Világbank-jelentés: újraindul a növekedés az EU10 országcsoportban

Visszatér a gazdasági növekedési pályára az EU keleti, új tagországainak csoportja - állapította meg pénteken Brüsszelben közzétett jelentésében a Világbank.

A 2004-ben, illetve 2007-ben EU-taggá vált, úgynevezett EU10 országcsoport - a három balti ország, a visegrádi négyek, továbbá Szlovénia, Románia és Bulgária - pénzügyi és munkaerő piaci helyzete ugyanakkor árnyékot vet a jövőbeli kilátásokra - tették hozzá a jelentés összeállítói.

 

 

A Világbank adatai szerint e tíz ország gazdasága 2009 első negyedévében még 2,1 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni az előző év azonos időszakához képest, az idei első negyedév azonban már 0,8 százalékos növekedést mutatott.

 

Az EU15-ként emlegetett régi tagországokban e mutatók hasonlóak voltak, tavaly mínusz 1,9 százalék, idén pedig plusz 0,6 százalék. (A 27 tagú EU-ban két országot, Máltát és Ciprust nem sorolják be egyetlen nagy csoportba sem, mert egyfelől új tagországok ugyan, másfelől piacgazdaságuk régi keletű, nem tartoznak a posztkommunista térséghez.)

 

Az EU10-en belüli növekedés egyenetlen. A legnagyobb mértékű fellendülés Szlovákiában és Lengyelországban mutatkozik. A szlovákoknak az autóipar talpra állása segít, a lengyelek pedig - egyetlen EU-országként - 2009-ben is növekedést produkáltak.

 

Magyarországon ez év első negyedében szintén nőtt a gazdaság teljesítménye. A három balti államban, valamint a 2007-ben csatlakozott Romániában és Bulgáriában azonban továbbra is csökkenést mértek, igaz, annak üteme mérséklődött. A munkaerő piac még nem érzi a helyzet javulását. Az EU10 országcsoportban a 2008 júniusi 6,5 százalékos szintről idén májusra 10 százalékra emelkedett a munkanélküliek aránya.

A legdrágább adótervezési hibák a választási héten

A választások közeledtével a vállalatok gyakran kivárnak, de pont így követik el a legnagyobb költségű adótervezési hibákat. A Niveus tapasztalatai szerint most különösen fontos a beruházások és pénzügyi struktúrák időben történő felülvizsgálata.
2026. 04. 06. 08:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 07:00
Megosztás:

Különleges ásványok és családi programok a 33. Lelkes Ásványbörzén

Háromezer négyzetméteren kétszáz hazai és külföldi kiállítóval, ritka ásványokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket a 33. Lelkes Ásványbörzén április második hétvégéjén, április 11-én és 12-én a Lurdy Házban.
2026. 04. 06. 06:00
Megosztás:

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta gyanította, hogy szabotázsra készülnek a Török Áramlat gázvezetéknél

Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés - jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója vasárnap Belgrádban.
2026. 04. 06. 05:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 04:00
Megosztás:

Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket

Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. 04. 06. 03:00
Megosztás:

Most se nyertél a lottón? Lerántjuk a magyar lottó titok leplét

Újra mindenki ugyanarról beszél: az ötöslottó főnyereménye már 6,5 milliárd forint, és ezzel ismét az ország egyik legnagyobb „mi lenne, ha…” álmodozását indította be. Egyetlen szelvény, öt helyes szám, és az ember élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozhat.
2026. 04. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj-sokk Magyarországon: így forgatta fel az életünket az 1997-es nyugdíjreform

Sok magyar ma is csak annyit tud a nyugdíjrendszerről, hogy „egyszer majd kapok valamit az államtól”. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb – és őszintén szólva sokkal nyugtalanítóbb is. Az 1997-es nyugdíjreform ugyanis nem pusztán néhány jogszabály átírását jelentette, hanem gyökeresen átalakította azt, ahogyan a magyarok időskori megélhetéséről gondolkodni kellett.
2026. 04. 06. 01:00
Megosztás:

Levélszavazatok - soha nem történt még ilyen a magyar választásokon

Miközben az RMDSZ-hez köthető hálózatok intenzíven gyűjtik a levélszavazatokat Erdélyben, egyre több – jellemzően Tisza Pártra szavazó – külhoni magyar dönt úgy, hogy inkább saját maga juttatja el a voksát Magyarországra. Többen is azt mondták: nem sajnálják sem az időt, sem az utazást, ha így biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk valóban oda kerül, ahová szánták - értesült a Telex.hu.
2026. 04. 06. 00:10
Megosztás:

Vihar előtti csend az Ethereum piacán? Az ETH árfolyama nagy elmozdulás előtt állhat

Az Ethereum árfolyama jelenleg látszólag nyugodt, de a felszín alatt egyre erősebb feszültség épül. Miután az ETH a korábbi, 3000 dollár körüli szintekről jelentősen visszahúzódott, most egy kulcsfontosságú ársávban stabilizálódik. A kereskedők és elemzők szerint ez az időszak könnyen egy nagyobb kitörés – vagy akár újabb gyengülés – előszobája lehet. A következő hetekben eldőlhet, hogy a vevők valóban átveszik-e az irányítást, vagy az Ethereum ismét elakad az ellenállási zónák alatt.
2026. 04. 05. 23:00
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 05. 21:00
Megosztás:

Húsvéthétfőn lecsap a hidegfront Magyarországra

Húsvéthétfőn erős széllel hidegfront érkezik és lehűlés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már csak 10 és 15 Celsius-fok között alakul, és visszatérnek a hajnali fagyok. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, a hét végén pedig megnő a csapadék esélye is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 05. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 05. 19:00
Megosztás:

A vasárnapi az év eddigi legmelegebb napja

Ebben az évben vasárnap melegedett első alkalommal nagy területen 20 Celsius-fok fölé a levegő hőmérséklete - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 05. 18:00
Megosztás:

Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut

Száz forintból négy már valamilyen qvik fizetésen keresztül kerül a számlánkra az azonnali fizetési rendszeren belül – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt év elején – teszi hozzá – a fizetési kérelem, a negyedik negyedévben a QR-kódos fizetés robbant, ami azt bizonyítja, hogy a qvik végérvényesen kilépett a kísérleti fázisból, és a hazai fizetési rendszer érdemi részévé vált.
2026. 04. 05. 17:00
Megosztás:

Orbán Viktor rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze

Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze vasárnap délutánra, miután telefonon beszélt Aleksandar Vucic szerb elnökkel.
2026. 04. 05. 16:00
Megosztás:

Ittas vezetés esetén a biztosítás is elvész

Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási fedezetet is - hívta fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő portál vasárnap az MTI-nek küldött közleményében, utalva arra, hogy tavaly a húsvéti ünnepek alatt a rendőrség által ellenőrzött járművezetők közül 450 vezetett ittasan, 258 sofőr ellen büntetőeljárás is indult az alkoholszint mértéke miatt.
2026. 04. 05. 15:00
Megosztás:

DeFi DAO-k átalakulásban: válságkezelés, tokenomika és a decentralizáció valódi próbája Bevezető

A decentralizált pénzügyek (DeFi) világa újabb fordulóponthoz érkezett: a legnagyobb DAO-k egyszerre próbálják kezelni a biztonsági kockázatokat, finomhangolni irányítási modelljeiket, és alkalmazkodni a gyorsan változó piaci környezethez. Az elmúlt hét eseményei azt mutatják, hogy a decentralizáció eszméje mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a hatékonyság, a fenntarthatóság és a valós piaci működőképesség is.
2026. 04. 05. 14:00
Megosztás:

Érzékelhető az AI-használat üzleti haszna, viszont a cégek fele még mindig lemaradásban van

A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé a piacon elérhető, számára releváns AI-megoldásokat - derül ki a Profession.hu friss, céges tapasztalatokat vizsgáló kutatásából.
2026. 04. 05. 13:00
Megosztás:

A Goldman Sachs szerint közel van a Bitcoin árfolyam mélypontja

Az elmúlt hónapok korrekciója alaposan megtépázta a kriptopiac hangulatát, és a Bitcoin árfolyama is komoly nyomás alá került. A befektetők egy része továbbra is kivár, mások viszont már azt figyelik, hogy vajon közel lehet-e a mostani lejtmenet vége.
2026. 04. 05. 12:00
Megosztás: