72 043 milliárd forintra nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona

2023 I. negyedév végére 86 568 milliárd forintra nőtt a háztartások teljes pénzügyi vagyona, ami 2 112 milliárd forintos növekedés az előző negyedévhez képest, éves alapon pedig 6 947 milliárd a gyarapodás.

72 043 milliárd forintra nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona

A háztartások kötelezettségeinek szintje 14 524 milliárd forint volt 85 milliárdos negyedéves csökkenéssel, míg az éves változás 867 milliárd forint növekedés. Így a kettő eredményeként a nettó pénzügyi vagyon 2 196 milliárdos negyedéves növekedéssel 72 043 milliárd forintra nőtt és jelentősen megugrott a háztartások nettó finanszírozási képessége a korábbi negyedévhez képest.

Kilátások

A lakossági állampapírok esetében a jelenlegi inflációs szintek mellett a nem infláció-indexált papírok látványosan veszítenek a vonzerejükből – és jellemzően átváltják őket indexált papírba és befektetési alapokba -, azonban az állomány továbbra is jelentős, így hozzá tud járulni több fontos nemzetgazdasági cél teljesüléséhez, mint például az államadósság belföldi finanszírozási stabilitásának növelése vagy az állami kamatkiadások hazai nemzetgazdaságban történő lecsapódása.

A pandémia után látott elhalasztott kereslet pótlásának momentumát a tavalyi év második felétől már átvették az inflációs félelmek miatt előrehozott fogyasztási és beruházási döntések, ami fékezőerővel hat a vagyonfelhalmozás ütemére is, azonban az adatok alapján továbbra is erős megtakarítási képességgel rendelkeznek – bizonyos szegmensben – a háztartások. A tranzakciókból látható nettó forrásbeáramlás is jelentős továbbra is, viszont jelen inflációs környezetben a háztartási vagyonok reálértékének csökkenése a legtöbb esetben nehezen elkerülhető lesz, ami középtávon már módosíthat a döntési preferenciákon és méginkább előtérbe kerülhetnek az inflációt részben vagy egészben lekövető reáleszközök és inflációkövető pénzügyi instrumentumok.

A folyószámla betétek és a készpénz állománya tovább csökkent, láthatóan a háztartások tudatosabb fele igyekszik védekezni az erőteljes inflációs folyamatok ellen más pénzügyi eszközökkel – a forrásbeáramlások alapján elsősorban indexált állampapírokkal és befektetési jegyekkel –, továbbá a megugró infláció mellett is fenntartani kívánt fogyasztási szint is csökkenti a megtakarításképződést, valamint a reálgazdaság általános lassulásával párhuzamosan is lassulhat a vagyonképződés üteme.

A korábban éveken keresztül kiválóan teljesítő fix kamatozású hosszú lakossági állampapírokat jelentős mértékben váltják át más lakossági instrumentumba a háztartások az erőteljes infláció miatt, keresve az inflációt korrigálni igyekvő papírokat és tőkepiaci alapokat.

A befektetési jegyekre negyedévről negyedévre egyre erősebben támaszkodnak a háztartások vélhetően szintén az inflációs félelmek miatt, láthatóan próbálják profikra bízni a vagyonkezelést az egyre turbulensebb és egyre komolyabb vagyonkezelési tudást igénylő környezetben.

A hitelfelvételi kedv a korábbi évek lendülete után erőteljes csökkenő tendenciát mutat és ez a trend várható a következő időszakban is, a jelenlegi kamatok mellett tovább csökkenhet a hitelkereslet és elhalasztásra kerülhetnek a hitelfelvételi döntések.

Ezen felül a vagyonszerkezetet értelemszerűen az általános makrogazdasági és tőkepiaci környezet mozgatta, az erőteljes inflációs tendenciák, az ukrán háború, a magasba emelkedett kamatok és recessziós félelmek továbbra is erősen befolyásolják a háztartások által tartott eszközök értékeit is, jelenleg épp minimálisan felfelé, mivel erősödnek a kamatemelési ciklusok végével kapcsolatos optimista várakozások.

Eközben a 6500 milliárd forint felett tartózkodó készpénzállomány növekedésében hosszú idő után először látható csökkenés, de az állományi szint csak minimális csökkenéséből ítélve a lakosság jelentős része továbbra sem a legalább az inflációt megközelítő hozamtermelésre képes eszközöket választja a készpénz helyett, ami a jelenlegi pénzromlási ütem mellett immár jelentős károkat okoz ezeknek a megtakarítóknak.

Részletek, háttér

A vagyonváltozásban tranzakciós alapon szerepet játszott, hogy a készpénzállomány hosszú idő után először 150 milliárd forinttal csökkent, a látra szóló betétek állománya 373 milliárd forinttal csökkent, láthatóan továbbra is erősek az inflációs várakozások a háztartások döntéseiben, illetve a fogyasztási szint fenntartásához/előrehozott fogyasztáshoz is többletforrások szükségesek.

Eközben 48 milliárddal emelkedett a „lekötött betétek” állománya. Kiugró mértékben, 767 milliárd forinttal nőtt a hosszú lejáratú kötvényállomány, minden bizonnyal elsősorban a PMÁP állomány folyamatos megugrásának köszönhetően, miközben 293 milliárddal növelte a rövid lejáratú kötvényekhez sorolt állományát a lakosság.

Tőzsdei részvényeket 38 milliárd forintért vettek a háztartások a negyedévben, miközben a befektetési jegyek negyedéves nettó tranzakciója továbbra is kiugró, plusz 496 milliárd forint volt, biztosításokba pedig 71 milliárd forintnyi állományt tettek be a háztartások - áll az MBH Bank friss elemzői anyagában.


Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás:

Több lábon állnának a magyarok: ezekkel a szakmákkal szereznének pluszjövedelmet

Egyre többen keresnek olyan képzéseket, amelyekkel a főállásuk mellett is pénzt kereshetnek. A digitális szakmák mellett a szépségipari, ingatlanpiaci és építőipari területek is lehetőséget kínálnak arra, hogy valaki fokozatosan építsen fel egy második bevételi forrást. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint sokan már nem feltétlenül teljes karrierváltásban gondolkodnak: először mellékállásban próbálnák ki magukat egy új területen.
2026. 10. 11. 07:00
Megosztás:

Svájci támogatásból alakítanak ki palliatív ellátási egységet a nyíregyházi kórházban

Több mint 198 millió forint összköltségű projekt keretében alakít ki integrált palliatív ellátási egységet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház - közölte a gyógyintézmény az MTI-vel.
2026. 10. 11. 06:00
Megosztás: