A 2018-as év Mohamed bin Szalmán trónörökösről szólt Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábiábában a 2018-as évet Mohamed bin Szalmán trónörökös, a királyság erős emberének a neve fémjelezte, akit október végén a nemzetközi közvélemény azzal gyanúsított meg, hogy ő áll a szaúd-arábiai ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi nagy port kavart meggyilkolása mögött, és ez ráirányította a figyelmet a királyság más ügyeire, például a jemeni polgárháborúban vállalt szerepére.

A trónörökös ellentmondásos személyisége az év első felében inkább elismeréseket váltott ki. A herceg több reformot is bevezetett az év során. Legfontosabb ezek közül a nők autóvezetésének engedélyezése volt, amelyet nagy belföldi és nemzetközi helyeslés kísért, de jogvédő szervezetek az év folyamán többször jelezték, hogy az autóvezetésért vívott több éves polgárjogi harcok során börtönbe került aktivistákat továbbra sem engedték ki.
   
Mohamed bin Szalmán szereti a reformokat, de az ellenvéleményt kevésbé. Ismét nyomás alá került az ellenzék, elsősorban a keményvonalasok, akik az iszlám vallás alapján kritizálták a kormányt. Az úgynevezett szahví-mozgalom (az arab szahva al-iszlámíjja, azaz "iszlám ébredés" kifejezésből) egyik legtekintélyesebb képviselőjét, Szalmán al-Audát 2017 szeptemberében mintegy húsz másik ellenzékivel együtt őrizetbe vették, az ügyészség az idén pedig a halálbüntetés kiszabását kérte. A népszerű hitszónok többször felszólalt a jemeni polgárháborúba való beavatkozás ellen, szorgalmazta országa és az általa bojkottált Katar közeledését, és - bár óvatosan - kritikusan beszélt a sivatagi királyság és Washington közti szoros szövetségről is.
   
A királyság jó hírére a legnagyobb csapást minden kétséget kizáróan az októberben meggyilkolt szaúd-arábiai ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügye mérte. Hasogdzsi, aki 2017 óta az Egyesült Államokban élt és a The Washington Post című amerikai újság munkatársa volt, október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája főkonzulátusát Isztambulban, és többé senki sem látta. Rijád több mint két héten át állította, hogy elhagyta az épületet, és utána tűnt el, később azonban azzal állt elő, hogy az újságíró valóban meghalt. Török sajtóbeszámolók szerint a konzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták, amiről hangfelvétel is készült.
   
November végén a Hürriyet Daily News című török hírportál bejelentette, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) hangfelvétele van arról, hogy Mohammed bin Szalmán adott utasítást Hasogdzsi elhallgattatására. A török ügyészségi nyomozás során a gyanú árnyéka rávetült a trónörökös - azóta lemondott - főtanácsadójára is, a királyságban igen befolyásos embernek számító Szaúd al-Kahtánira is. Rijád szerint a trónörökös nem tudott előzetesen a gyilkosságról.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Közvetve a Hasogdzsi-ügy verte hullámok miatt került előtérbe Szaúd-Arábiának a jemeni polgárháborúban vállalt szerepe is. A Rijád vezette arab koalíció 2015-ben avatkozott be az akkor egy éve tartó fegyveres konfliktusba, a szerepvállalás fő támogatója pedig maga Mohamed bin Szalmán. Segélyszervezetek már régóta panaszolják fel a koalíció sok civiláldozatot követő légi csapásait.
    

Ahogy a nemzetközi színtéren a trónörökös egyre inkább elszigetelődött, úgy kerültek mind jobban előtérbe a jemeni civil lakosok megpróbáltatásai, és egyre több nyugati ország állította le a szaúd-arábiai fegyverüzleteit. Az egyetlen, aki kiállt Rijád - és a trónörökös - mellett, az Donald Trump amerikai elnök volt, de az Egyesült Államok szenátusa novemberben arról szavazott, hogy történjen előrelépés egy határozattervezet elfogadásában, amely leállítaná a Szaúd-Arábiának a polgárháborúban nyújtott katonai segítséget.
   
Bizonyára ez is közre játszott abban, hogy Szaúd-Arábia - és az Egyesült Arab Emírségek, a koalíció másik fő országa - beállt az ENSZ jemeni különmegbízottjának, Martin Griffiths-nek a jemeni polgárháborúval kapcsolatos békéltető kísérletei mögé, amelyek során decemberben a svédországi Rimbóban végre sikeresen lezajlott a béketárgyalások első fordulója.
   
Bár a Hasogdzsi-ügy nem tett jót az országnak, megmutatta, hogy Rijád még mindig erős játékos a térségben. A királysággal szövetséges Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek a botrány kirobbanása után szinte azonnal hivatalos közleményben biztosították támogatásukról Szalmán királyt és a szaúdi kormányt, beleértve a trónörököst is, Omán pedig csatlakozott. Mind hangsúlyozták, hogy Szaúd-Arábia meggyengülése a térség destabilizációjához vezetne, az így keletkezett hatalmi vákuumot pedig könnyen elfoglalhatná a Perzsa (Arab)-öböl országokat régóta ellenőrzésre alá vonni kívánó Irán..
   
Míg a síita állam és a kicsiny Katar fontos patrónusai a Hamász palesztin radikális szervezetnek, Izraelben ugyanekkor, feltehetően éppen ezért, békülékenyebb hangot ütöttek meg Rijáddal szemben. A Háárec című újság októberi cikkében a meggyilkolt ellenzékit, Hasogdzsit például "a palesztin terrorizmus egyik támogatójaként" említi.
   
Doha és Teherán az idén valóban igyekezett kifogni a szelet a szaúdi vitorlából, ami az iszlamisták támogatását illeti, és Rijád leköteleződött az egyébként Izrael-barát politikát folytató Trump adminisztrációnak a Hasogdzsi-ügy kapcsán. Washingtonnak és Rijádnak továbbá ugyanaz a közös ellensége: Teherán - ahogy Izraelnek is. Szaúd-Arábia és a zsidó állam üdvözli a jelenlegi amerikai vezetés Iránhoz való hozzáállását. A The Atlantic című magazin Áprilisban Mohamed bin Szalmánnal készített interjúja során pedig kiemelte a trónörökös Izraelre vonatkozó szavait: minden népnek joga van saját országhoz, így a zsidóknak is, akár egy önálló palesztin állam mellett.
   
A kérdés, hogy átvészeli-e a trónörökös a Hasogdzsi halála keltette felháborodást, máris két újabbat vet fel: folytatódik-e Szaúd-Arábia - felülről jövő - modernizálása, és lesz-e közeledés a konzervatív királyság és a zsidó állam között.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás: