20 éves a World Wide Web

Húsz évvel ezelőtt, 1993. április 30-án jelentette be a CERN, hogy a világháló (World Wide Web) mindenki számára szabadon hozzáférhető és ingyene

20 éves a World Wide Web

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) két igazgatója, W. Hoogland és H. Weber által szignált nyilatkozat mérföldkövet jelentett az internet használatának a lehetőségében és forradalmasította az információcserét. Még ugyanebben az évben a webfelületen egy újabb, immár vizuális paradigmaváltás is lezajlott, a Mosaic böngésző létrehozásával a képek megjelenítése is lehetővé vált. Az ingyenes hozzáférés kutatóhálózatokon túli biztosításával, a web alkalmazási szoftverek létrehozásával lehetővé vált a világháló egyre gyorsuló elterjedése, mindennapjaink részévé vált, használjuk munkához, tanuláshoz, pihenéshez és szórakozáshoz egyaránt.

 

A web a világ legnagyobb részecskekutató központjában, a CERN-ben folyó kutatások máig legnagyobb jelentőségű (mellék)termékeként jött létre, Tim Berners-Lee eredetileg a CERN kutatói közötti adat, hír és dokumentáció megosztására fejlesztette ki. Megalkotása - a feltaláló szerint - a kétségbeesés műve volt, mert nélküle a CERN-ben, Európa legnagyobb internet csomópontjában igen nehéz volt dolgozni. A webbel kapcsolatos technológiák többségét, mint az internetet, a hipertextet, a különféle betűtípusú szövegeket már létrehozták, neki csupán az volt a dolga, hogy egy absztrakt rendszerbe összerakja őket, hogy azok egy nagyobb, képzeletbeli dokumentációs rendszer lehetséges részei legyenek.

 

A web létrehozásához definiálta az alapfogalmakat (URL, http, html), megírta az első böngésző (web kliens) és webszerver szoftvert. A www-rendszer három szabványra épül: egy egyedi címre, az URL-re (Uniform Resource Locator), amely megjelöli az adott lap elérhetőségét, az átviteli protokollra, a http-re (Hyper Text Transfer Protocol), amely meghatározza, milyen módon kommunikáljon egymással a böngésző és a kiszolgáló, illetve a hipertextet leíró sztenderdre, a html-re (Hyper Text Markup Language), amely megmondja, hogy a böngésző hogyan jelenítse meg vagy dolgozza fel a szerverekről lekért adatokat. A html a különböző internetes szervereken elérhető tartalmak felhasználóbarát megjelenítésére alkalmas nyelv. Az online környezet radikálisan új hatásmechanizmusának egyik fontos tulajdonsága is megjelenik benne: grammatikája és lexikai készlete folyamatosan fejlődik, így lesz képes az új, egyre bonyolultabb üzenetek közvetítésére. (Berners-Lee cége, a World Wide Web (W3) Consortium egyebek mellett ezeket a szabványokat fejleszti és tartja karban.)

 

A web feltalálója 1955. június 8-án született Londonban. Oxfordban tanult fizikát, szoftvermérnök lett. 1980-ban féléves szerződéssel a CERN-ben dolgozott, itt írta le először a hipertexten alapuló globális rendszer koncepcióját, amely a tudósok számára - legyenek bárhol a világon - lehetővé tenné az információmegosztást. Enquire néven megépítette a rendszer prototípusát is. 1984-ben Berners-Lee munkatársként tért vissza a CERN-be, ahol 1989 márciusában előterjesztést adott be főnökének, Mike Sendallnak az általa World Wide Webnek nevezett információkezelési rendszerről, amely a hipertext és az internet összeházasításával jön létre és lehetővé teszi a globális információmegosztást. Mike Sendall a tanulmánytervre a "Vague, but exciting" (Bizonytalan, de izgalmas) megjegyzést írta és hagyta a kutatót, hogy az intézetben folytatott fő munkája mellett tovább dolgozzon a projektjén.

 

1990-ben a fejlesztéshez csatlakozott Robert Cailliau francia kutató is, akivel létrehozták az első webböngészőt és webszervert. A világ első website-ja 1991. augusztus 6-án, a http://info.cern.ch címen vált elérhetővé. Az oldal tartalmazta a világháló koncepciójával, a böngészők használatával és a webszerver létrehozásával kapcsolatos információkat.

 

Az első magyarországi előadást a webről Tim Berners-Lee egy magyar kutatóval tartotta az Neumann János Számítógép-tudományi Társaság debreceni konferenciáján. 1992-ben webes próbaszolgáltatást indítottak a KFKI internet klub tagjai, ezt követte 1993 decemberében a BME-n www-szerver létrehozása Márai Tamás vezetésével. 1994-ben Berners-Lee a neves bostoni műszaki egyetemen (Massachusetts Institute of Technology) megalapította a W3 Consortiumot, amelyet azóta is igazgat. 2004-ben az angol királynőtől lovagi címet kapott, 2013 nyarán pedig átveheti az első alkalommal odaítélt Erzsébet Királynő Díjat, amelyet a technika és a műszaki tudományok területén évente osztanak ki.

 

Sir Timothy John "Tim" Berners-Lee szerény ember. Találmányáért semmiféle jogdíjra nem tart igényt, azt mondja: "jó helyen voltam, jó időben". (MTI)


Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás: