1 havi mélyponton a forint az euróval szemben
EUR/HUF (294,00 – 298,00): A Monetáris Tanács a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 4,00%-ra csökkentette a magyar alapkamatot. A nap első felében nem sok minden történt, a kamatdöntés utáni sajtótájékoztató azonban érdekes információkat hozott. Matolcsy a vártnál is lazább monetáris politika jövőképét vázolta, ugyanakkor nagyobb hangsúllyal a kiszámíthatóságra és a külső környezetre. A jegybankelnök explicit kijelentette, hogy a kamatvágások folytatódnak, és a sorozat vége 3,00% - 3,50% környékén lesz. Ezzel a korábbi piaci várakozások alá menne a jegybank. Az eddigi negyedszázalékos lépések mellett megnyitották a lehetőséget kisebb mértékű, akár 10 bázispontos csökkentésekre is. A cél a kiszámíthatóság növelése, mivel egy kedvezőtlen piaci környezetben sem szándékoznak a kamatcsökkentésektől elállni, inkább annak ütemét változtatnák.
Az óvatosság és a stabilitásra törekvés látszik a kamatdöntések új keretrendszerében is. A főbb jegybankokhoz hasonlóan az MNB is un. forward guidance-t (előretekintő iránymutatást) kíván adni a piacoknak három főbb szempont alapján. Ezek a középtávú inflációs kilátás, a pénzügyi stabilitási kritériumok (pl. makro mutatók, árfolyam ingadozás, reálkamat), és a reálgazdaság helyzete. A fokozott óvatosság indokolt: ha a jelenlegi 2014-es 2,8%-os inflációs várakozásokat tekintjük, akkor 1% alatti reálkamat kialakulása sem lenne elképzelhetetlen a kamatvágási ciklus vége felé. Ilyen kamatszint melletti stabil forinthoz a fejlődő piacok számára nagyon kedvező globális környezet, és a FED, ECB részéről nulla közeli kamatpolitika a minimum előfeltétel. A forint kitettsége, sérülékenysége mindenesetre nem csökkenne és nagyobb árfolyammozgások esélye fokozódna. A mai nap eseménye a kormányülés és az újabb devizahiteles mentőcsomag lesz. A forint erősödésére nemigen számíthatunk.
EUR/USD (1,3180 – 1,3300): A legfőbb devizapár elég céltalanul bolyong az utóbbi időben, és a héten az USA-ból sem érkeznek, olyan adatok, amelyek iránymutatással szolgálhatnának.
Bernanke féléves kongresszusi meghallgatásán nem adott a QE csökkentésével kapcsolatosan új információt, csak megismételte, hogy a kötvényvásárlások csökkentésének menetrendje nincs előre meghatározva. A reggeli német és eurozónás PMI a vártnál jobban alakult, ami az euró erősödését okozta, elrugaszkodva az 1,32-es szinttől.
CHF/HUF (237,30 – 241,30): A franknak, ahogy a múlt héten, úgy tegnap sem sikerült az 1,24-es küszöböt átugrania: 1,2390-ig gyengült az euróval szemben, ahonnan 1,2360-ig korrigált. A forint botorkálásának 237-238 környékén a kamatdöntés utáni sajtótájékoztató vetett véget, mely után 239 fölé gyengült a hazai deviza. A mai reggel is innen indul, a figyelem a devizahiteles kormányülésre összpontosul.