20.000 Ft fölé repítheti egy akvizíció az Egis árfolyamát

Akár a 20 000 forint feletti magasságokba is segíthetné az Egis árfolyamát egy gyógyszerpiaci akvizíció megvalósítása, melyre már a közeljövőben is reális esélyt lát a vállalat vezetése. Amennyiben jó áron vásárol jó minőségű eszközt a vállalat, úgy a tranzakciónak köszönhetően az Egis papírok rég várt átárazódása is megindulhatna, az árfolyam pedig intézményi elemzőnk 22 400 forintos fair értékét is célba vehetné - olvashatjuk a KBC elemzésében.

A menedzsment többször is nyilatkozott a lehetséges akvizícióról, eddig ezt tudjuk a tervekről:

 

• reális esélye van, hogy a közeljövőben sor kerül rá;

• 100 millió eurót költene a vállalat, készpénzből finanszírozná az akvizíciót;

• közép-kelet-európai célpontokat vizsgálnak;

• orosz és török piaci terjeszkedés lehet fókuszban;

• nem feltétlenül céget, akár termékportfóliót és technológiát is vásárolnának;

• a jelenlegi termékkörhöz illeszkedő célpontot keresnek;

• nem cél gyártókapacitást bővíteni, és kis-, illetve nagykereskedelmi kitettséget növelni.

 

Ezek közül válogathat az Egis:

 

1. Akár tőzsdei gyógyszercégek közül is válogathat az Egis, azok között pedig találhatunk olyat, mely több, a felvásárlás során fontos kritériumnak is megfelelhet. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy bár az alábbi táblázatban vizsgált vállalatok és az Egis termékszerkezete között vannak azonos pontok, a termékportfóliók nincsenek teljes átfedésben.

 

2. A lett Olainfarm és Grindeks, illetve a macedón Alkaloid Skopje többnyire megfelel az ismert kritériumoknak, míg a többiek vagy "drágák” vagy kevesebb szinergiával kecsegtetnek. A szóba jöhető célpontok rendkívül széles köre miatt ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy alábbi társaságok közül akad horogra valamelyik, de így legalább látjuk a régiós gyógyszerszektorban uralkodó viszonyokat.

 

3. Az sem biztos, hogy az Egis tőzsdén kereskedett vállalatot szemel ki magának. Nem szabad megfeledkezni a zártkörű társaságokról sem, ráadásul van rá esély, hogy az Egis nem egy céget, hanem csupán egy termékportfóliót vásárol (ahogy azt 2009-ben a Richter is tette a Grünenthal nőgyógyászati portfóliójának megvételekor).

 

egis

Milyen árat fizethetne az Egis?

 

Az utóbbi években Európában jellemzően a megtermelt éves bevétel háromszorosára rúgó érték  mellett került sor gyógyszerpiaci tranzakciókra, a 3-as árfolyam/bevétel mutató egy Egis általi akvizíció során is iránymutatásként szolgálhat. Ennél lényegesen magasabb mutató mellett valószínűleg drágának tűnhet a célpont.

 

egis

 

Éves szinten 7,5-8 százalékkal kerülhet majd feljebb az Egis EBITDA-ja az akvizíció hatására, 100 millió eurós tranzakciót, 3-as bevételarányos szorzót, és 22 százalékos EBITDA-hányadot feltételezve (mely megfelel az Egis idei éves konszenzusának). Egy termékportfólió megvásárlása ennél akár kedvezőbb profitabilitással is kecsegtethet, azonban a vásárláshoz kötődhetnek olyan – jelenleg nem becsülhető - költségtételek is, amik miatt az Egisnél prognosztizált EBITDA-hányad feltételezése szükségszerűen konzervatív választásnak tűnik. 

 

egis

 

Több mint száz forinttal is megemelheti az Egis éves EPS-ét egy felvásárlás, ami akár 20 000 forint fölé is emelheti a részvény árfolyamát. A vállalat munkába állítja a készpénzt, az ebből származó többlet eredmény pedig a jelenlegi (7,6-os) P/E ráta állandóságát feltételezve akár ezer forinttal is emelheti a papírok árfolyamát.

 

Annak a lehetőségét sem lehet kizárni, hogy az akvizíciónak köszönhetően megindul az Egis átárazódása, melynek hatására valamivel magasabb értékeltségi szint mellett is hajlandóak lesznek megvásárolni a gyógyszercég papírjait a befektetők (melyek a szélesebb értelemben vett szektortársakhoz képest jelenleg vaskos, 20 százalékos árazási diszkonton forognak).

 

Kockázatok

 

(!) Az Egis utóbbi időszaki emelkedése során a befektetők már részben akár egy esetleges akvizíció pozitív hatásait is elkezdhették beárazni, vagyis egy esetleges bejelentés ehhez képest már nem feltétlenül fog az újdonság erejével hatni.  

 

(!) Jó ideje lóg már a levegőben az akvizíció lehetősége. Ez jelentheti azt, hogy a vállalat jól megfontolja a vásárlást és nem lép elhamarkodottan, de a lépés hordoz magában kockázatokat is. Egy régóta húzódó és a piac által kikövetelt akvizíció ugyanis hozhat negatív meglepetéseket.

 

(!) Kockázatokat hordoz egy akvizíció esetleges túlfizetése, és arra sincs semmi garancia, hogy egy felvásárlást követően nem romlik majd a gyógyszercég profitabilitása. Egy akvizícióval ráadásul számos, előre nem kalkulálható költségelem is felmerülhet.

 

(!) Bár már határozottabban kommunikálja a felvásárlás lehetőségét a vállalat, semmi garancia nincs arra, hogy valóban sor kerül rá a közeljövőben. A vállalat a fokozatosan halmozódó készpénzállomány ellenére is igen konzervatív módon közelített eddig a felvásárlásokhoz.


Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzódik. A következő nagy kérdés az, hogy a 80 ezer dollár körüli térség megállítja-e az eladókat, vagy mélyebb korrekció következik.
2026. 10. 15. 09:30
Megosztás:

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
2026. 10. 15. 09:00
Megosztás:

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
2026. 10. 15. 08:30
Megosztás:

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében.
2026. 10. 15. 08:00
Megosztás:

Szallas.hu: Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet a Szallas.hu foglalási adatai alapján.
2026. 10. 15. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.
2026. 10. 15. 06:00
Megosztás:

Eva Malá Beluská az IKEA Csehország-Magyarország-Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója

Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pályafutását.
2026. 10. 15. 05:30
Megosztás:

Határozott kiállást vár el Magyar Pétertől az uniós csúcson a Magosz

Határozott kiállást vár el Magyar Péter miniszterelnöktől az agrártámogatások ügyében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülésén - közölte a Magosz szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 15. 05:00
Megosztás:

AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

A befektetők figyelme egyszerre összpontosul a mesterséges intelligenciára épülő technológiai boom következő szakaszára és az ismét 100 dollár fölé emelkedő olajár hatásaira. Miközben az amerikai részvényindexek rekordközeli szinteken mozognak, az eredmény nagy részét egyre inkább néhány AI-központú technológiai vállalat adja – elterelve a figyelmet a piac egyébként gyenge teljesítményéről.
2026. 10. 15. 04:30
Megosztás:

Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás: