4,4 százalékkal emelkedtek a reálbérek január-februárban

Január-februárban a bruttó átlagkeresetek 3,1 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók létszáma 2011. január-februárban átlagosan 2 millió 630 ezer fő volt. Az öt, vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-februárban 1 millió 826 ezren dolgoztak, 2,8 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

 

A költségvetési szférában dolgozók létszáma (705 ezer fő) 4,7 százalékkal lett kevesebb, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható. A közfoglalkoztatás nélküli 683 ezer fős létszám csaknem megegyezik a 2010. január-február havi adattal. A jóval kisebb súlyú nonprofit szférában az alkalmazottak létszáma 99 ezer fő volt. Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma gyakorlatilag ugyanannyi volt, mint 2010 első két hónapjában.

 

A KSH adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 206.400 forint volt az első két hónapban, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 210.400, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 198.800 forintot tett ki. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek az első két hónapban 3,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét.

 

Az átlagkeresetek a versenyszférában 6,4 százalékkal nőttek, a költségvetés területén - a 2010. évi eseti keresetkiegészítés első részletének januári kifizetése miatt - 4,9 százalékkal elmaradtak 2010 azonos időszakához képest. A februári önálló adatok szerint - amelyek már mentesek a különböző okok miatt inkább torz januári adatoktól - a bruttó keresetek a versenyszférában 4,3 százalékkal, a költségvetési területen 4,6 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest - közölte a KSH.

 

A pénzügyi, biztosítási területen dolgozók bruttó keresete a legnagyobb (451.900 forint), ezt az információ és kommunikáció (386.600 forint), valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás követte (331.400 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124.700 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (139.000 forint) ágakban dolgozók kerestek.

 

A költségvetési szférában foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. Január-februárban a teljes munkaidősök több mint 40 százaléka átlagosan mintegy 5.100 forint juttatást kapott ezen a címen, amely a szféra bruttó keresetének 2,6 százalékát jelentette. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első két hónapjában átlagosan 4,1 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 3,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.

 

A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye az úgynevezett illetmény automatizmusnak köszönhetően 1,4 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos (családi kedvezmény nélkül számított) nettó kereset 137.400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 96.200, a szellemi foglalkozásúaké 178.500) forint volt, átlagosan 4,4 százalékkal magasabb az előző évinél.

 

A KSH nem közöl havi reálkereseti adatokat a gyorstájékoztatókban, mivel a nettó átlagkeresetek nem veszik figyelembe a családi adókedvezményt, s ezért az így számított adatok nem tükröznék a reálpozíciókat. A KSH ugyanakkor külső szakértők bevonásával módszertani fejlesztésbe kezdett, s a sikeres tesztet követően negyedévente közöl majd a családi adókedvezmény hatását is figyelembe vevő reálkereseti adatokat.

 

A 217.700 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 3,6 százalékkal haladta meg az előző év január-februárit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt. (MTI)

Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Somogy vármegyében és a fővárosban gőzerővel folynak az építkezések, az északi és alföldi megyékben szinte teljesen leálltak az újlakás-átadások. Ez a folyamat nemcsak az új ingatlanok piacát, hanem a használt lakások árazását is befolyásolja.
2026. 02. 24. 17:30
Megosztás:

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

2026 február 19-től dr. Nádasdy Bence tölti be az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. vezérigazgatói pozícióját. Új megbízása mellett a szakember tőkepiaci igazgatóként, a management board tagjaként továbbra is felelős az Indotek Group tőke- és bankfinanszírozásának irányításáért, így a vállalat finanszírozási stratégiájának egyik kulcsszereplőjeként folytatja munkáját.
2026. 02. 24. 17:00
Megosztás:

19%-kal apadtak a Binance stablecoin-tartalékai – folytatódik a kriptopiaci likviditás-szűke

A világ legnagyobb kriptotőzsdéjén látványosan csökken a stablecoin-állomány: a Binance tartalékai november óta közel 10 milliárd dollárral estek vissza. A háttérben likviditási szűkülés és a kamatkörnyezet bizonytalansága állhat.
2026. 02. 24. 16:30
Megosztás:

Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben

Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege, mind a darabszám növekedett, és továbbra is magas arányt képviseltek a támogatott programok az új kihelyezéseknél - ismertette a tavalyi piaci adatokat Agárdi Marianna, a Lízingszövetség elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 24. 15:30
Megosztás:

A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 02. 24. 15:00
Megosztás:

UBM: történetének legjobb féléves eredményét produkálta az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport, amely folytatja nemzetközi terjeszkedését

Az UBM Csoport 2025. július 1. és 2025. december 31. között 131,6 milliárd forint árbevételt, 5,4 milliárd forint EBITDA-t és 2,4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - derül ki a cégcsoport 2025/2026-os üzleti évének 2026. február 23. napján publikált első féléves konszolidált beszámolójából. „A legfontosabb mutatók szerint hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja igen jó erőben van” - összegezte az eredményeket Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 24. 14:30
Megosztás:

Changpeng Zhao visszatért: a Binance.US amerikai újraindításra készül Floridából

Fordulat a kriptopiacon: a Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ) ismét megjelent az Egyesült Államokban, és minden jel arra utal, hogy a Binance.US agresszívebb növekedési stratégiára vált. A jogi viharok után most az amerikai terjeszkedés kerül a fókuszba.
2026. 02. 24. 14:00
Megosztás:

Két és félszeres túljelentkezés az 1+1 KKV programban

Lezárult a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program második ütemében beadott pályázatok értékelése. Két és félszeres túljelentkezés mellett 257 vállalkozás jutott 20 milliárd forint vissza nem terítendő támogatáshoz, ezzel 40 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.
2026. 02. 24. 13:30
Megosztás:

Tőzsdére léphet a RedotPay stabilcoin szolgáltató? 1 milliárd dolláros amerikai IPO-ról szólnak a hírek

Egyre erősödnek azok az értesülések, amelyek szerint a hongkongi székhelyű stabilcoin-fizetési szolgáltató, a RedotPay amerikai tőzsdei bevezetést fontolgat, akár 1 milliárd dollárt meghaladó forrásbevonással. Hivatalos SEC-beadvány vagy vállalati megerősítés azonban egyelőre nem érhető el.
2026. 02. 24. 12:30
Megosztás:

Nagy Márton: tovább növeljük a magyar vállalkozások versenyképességét és exportteljesítményét

"Tovább növeljük a magyar vállalkozások versenyképességét és exportteljesítményét!" - írta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi Facebook-bejegyzésében, amelyben bejelentette, hogy 200 milliárd forinttal, azaz 700-ról 900 milliárd forintra emelik a Demján Sándor Programon belül elérhető és rendkívül népszerű EXIM konstrukciók keretösszegét.
2026. 02. 24. 12:00
Megosztás:

Koordinált támadás érte a Trump-családhoz kötődő WLFI stablecoinját – gyorsan visszaállt az USD1 árfolyama

Többfrontos piaci manipulációs kísérletet vert vissza a World Liberty Financial (WLFI) – állítja a projekt csapata. A támadók célja az USD1 stablecoin árfolyamának megingatása és a $WLFI token összeomlasztása volt, ám a protokoll védelmi mechanizmusai végül stabilizálták a helyzetet. A történet jól mutatja, milyen sérülékeny lehet a bizalom a kriptoszektorban – különösen extrém piaci félelem idején.
2026. 02. 24. 11:30
Megosztás:

Trump elnök hétvégi globális vámbejelentései, valamint az AI-átrendeződéssel kapcsolatos félelmek nyomán eladási hullám söpört végig hétfőn a Wall Streeten

A tengerentúli tőzsdéken is rossz volt a hangulat hétfőn, a Dow, az S&P500 és a Nasdaq Composite egyaránt 1%-ot meghaladó veszteséggel zárt. Az AI-okozta átrendeződésekkel kapcsolatos aggodalmak, valamint az amerikai Legfelső Bíróság vámokkal kapcsolatos pénteki határozata menekülésre késztette a befektetőket, miközben a vártnál nagyobb csökkenést jelző decemberi gyári megrendelések adat sem villanyozta fel a befektetőket. A vámokat elkaszáló bírósági döntés ismét megidézte Donald Trump kiszámíthatatlan kereskedelem-politikai kijelentéseit, melyek jelentős piaci volatilitást eredményeztek második elnöki ciklusának első évében.
2026. 02. 24. 11:00
Megosztás:

Visszaestek hétfőn a nyugat-európai részvénypiacok az ismét kiéleződő vámháború árnyékában

Rossz hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken azt követően, hogy ismét feléledt a piaci bizonytalanság az USA vámháborúja kapcsán, miután pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Trump elnök országspecifikus vámrendeleteit, melyre válaszul Trump 10 majd 15%-os globális vámot vetett ki. A Stoxx600 0,5%-ot gyengült, a DAX 1,1%-ot csúszott vissza, a FTSE100 stagnált. A nap egyik legnagyobb vesztese a Novo Nordisk lett, a dán gyógyszergyártó 16,5%-ot zuhant miután új elhízás elleni gyógyszere, a CagriSema hatásában elmaradt a versenytárs Eli Lilly Tirzepatide nevű termékétől a legutóbbi vizsgálatok szerint. Ám az egészségügyi szektornál is nagyobbat esett hétfőn az ipar és a pénzügyi szolgáltatások is.
2026. 02. 24. 10:30
Megosztás:

A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon - mit tapasztaltak az ingatlanközvetítők?

Rekordév volt a hitelezésben 2025, amikor a támogatott konstrukciók aránya és az átlagos hitelösszeg is látványosan megugrott. Az ingatlanközvetítők pedig azt érzékelték az év utolsó hónapjaiban, hogy szinte mindenki Otthon Statra akar vásárolni.
2026. 02. 24. 09:30
Megosztás:

Hány forint egy euró így kedd reggelre?

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 24. 09:00
Megosztás:

Bitcoin határidős piac: a long/short arányok óvatos, enyhén medvés hangulatról árulkodnak

A globális kriptoderivatív piacokon visszafogott, de annál beszédesebb mozgások voltak megfigyelhetők az elmúlt 24 órában. A Bitcoin örökös határidős (perpetual futures) kontraktusainál a long és short pozíciók aránya a három legnagyobb derivatív tőzsdén közel teljes egyensúlyt mutat, ám enyhe short túlsúly rajzolódik ki. Ez az állapot fokozott óvatosságot jelez mind az intézményi, mind a lakossági kereskedők részéről a továbbra is volatilis piaci környezetben.
2026. 02. 24. 08:30
Megosztás:

Egészségügyi intézményt fejlesztenek több mint 600 millió forintból Békéscsabán

Felújítják több mint 600 millió forintból Békéscsabán a Lencsési városrészen található orvosi rendelőt - közölte az önkormányzat.
2026. 02. 24. 08:00
Megosztás:

Történelmi csúcsra ugrott a régiós M&A befektetők aránya 2025-ben

A Forvis Mazars és a Mergermarket most kiadott befektetői jelentése szerint a közép- és kelet-európai (KKE) régió M&A-piaca 2025-ben a globális bizonytalanságok – az amerikai vámfeszültségek és az orosz–ukrán háború – ellenére is erős, értékalapú teljesítményt nyújtott.
2026. 02. 24. 07:30
Megosztás:

Az Európai Unió újabb nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listájára

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa további nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listára súlyos emberi jogi jogsértések, a civil társadalom és a demokratikus ellenzék elnyomása, valamint a demokrácia és a jogállamiság aláásása miatt - közölte hétfőn a brüsszeli testület.
2026. 02. 24. 06:30
Megosztás:

Megjelenik a magyarországi autópiacon a kínai Geely márka

Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek szerint márciusban-áprilisban indul el a kereskedéseknél - jelentette be a magyarországi importőr, a Geely Hungary hétfőn.
2026. 02. 24. 06:00
Megosztás: