Rászoruló gyermekeknek szervezett adventi élményprogramot az Ökumenikus Segélyszervezet
A közlemény szerint a segélyszervezet látókörében lévő, nehéz körülmények között élő családokból érkező általános iskolás gyerekek egyik csoportja a mézeskalács tésztájának gyúrásába, szaggatásába és sütésébe kapcsolódott be, egy másik csapat pedig az elkészült süteményeket díszítette föl.
Míg a gyermekek harmadik csoportja karácsonyi ajándékokat készített szüleiknek, testvéreiknek, a negyedik csapat számára kézműves-foglalkozást tartottak.
A gyermekprogramokba Gáncs Kristóf ügyvezető igazgató mellett az Ökumenikus Segélyszervezet olyan ismert önkéntesei kapcsolódtak be, mint Rátonyi Krisztina, Szabados Ágnes és Zavaros Eszter műsorvezető, Mezei Léda színésznő és Kovács Lázár séf, az Advent Bazilika házigazdája.
A közleményben idézték Gáncs Kristófot, aki elmondta: "az Adventi Adománygyűjtés célja nem csupán az, hogy egész éves munkánkhoz teremtsünk forrást, hanem az is, hogy az adventi időszakban ünnepet csempésszünk a rászoruló családok életébe. Ez jelenthet egy értékes ajándékcsomagot, egy több hónapra elegendő tűzifa adományt, és egy osztálynyi nehéz helyzetben élő gyermekcsoport számára olyan élményprogramot, amelyeket másképpen nem élhetnének át. Ez utóbbi adja ennek a napnak a jelentőségét".
A segélyszervezet ünnepi segélyakcióit és egész éves, rászorulókért végzett munkáját a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 500 forinttal lehet támogatni - írták a közleményben.