7,1 százalékkal csökkent a gabonafélék ára júniusban

Júniusban az agrártermékek termelői ára 1,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg a növényi termékek ára 1,7 százalékkal mérséklődött, az élő állatoké és állati termékeké pedig 8,9 százalékkal emelkedett - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára júniusban 7,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2011 azonos időszakában. A búza és a kukorica ára lényegében stagnált az előző hónapokhoz képest. A zöldségfélék termelői ára 16,0 százalékkal nőtt júniusban éves összehasonlításban.


A gyümölcsök ára öthavi csökkenés után júniusban növekedésbe fordult és 7,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten. Ennek oka elsődlegesen a cseresznye és a meggy lakossági piaci árának növekedése, miközben az exportra történő értékesítési ár csökkent - közölte a KSH.
    

A vágóállatok termelői ára az év hatodik hónapjában 10,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágósertés az átlaghoz képest kiugróan, 20,7 százalékkal drágult, így kilónkénti 387 forintos felvásárlási ára csak kis mértékkel maradt a decemberi alatt.  A vágómarha ára az előző évi 52,9 százalékos növekedés után további 1,6 százalékkal drágult. A vágócsirke ára két év óta hónapról-hónapra folyamatosan növekedett, a kilónkénti felvásárlási ár a 2010. júniusi 210 forintról 264 forintra nőtt ez év júniusában.
    

Az állati termékek ára az élő állatokénál sokkal lassabb ütemben, 4,7 százalékkal emelkedett júniusban az előző év azonos időszakához viszonyítva. A KSH szerint ennek hátterében az áll, hogy a tej felvásárlási árának emelkedése - az elmúlt két év folyamatos növekedését követően - a túltermelés miatt megtorpant, majd három hónap alatt megközelítőleg 10 százalékot esett.
    

Az étkezési tyúktojás árának növekedése is megállt, és a februári szintre csökkent. Mivel tavaly az ár decemberben hirtelen kezdett el emelkedni, ezért az alacsony év eleji bázishoz viszonyítva így is 39,9 százalékos a drágulás.
 

Az első félévben 0,6 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek termelői ára, mint egy évvel korábban, a növényi termékek ára 4,6 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek 12,5 százalékkal drágultak.  2012. január-júniusban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,2 százalékkal nőttek.
    

A folyó termelőfelhasználáson belül a jelentős súllyal rendelkező energia ára 8,9 százalékkal nőtt, az üzemanyagok 12,2 és a fűtőanyagok árának 4,0 százalékos emelkedésének  következményeként. A műtrágya árak 17,3 százalékkal emelkedtek 2012 első félévében.  A tavalyi 39,6 százalékos emelkedést követően a takarmányok ára gyakorlatilag stagnált - 0,2 százalékkal csökkent - a 2011. első félévi időszakhoz képest.
    

A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások 3,8 százalékkal, az épületberuházások 1,9 százalékkal kerültek többe. A mezőgazdasági termelői árindex és ráfordítási árindex hányadosa, az agrárolló január-júniusban 95,6 százalék volt, azaz 2011 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági ráfordítási árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a termelői árak - közölte a KSH.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 02. 05. 20:30
Megosztás:

Rekordot döntött tavaly az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke

Minden eddiginél több, az egy évvel korábbi rekordnál is nagyobb értékű finanszírozást nyújtott Ukrajnának tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 02. 05. 20:00
Megosztás:

A Trumphoz köthető WLFI kriptocég félmilliárd dolláros emirátusi befektetése vizsgálat alatt

Újabb politikai botrány bontakozik ki az amerikai kriptovaluta-szektorban. A World Liberty Financial, egy Donald Trump családjához köthető kriptocég 500 millió dolláros, az Egyesült Arab Emírségekből (UAE) származó tőkebevonása miatt kongresszusi vizsgálat indult. A gyanú szerint a befektetés nemzetbiztonsági kockázatokat hordozhat, és hatással lehetett az Egyesült Államok mesterséges intelligenciával és exportkontrollal kapcsolatos politikájára is.
2026. 02. 05. 19:30
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos idő, töltődnek a talajok

Folytatódik az enyhe, csapadékos időjárás, tovább töltődik nedvességgel a talaj, amire főként a középső országrészben van nagy szükség, ahol még mindig sok nedvesség hiányzik a felső egyméteres rétegből is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 02. 05. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 02. 05. 18:30
Megosztás:

Elemzés: mérsékelt kiskereskedelmi forgalombővülés

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom decemberi adatait. Összességében éves alapon 3,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatással igazított adatok szerint. A tényszám pontosan megegyezik az általunk várttal, azonban elmaradt a kicsit optimistább, 4 százalékos bővülést váró Bloomberg piaci konszenzustól.
2026. 02. 05. 18:00
Megosztás:

Bhután titokban több mint 22 millió dollár értékben adott el Bitcoint – újabb eladási hullám jöhet?

A világ egyik legelszigeteltebb országa, Bhután, csendben, de következetesen használja a Bitcoint állami eszközként – most azonban ismét felbolygatta a kriptoközösséget. A Himalájai Királyság az elmúlt héten több mint 22 millió dollárnyi BTC-t mozgatott meg, ami újabb találgatásokat indított el egy esetleges eladási hullámról. Vajon a világ egyik legnagyobb állami BTC-birtokosa ismét piacra lép?
2026. 02. 05. 17:30
Megosztás:

Nem lassít a Palantir

A Palantir újabb lehengerlő negyedévet produkált: miközben bevételei 70 százalékkal ugrottak meg és rekordprofitot ért el, továbbra is példátlan ütemben nő mind a kormányzati, mind a vállalati megrendelések száma. A cég rendkívül profitábilisan működik és az AI alapú szoftverek iránti kiugró kereslet 2026-ra is optimista kilátásokat vetít előre.
2026. 02. 05. 17:00
Megosztás:

Csökkent a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2026. 02. 05. 16:30
Megosztás:

Vitalik Buterin: Zsákutca a klónblokklánc – az Ethereum ökoszisztémának valódi innovációra van szüksége

Vitalik Buterin ismét egyértelmű üzenetet küldött az Ethereum-fejlesztőknek: az „copy-paste” EVM-láncok és a felszínes layer-2 kapcsolatok hosszú távon az ökoszisztéma stagnálásához vezetnek. Szerinte a kényelemre optimalizált megoldások helyett valódi, új képességeket hozó innovációkra van szükség.
2026. 02. 05. 16:00
Megosztás:

Januárban 1,6 százalékos volt az éves infláció Csehországban

Januárban 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Csehországban az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) csütörtökön Prágában.
2026. 02. 05. 15:30
Megosztás:

Változás a vezetésben: előtérben a bizalom - A munkahelyi működés új mozgatórugói

Új megvilágításba helyezték az elmúlt évek tapasztalatai a vezetők szerepét és a munkahelyi működés alapjait. A Leading with trust című tanulmányból is kiderült, hogy a bizalom tudatos építése ma már nem csupán értékválasztás, hanem a hatékony együttműködés és a fenntartható teljesítmény egyik legfontosabb alapja. A kutatás olyan, eddig kevésbé látható működési mechanizmusokra is rávilágít, amelyek jelentősen befolyásolják, hogyan érzik magukat az emberek a munkahelyükön, és hogyan születnek meg a mindennapi döntések.
2026. 02. 05. 15:00
Megosztás:

A forint és a cseh korona erősödött az euróval és a dollárral szemben

Azok a vállalatok, amelyek rendelkeztek devizastratégiával, már 2026 januárjában javíthatták eredményeiket – különösen az importőrök. A fedezet hiánya alacsonyabb árrést jelentett az exportőrök számára.
2026. 02. 05. 14:30
Megosztás:

BKV: a buszok csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélték

Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65, teljesen alacsonypadlós, korszerű kényelmi és biztonsági felszereltségű Mercedes Benz Citaro K jármű forgalomba állt a fővárosban - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 02. 05. 13:30
Megosztás:

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A Google anyavállalata, az Alphabet jelentős nyereség- és árbevétel-növekedést ért el a tavalyi utolsó negyedévben, mindkét adat meghaladta az elemzői várakozásokat.
2026. 02. 05. 13:00
Megosztás:

Ismét hangos reklámok miatt járt el a médiatanács

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az előző héthez hasonlóan a reklámok hangereje miatt szankcionált egy médiaszolgáltatót. A testület gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 05. 12:30
Megosztás:

Megtévesztő gyógyhatást ígérő termékek a fókuszban - fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve átfogó vizsgálatot indított a sérülékeny fogyasztói csoportokat célzó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megakadályozása érdekében. Az ellenőrzések érintik a gyermekek védelme mellett az idősek számára szóló, egészségügyi szolgáltatásnak álcázott kezeléseket, valamint a fogyatékkal élő és sajátos nevelési igényű gyermeket gondozó családokat megszólító, sok esetben nem valós állításokat alkalmazó termékeket is.
2026. 02. 05. 12:00
Megosztás:

Adómentes lett az üzleti ebéd - 2026 januártól, visszamenőlegesen, ha étteremben költöttük azt el

100 millió forintig adómentes a reprezentáció: mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le a vállalkozások válláról, miközben élénkíti a vendéglátást.
2026. 02. 05. 11:30
Megosztás:

Ez a 10 legkeresettebb használt autó most Magyarországon 6000 km alatt

A Használtautó.hu adatai alapján 2026 januárjában látványos átrendeződés indult el a 6000 kilométernél kevesebbet futott, 2024–2026-os évjáratú autók piacán. Ezek a járművek a hatályos áfaszabályozás szerint is technikailag új autónak minősülhetnek, hiszen vagy még nem kerültek forgalomba, vagy futásteljesítményük nem haladja meg a 6000 kilométert, illetve a regisztrációjuk óta kevesebb mint hat hónap telt el. Míg 2025-ben még döntően a hosszú évek óta ismert gyártók határozták meg a kínálatot, 2026 elején több, a magyar piacon nemrég megjelent kínai márka is előkelő helyre került.
2026. 02. 05. 11:00
Megosztás:

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem

A Miskolci Egyetem együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Thaiföld egyik vezető felsőoktatási intézményével, a University of Thai Chamber of Commerce-szel Bangkokban, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.
2026. 02. 05. 10:30
Megosztás: