50%-nál nagyobb az esély a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére

A vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok és a nemrég bejelentett költségvetési intézkedések nyomán 50 százalék fölé emelkedett az esélye annak, hogy Magyarország az idén kikerül az EU túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni makrogazdasági elemzők.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a legutóbbi magyarországi makro- és monetáris fejleményekről befektetőknek összeállított átfogó elemzésükben annak a véleményüknek adtak hangot, hogy ha az uniós eljárás megszűnik Magyarországgal szemben, az jelentősen csökkentené az egyes szolgáltatási szektorokra kirótt különadók emelésének, vagy más, ad hoc jellegű adók kivetésének valószínűségét.
    

A ház londoni elemzői hangsúlyozták azt is, hogy várakozásuk szerint a térség több más országa - elsősorban Lengyelország - legalább még egy évig a túlzottdeficit-eljárás hatálya alatt marad, és ez is elősegítheti Magyarország relatív kockázati profiljának átértékelését. A Morgan Stanley elemzői közölték azt is, hogy felülvizsgálták a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatpályájára kidolgozott előrejelzésüket, és most már 3,50 százalékig csökkenő MNB-alapkamatra is látnak lehetőséget a jelenlegi enyhítési ciklusban. A ház szerint ennek egyik fő tényezője az, hogy az éves összevetésű magyarországi infláció legalább a következő egy évben valószínűleg bőven a 3 százalékos célszint alatt marad.
    

A Morgan Stanley eddigi előrejelzésében 4,50 százalékos idei MNB-kamatmélypont szerepelt. A cég londoni elemzői szerint a magyarországi inflációs környezet évek óta nem volt olyan kedvező, mint most. A múltban a norma a költségvetési eredetű infláció volt Magyarországon, jelenleg azonban a költségvetési eredetű dezinfláció a jellemző a magyar gazdaságra - fogalmaznak pénteki értékelésükben a Morgan Stanley közgazdászai, utalva a tavalyi áfa-emelésből eredő, idén jelentkező bázishatásra és a hatósági közműdíjcsökkentésekre.
    

A cég londoni szakértői közölték: azzal számolnak, hogy a teljes kosárra számolt tizenkét havi magyarországi infláció a következő három hónapban 2 százalék környékére gyorsul a múlt hónapban mért 1,7 százalékról, ám a nyár végére 1,3 százalék körüli ütemre lassul, feltéve, hogy életbe lépnek a tervezett további közszolgáltatási árcsökkentések. A Morgan Stanley elemzőinek számításai szerint az idei egész éves átlagos infláció Magyarországon 2,1 százalék lehet. A ház szakértői jövőre 2,7 százalékos éves átlagos inflációt valószínűsítenek, hangsúlyozzák ugyanakkor pénteki elemzésükben, hogy a további hatósági árintézkedések kilátása miatt a 2014-es inflációs prognózis meglehetősen bizonytalan.
    

Hasonló inflációs és kamatpályát valószínűsítettek a legutóbbi makroadatok alapján más nagy londoni házak is. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai az áprilisi inflációs adatok hét eleji ismertetése után közölték: várakozásuk szerint a dezinflációs folyamat most átmenetileg megfordul, de az inflációs ütem így is kényelmesen az MNB 3 százalékos célszintje alatt marad. A ház londoni elemzői 2,0-2,5 százalék közötti ütemeket várnak a következő hónapokra, de azt is valószínűsítik, hogy a tervezett újabb közüzemi díjcsökkentések hatására a nyár végére ismét 2 százalék alá lassul az éves infláció.
    

A JP Morgan szakértői közölték: az idei év egészére 2,2 százalékos átlagos inflációt várnak Magyarországon. A ház elemzői jelenleg 2,8 százalékos átlagos inflációval számolnak jövőre, arra az esetre, ha később nem lesznek még további közműdíjcsökkentések. A cég londoni elemzői mindezt egybevetve közölték: ha a globális kockázati környezet továbbra is kedvező lesz, és a forintárfolyam jórészt stabil marad, akkor véleményük szerint a jegybanki alapkamat az idei év végére 3,00-3,50 százalékig is csökkenhet.
   

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokra szakosodott elemzői azt jósolták a legutóbbi inflációs adatsor utáni előrejelzésükben, hogy a közüzemi díjak tervezett további csökkentésének hatására a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció az év későbbi szakaszában várhatóan 1 százalék környékére lassul. A Barclays londoni szakelemzői mindezek alapján azt várják, hogy az MNB októberre 3,50 százalékig csökkenti alapkamatát, és ezután valószínűleg szünetet tart, felmérve az enyhítési ciklus kezdete előtti alapkamat megfelezésének piaci hatásait.  (MTI)

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: