2024. augusztus 1-től emelkedik a kiszabható versenyfelügyeleti bírság maximuma

2024. augusztus 1-től 13 százalékról 15 százalékra emelkedik a Gazdasági Versenyhivatal („GVH”) által kiszabható bírság összegének felső határa a háborús veszélyhelyzet ideje alatt. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda szakértője foglalja össze a változásokat.

2024. augusztus 1-től emelkedik a kiszabható versenyfelügyeleti bírság maximuma

A Magyar Kormány a 184/2024. (VII. 8.) számú Korm. rendeletével („Korm. rendelet”) eltérő szabályok alkalmazását rendelte el a versenytörvény rendelkezéseit megsértő vállalkozásokkal szemben kiszabható bírság felső határát illetően. A Kormányrendelet értelmében a 2024. augusztus 1-ét követően megvalósított versenyjogsértések esetén a versenytörvényben előírt 13% helyett a jogsértő vállalkozások csoportszintű árbevételének 15%-ig terjedő bírságot szabhat ki a GVH a háborús veszélyhelyzet ideje alatt.

Az uniós jog mintájára a versenytörvény megsértéséért a GVH által kiszabható bírság felső határa hosszú időn keresztül az érintett vállalkozás vagy vállalkozáscsoport által elért nettó árbevétel 10%-áig terjedhetett. Az ettől való első eltérést a versenytörvény tavaly szeptemberi módosítása eredményezte, amelynek értelmében a bírságplafon 10%-ról 13%-ra emelkedett. Habár a Kormányrendelet nem módosította a versenytörvényt, és a 15%-os bírságplafon a veszélyhelyzet jelentette különleges jogrend fennállása alatt lesz alkalmazandó (amely jelenleg 2024. november 20-ig, valószínűleg azonban az orosz-ukrán háború végéig fennálló állapotot jelent), mindent egybevetve az elmúlt évben másfélszeresére emelkedett a GVH által kiszabható bírság maximuma.

Kérdések is felmerülnek a bírságolással kapcsolatban

Az elsőre számtani kérdésnek tűnő változás felvet néhány lényeges jogalkalmazási kérdést. „Az első ilyen kérdés, hogy a folyamatos jogsértések esetén vajon alkalmazandó lesz-e a 15%-os bírságplafon, amennyiben a jogsértő vállalkozások sérelmezett magatartása ugyan a Kormányrendelet hatálybalépését megelőzően kezdődött, azonban annak hatálybalépését követően is folytatódott” – teszi fel a kérdést Virág Péter, az Oppenheim versenyjogi csapatának ügyvédje. „Továbbá kérdésként merülhet fel, hogy amennyiben a bírságkiszabást megalapozó jogsértő magatartás a jogszabály hatálybalépését követően került megvalósításra, azonban a bírság kiszabására csak a veszélyhelyzet esetleges megszűnését követően kerül sor, ugyanúgy alkalmazandó lesz-e a 15%-os bírságplafon, vagy a GVH visszatér a versenytörvényben előírt 13%-os bírságplafon alkalmazásához.”

Dr. Virág Péter ügyvéd Oppenheim Ügyvédi IrodaMagas a magyar bírságplafon?

Bár a 10%-nál magasabb bírságplafon alkalmazása az Európai Unióban meglehetősen unortodoxnak tűnhet, korántsem összeegyeztethetetlen az uniós joggal tekintve, hogy az ECN+ irányelv alapján a 10% határérték a bírságmaximum tekintetében a tagállamokkal szembeni minimum elvárás, nem pedig abszolút felső határ, amely nem akadályozhatja meg a tagállamokat abban, hogy ennél magasabb összegű, maximális kiszabható bírságot tartsanak fenn vagy vezessenek be. A Kormányrendelet által megemelt bírságplafon érdekes helyzetet eredményezhet azonban a GVH és az Európai Bizottság közti hatásköri kérdések tekintetében a kettős (azaz EU-s és magyar) jogalapon megindítható eljárások esetében, ugyanis amennyiben a GVH jár el, a bírság felső határa magasabb lesz, mint ha a Bizottsága járna el.

„Érdemes leszögezni, hogy a bírság maximális összege valójában csak egy felső határ, és semmiképpen nem képezi a bírság számításának alapját. Így kérdéses, hogy a bírságplafon emelésének lesz-e tényelegesen növelő hatása a jövőben kiszabandó bírságösszegek vonatkozásában” – zárja Virág Péter ügyvéd (képünkön).


Inflációs pofon a Bitcoinnak: 434 millió dollár távozott a kriptoalapokból

​Ismét az amerikai gazdaság diktálja a tempót a kriptopiacon, és a friss adatok most kellemetlen meglepetést okoztak a befektetőknek. A vártnál magasabb infláció és az erősnek látszó fogyasztás újra előtérbe helyezte a további kamatemelések lehetőségét, miközben a digitális eszközökhöz kapcsolódó befektetési termékekből 434 millió dollár áramlott ki. A CoinShares szerint a bitcoin nehéz időszak előtt áll, de a mostani eladásokból még nem következik tartós medvepiac.
2026. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás: