni az Otthon Start konstrukciót. A megkérdezett banki szakemberek többsége ugyanakkor a támogatási program célzottabbá tételét tartaná indokoltnak.
2026. 05. 18. 18:00
Megosztás:

Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a betétállomány 7 százalékkal bővült - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 17:30
Megosztás:

Az EU meghosszabbította a korábbi szíriai rezsimhez kapcsolódó szankciókat

Az Európai Unió Tanácsa hétfőn egy évvel, 2027. június 1-jéig meghosszabbította a Bassár el-Aszad vezette korábbi szíriai rezsimhez köthető személyekkel és szervezetekkel szembeni célzott szankciókat, ugyanakkor hét szervezetet levettek a szankciós listáról, köztük a védelmi és belügyminisztériumot, hogy elősegítsék az Európai Unió és Szíria közötti kapcsolatok erősítését.
2026. 05. 18. 17:00
Megosztás:

A legjobb kriptovaluta befektetés nyomában: Kite, Hyperliquid és Toncoin vezette a 24 órás kriptoralit

A kriptopiacnak vannak reggelei, amikor a grafikonok nem egyszerű számoknak tűnnek, hanem történeteknek. Egy kereskedő ilyenkor még kávé előtt ránéz a telefonjára, és azt látja: a tegnap még csendesnek tűnő token ma a lista élén áll.
2026. 05. 18. 16:30
Megosztás:

A közel-keleti konfliktus lassítja az osztrák gazdasági növekedést

Tovább romlott az osztrák gazdasági hangulat tavasszal a közel-keleti konfliktus közepette. Az UniCredit Bank Austria konjunktúraindikátora hathavi mélypontra esett áprilisban - derült ki az UniCredit Bank Austria gazdasági elemzéséből.
2026. 05. 18. 16:00
Megosztás:

CLARITY Act: döntő szakaszba lépett az amerikai kriptoszabályozás, erre figyel most a piac

Évek óta nem látott jelentőségű kriptoszabályozási csomag került közelebb az elfogadáshoz az Egyesült Államokban. A CLARITY Act továbbjutott a Szenátus Banki Bizottságán, ezzel pedig megkezdődött az a kritikus időszak, amely meghatározhatja, hogy 2026-ban végre átfogó jogi keretet kap-e az amerikai digitális eszközpiac. A Bitcoin, az Ethereum, az XRP, a Cardano és számos altcoin befektetői most kiemelten figyelik a politikai menetrendet.
2026. 05. 18. 15:30
Megosztás:

Kriptópiaci vérengzés: 563 millió dollárt buktak a rali folytatására fogadó kereskedők

Keményen lecsapott a piac a túlzottan optimista kriptokereskedőkre: az elmúlt 24 órában több mint 563 millió dollárnyi long pozíciót likvidáltak a tőzsdék, miután a Bitcoin és az Ether árfolyama makrogazdasági félelmek miatt élesen visszaesett. A legnagyobb veszteséget az ETH- és BTC-kereskedők szenvedték el, miközben a kötvényhozamok emelkedése és az inflációs aggodalmak újra nyomás alá helyezték a kockázatos eszközöket.
2026. 05. 18. 14:30
Megosztás:

A magyarokat jobban zavarja a rossz ügyfélszolgálat, mint hinnénk

A magyar vásárlók számára sokkal fontosabb az emberi ügyfélkezelés, mint azt a cégek többsége feltételezi. Egy friss, 2000 fős reprezentatív kutatás szerint különösen a pénzügyi szektorban okoz komoly elégedetlenséget, ha az ügyfelek kizárólag automatizált rendszerekkel tudnak kapcsolatba lépni. A kommunikációs hibák ráadásul évente akár a vásárlók negyedének elvesztéséhez is vezethetnek.
2026. 05. 18. 14:00
Megosztás:

Algorand blokkláncon indult el Afganisztán első teljesen digitális mikrohitel-platformja

Afganisztánban mérföldkőhöz érkezett a digitális pénzügyi infrastruktúra fejlődése: az Algorand blokklánc technológiájára építve elindult az ország első teljesen digitális mikrofinanszírozási megoldása. A rendszer célja, hogy banki szolgáltatásokhoz nem jutó afgánok is gyorsan, átláthatóan és biztonságosan férhessenek hozzá digitális hitelekhez, támogatásokhoz és napi törlesztési lehetőségekhez.
2026. 05. 18. 13:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama 77 000 dollár alá esett miközben 1 milliárd dollár távozott az ETF-ekből

Erős eladói nyomás alá került a Bitcoin, miután az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből egy hét alatt több mint 1 milliárd dollárnyi tőke áramlott ki. Az intézményi kereslet gyengülése, a több százmillió dolláros likvidálási hullám, valamint az inflációs félelmek együttesen nyomták 77 000 dollár alá a BTC árfolyamát.
2026. 05. 18. 13:00
Megosztás:

Miért fontosak a medence alkotóelemei?

Az úszás szerelmesei sokszor álmodoznak egy saját medencéről, ami szórakozást ígér a forró nyári napokon. Mielőtt bárki belekezdene a medence építésébe, tanácsos megismerni annak legfontosabb elemeit, hogy az élmény teljes legyen. Ha bármelyik komponens nem működik megfelelően, a szórakozás helyett könnyen bosszúságot okozhat.
2026. 05. 18. 12:30
Megosztás:

Egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja

Jelentősen, több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személysérüléses balesetek száma. Még beszédesebb, hogy a személyszállító járművekkel okozott balesetek 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, ami az egy évvel korábbi arány duplája. Közel két éve az erősebb mikromobilitási eszközökre muszáj kötelező felelősségbiztosítást kötni, a Netrisknél tavaly több mint 7200 ilyen biztosítást kötöttek, az idei év első öt és fél hónapjában pedig 2 ezer felett van a szerződések száma. Ebben az évben a mikromobilitási eszközök kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forint fölé nőtt a múlt év egészére jellemző majdnem 6600 forinttal szemben. Az adatok szerint egyébként 79 százalékban férfiak kötnek rollerbiztosítást. A legtöbb szerződést, a biztosítások közel felét Kukirin márkájú rollerekre kötötték, utána a Kugoo, a Ztech és a Segway következik.
2026. 05. 18. 12:00
Megosztás: