87 százalékkal emelkedtek a keresetek az elmúlt 10 évben

Magyarországon 2010 és 2019 között a családi adókedvezményt is figyelembe véve a nettó keresetek 87 százalékkal emelkedtek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

87 százalékkal emelkedtek a keresetek az elmúlt 10 évben

Bodó Sándor a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kibővítik a munkásszállók építését támogató programot, így 2020. január 22. és május 15. között már azok a piaci vállalkozások is pályázhatnak, akik azt tervezik, hogy olyan munkásszállót építenek, amelyben saját dolgozóik mellett az adott térségben található más munkaadók alkalmazottait is elszállásolják.    

Bodó Sándor emlékeztetett: a szociális partnerek között 2018 decemberében létrejött kétéves bérmegállapodásnak köszönhetően idén január elsejétől a bruttó minimálbér 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 210 600 forintra emelkedett. A növekedés mértéke 2019-hez képest 8 százalékos volt.      

A munkásszállók építését támogató program 2017-es indulása óta több mint 3000 ember elhelyezése oldódott meg a felépült 20 munkásszállónak köszönhetően - közölte az államtitkár.      

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a program legújabb kiírásában a támogatási intenzitás régiónként eltérően, 40 és 70 százalék között mozog.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

Az államtitkár kiemelte, a kormány a bérek folyamatos emelésén dolgozik, ezt támasztja alá, hogy az idei bruttó minimálbér, több mint a duplája a 2010-es 73 500 forintos szintnek. A garantált bérminimum ugyanebben az időszakban 135 százalékkal, 89 500 forintról, 210 600 forintra emelkedett.    
A kormány számára fontos, hogy az állami szektorban is versenyképes fizetést kínáljanak, ezért idén januártól 32 milliárd forintot fordítanak a területi közigazgatásban dolgozók fizetésének emelésére. Átlagosan 18 százalékos emeléssel számolhatnak az érintettek, a bérnövekedés mértéke azonban országos szinten nem lesz egységes.      

Az egészségügyi szakdolgozóknál is folytatódnak a béremelések, idén január 1-től 14 százalékos béremelésben részesültek, november 1-től további 20 százalékos emeléssel számolhatnak, 2022. január 1-től pedig keresetük újabb 30 százalékkal emelkedik majd - sorolta az államtitkár.    

Bodó Sándor elmondta, nagy esély van arra, hogy a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó mértéke idén júniusban ismét 2 százalékponttal csökken, az így felszabaduló összeget pedig a cégek további bérfejlesztésre fordíthatják.      

A feltételek a korábbi kiíráshoz képest nem változtak - mondta az államtitkár -, így a támogatás értéke munkásszálló építésénél az egy négyzetméterre jutó fajlagos költségeket tekintve nem haladhatja meg a 373 000 forintot, felújításnál pedig a 267 000 forintot. A pályázat szabályozza, hogy munkásszállás építésénél, illetve felújításánál maximum mekkora összegű támogatást kaphatnak egy férőhely kialakítására, így előbbinél 3 730 000 forintot, utóbbinál 2 670 000 forintot.

Hozzászólások

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1368,31 pontos, 4,07 százalékos csökkenéssel, 32 223,20 ponton zárt hétfőn.
2020. 09. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb létszámleépítés a Budapest Airport-nál

Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, mivel a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv a számításaik szerint további, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában.
2020. 09. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerény nyereségben bízik a Balatontourist

A vártnál jobb eredménnyel zárhatja az idei szezont Magyarország legnagyobb kempinglánca, a Balatontourist, ami 25 százalékos vendégéjszaka-szám csökkenés mellett is szerény nyereséget jelent - közölte Vadászné Székely Orsolya marketing manager az MTI kérdéseire válaszolva.
2020. 09. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Luxusékszerek lesznek a BÁV őszi árverésén

Szeptember 29-30-án, az aukciói 100 éves évfordulóját ünneplő BÁV őszi rendezvényén a legnagyobb ékszerházak (Cartier, Tiffany, Bvlgari) luxusékszereit árverezik el. Az eseményen az ikonikus ékszerek mellett többek között Ligeti Antal, Schönberger Armand, Bernáth Aurél, Kádár Béla és Orosz Gellért festményeire lehet licitálni.
2020. 09. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassulhat a gazdaság visszaesése

A Pénzügykutató hétfőn közzétett legfrissebb optimista forgatókönyve szerint a második fél évben jelentősen, 2-4 százalékra mérséklődik a GDP zsugorodása, ennek hatására az esztendő átlagában csupán 4-5 százalékos lesz a visszaesés mértéke.
2020. 09. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi forintkötvényt bocsátott ki az NBB

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) 15 milliárd forintos (41,6 millió eurós) forintban denominált hároméves lejáratú kötvényt bocsátott ki a dublini tőzsdén márciusban bejegyzett középlejáratú banki kötvény (kbk) programjában - közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
2020. 09. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vírusveszély miatt idén online rendezik meg a cégvezetők csúcskonferenciáját

Október 13-án immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az Országos Cégvezetői Csúcskonferenciát, az esemény viszont ezúttal a koronavírus-járvány terjedésére való tekintettel online formában zajlik majd. A konferencia résztvevői megtudhatják, hogyan építhetnek stabil céget a jelenlegi instabil piaci környezetben. Piroska Gyula szervező tájékoztatása szerint a rendezvényen több olyan szakértő és sikeres vállalkozó is előadást tart majd különböző területekről, akik korábban már átéltek nehézségeket, és hiteles információkat tudnak átadni az érdeklődőknek.
2020. 09. 21. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB után a szlovák jegybank is felfüggesztette a NOVIS Biztosító termékeinek forgalmazását

Az MNB után a szlovák nemzeti bank (NBS) is felfüggesztette a pozsonyi székhelyű, Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó NOVIS Biztosító termékeinek értékesítését; az intézkedés a biztosító működésének valamennyi tagállamát érinti - közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2020. 09. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Deficitbe fordult a fizetési mérleg

A folyó fizetési mérleg hiánya 847 millió euró volt a második negyedévben, az első negyedévi 317 millió euró és az egy évvel korábbi 446 millió euró többlettel szemben, miközben a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben 345 millió euró, illetve 612 millió euró deficittel zárt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett legfrissebb adataiból.
2020. 09. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Podcast indul a kibertámadásokról

Kibertámadás! címmel indít podcastet, online rádióműsort a Nemzeti Kibervédelmi Intézet, hogy felhívja a figyelmet az IT-biztonság kérdéseire - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
2020. 09. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdi őszi ülésszakát az Országgyűlés

Az Országgyűlés ma kezdi meg őszi ülésszakát. A képviselők összesen két órában tehetnek fel azonnali kérdéseket a kormány tagjainak.
2020. 09. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

17 ambuláns mintavételi pont segíti az ingyenes tesztelést

Amennyiben valakinek a kontaktkutatás kapcsán szükséges a tesztelése, a háziorvos időpontot kérhet a 17 ambuláns mintavételi pont valamelyikére, ha a jelentkező tünet- és panaszmentes - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Őrbottyánban, az új egészségház avatásán.
2020. 09. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így vásároljuk meg életünk első ingatlanját!

Vannak nagy és felelős döntések az ember életében. A lakásvásárlás éppen ilyen, különösképpen akkor, ha az első ingatlan megvásárlásáról van szó. Ilyenkor általában kétféle gondolkodás lehetséges. Mivel első lakásunkat általában még abban az életszakaszban vásároljuk, amikor anyagi lehetőségeink korlátozottak, így nem feltétlenül áll rendelkezésünkre a megfelelő pénzmennyiség álmaink lakásához, házához, így kompromisszumos megoldásokra kényszerülhetünk. Ilyenkor lehet az, hogy olyan ingatlant keresünk, amely ideális lakóhelyünk lehet hosszú távon, ám esetleg kevésbé jó elhelyezkedésű, ebben teszünk inkább engedményt.
2020. 09. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesten és a Balaton környékén a legtudatosabbak a házépítők

Budapesten és a Balaton környékén a legtudatosabbak a házépítők – derül ki a Wienerberger Mesterház Program adataiból. Az átgondolt tervezés az alapoktól kezdve kulcsfontosságú, mivel a végeredményt, ezáltal a fenntartási költségeket a falazat és tetőszerkezet minősége is nagyban meghatározza. Az újépítésű ingatlanok esetében a jövőre életbe lépő szigorú energiaügyi szabályozás miatt nélkülözhetetlenné válik a körültekintő kivitelezés.
2020. 09. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így vernek át a csalók a Szerencsejáték Zrt. nevében

Az elmúlt hónapokban elszaporodtak azok a csalási trükkök, melyeket a Szerencsejáték Zrt. nevében követnek el, többnyire telefonhívásokon keresztül - olvashatjuk az állami társaság honlapján is. A telefonos csalók trükkje általában az, hogy azt hazudják, hogy a hívott fél telefonszámát kisorsolták, így ő nyereményre lett jogosult. Cikkünkben összefoglaljuk, hogy mire érdemes figyelni egy ilyen trükkös hívás esetén.
2020. 09. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

90 millióért kelt el Munkácsy Mihály Fasor című festménye

Kilencvenmillió forintért kel el Munkácsy Mihály Fasor című festménye a Virág Judit Galéria vasárnap tartott őszi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban. Nem sokkal kevesebbet, 80 milliót adtak Kádár Béla Eladják a szürkét című képéért.
2020. 09. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott egy szombathelyi rádió és egy répcei televízió

Százezer forint bírságot rótt ki a médiatanács egy szombathelyi rádióra szerződéses vállalásainak mulasztása miatt, valamint egy répcei televíziót engedély nélküli hálózatba kapcsolódásért húszezer forintra büntettek - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-t.
2020. 09. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ősziesre fordul az időjárás

A jövő hét elején is sok lesz a napsütés és marad a meleg, többfelé 30 Celsius-fok közeli értékekkel, a hét második felében viszont csapadékosabb idő várható. A hétvégére hűl is az idő, egyre inkább 20 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2020. 09. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 09. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítják a maszkhasználatot a tömegközlekedési eszközökön

A MÁV-Start és a Volánbusz a napokban megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot: azt már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága vasárnap az MTI-vel.
2020. 09. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: