154 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút
A tájékoztatás szerint a kezdeményezésben részt vett a vállalat 19 vármegyei igazgatósági központja, a budapesti székház dolgozói, valamint 80 mérnökség is. Az összesített adatok alapján a munkavállalók április 20. és 24. között több mint 400 különböző útszakaszon gyűjtöttek hulladékot.
Mint írták, a mérnökségek kiemelt hangsúlyt fektettek a tavaszi szabadidős tevékenységek miatt gyakran látogatott, turisztikailag frekventált helyekre. A közúthálózat mentén történő szemétgyűjtés mellett több illegális hulladéklerakót is felszámoltak Győr-Moson-Sopron vármegyében.
A legtöbb szemetet Borsod-Abaúj-Zemplénben gyűjtötték, összesen csaknem 30 tonnát. Pest vármegyében több mint 26, Győr-Moson-Sopronban pedig 14,8 tonna hulladékot szedtek össze a közutak mellől - közölte a vállalat.
A sajtóanyag szerint évente egy kisebb vármegyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő szeméttől mentesítik a közúti területeket a közutasok. Ez a feladat évente 1-1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak és így az adófizetőknek, ebből az összegből például 15-20 kilométernyi mellékutat teljes körűen fel lehetne újítani.
A Magyar Közút a közleményben arra kérte az úthasználókat és a közlekedőket, hogy az autópályák mellett használják a pihenők gyűjtőit, kukáit, ne dobáljanak ki semmit az autó ablakán és jelezzék, ha illegális hulladékot látnak.