A „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás” már a múlté

A rugalmas munkaidő-rendszerek alkalmazása – előnyeinél fogva –, inkább segíti, mint hátráltatja a termelékenység növelését. A munkaadókat és a munkavállalókat persze más és más cél vezérli a rugalmas munkarend bevezetésekor. A helyzetet a NEXON szakértői foglalták össze.

A „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás” már a múlté

A munkáltatók jelentős része a napi 8 órás munkaidő feloldásában érdekelt. Szeretnék a munkaidő mennyiségét egy hosszabb időszakra meghatározni és a munka jellegéhez igazodóan, akár egyenlőtlen módon beosztani. Ez a logika vezetett el az egyre népszerűbb munkaidőkeret kialakításához, melynek során a munkáltató a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben, azaz egy hosszabb időszakra vonatkozóan határozza meg.

A munkaidőkeret tartama – alkalmazkodva a termelési ciklusokhoz, valamint a nemzetközi gazdasági környezethez – heti, többheti, havi, többhavi, éves vagy többéves keretben is megállapítható. A munkaidőkeret tartama azonban – alapesetben – legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét lehet. De például a megszakítás nélküli, vagy több műszakos, valamint az idényjellegű tevékenység keretében a munkaidőkeret tartama – a törvény szerint – akár hat hónap (vagy huszonhat hét) is lehet.

2019. január 1-től változások történtek, melyek szerint – ha objektív vagy műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják, és a kollektív szerződés rendelkezései is lehetővé teszik, akkor – még harminchat hónap is lehet a munkaidőkeret tartama. De ennek során is ügyelni kell arra, hogy 12 hónap átlagában a heti munkaidő – a rendkívüli munkavégzést is beleszámítva – nem haladhatja meg a 48 órát.

A Munka Törvénykönyve azonban – a munkafeltételek egyoldalú megállapítását kizárva – a hosszabb munkaidőkeret kialakítását kizárólag a munkavállalók és a munkaadók érdekképviseleteinek megállapodására bízza, azt kollektív szerződéshez köti.


Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?


Fontos szabály, hogy a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját írásban kell a munkavállalóval közölni, vagy a helyben szokásos és általában ismert módon közzétenni. Ha például a munkáltató – többműszakos tevékenységére tekintettel – május 1-jétől 6 havi munkaidőkeretet kíván alkalmazni, akkor írásos közlésében pontosan meg kell adnia, hogy a munkaidőkeret május 1-jétől október 31-ig tart. A munkáltató egyoldalúan is elrendelheti a munkaidőkeret bevezetését. Ilyenkor azonban meg van kötve a keze, mert az egyoldalúan bevezetett munkaidőkeret maximális hossza 4 hónap, illetve 16 hét lehet.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ez év elejétől a munkaidő-beosztás közlésére vonatkozó módosult szabályok szerint a munkáltatónak a munkaidő-beosztást legalább egy hétre, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább százhatvannyolc órával korábban írásban kell közölnie. Változatlan az a szabály, hogy írásos közlés hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó. Továbbra is van lehetőség módosításra is, mert ha például a gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmények merülnek fel, akkor a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően módosíthatja. Ezt a módosítást a tervezett munkavégzés megkezdését megelőzően legalább kilencvenhat órával korábban kell végrehajtani. Nagyon fontos, és érdeminek tekinthető újdonság, hogy a munkaidő-beosztást a munkáltató – már törvényi felhatalmazás alapján – a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja. Eddig nem volt ilyen jogszabályi norma, bár a gyakorlatban eddig is élhettek ezzel a lehetőséggel. A munkavállaló kérelméről a munkáltató mérlegelési jogkörében dönt.

A munkaidő-keret tervezését ma már nem kockás papíron, nem is áttekinthetetlen excel táblák segítségével kell elvégezni. A NEXON intelligens és könnyen használható, a jogszabályok alkalmazását is támogató szoftverei segítik ebben a munkáltatókat.

A munkavállaló szabadságát és kényelmét a kötetlen munkarend szolgálja leginkább, amelyről akkor beszélhetünk, amikor a munkaidő beosztásának, illetve a munkavégzés megszervezésének jogát a munkáltató egyoldalúan (írásos formában) átengedi a munkavállaló számára. Ők szeretnének is élni ezzel a lehetőséggel – a kutatások szerint egyre növekvő mértékben – és a munka és magánélet harmóniájának megteremtésére törekedve növelni kívánják a választás szabadságát a munkaidő elosztásában.


Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?


Korábban kötetlennek akkor minősült a munkarend, ha a munkáltató – heti átlagban – legalább a napi munkaidő felét érintően adta át a munkaidő beosztásának jogát a munkavállalónak. A munkáltató ma már – a munkavégzés önálló megszervezésére tekintettel – teljesen átengedheti a munkaidő beosztásának, illetve a munkavégzés megszervezésének jogát a munkavállaló számára, ami nagyon előnyös lehet mindkét fél számára. Ilyen esetben is figyelni kell azonban arra, hogy a munkaadó élhet, sőt élnie kell az ellenőrzési jogával, például a napi munkavégzés 12 órás korlátját vagy a pihenőidő betartását illetően.

A munkarend kötetlen jellegét nem érinti, ha a munkavállaló a munkaköri feladatok egy részét sajátos jellegüknél fogva, meghatározott időpontban vagy időszakban teljesítheti. A kötetlen munkarend tehát nem feltétlenül jelenti azt, hogy a munkavállaló a munkaideje beosztását, illetve felhasználását teljes egészében maga választhatja meg. A munkáltató ugyanis meghatározhatja a tipikusan munkahelyen eltöltendő munkaidőt, és csak az ezen túlmenő munkaidő beosztására lesz jogosult a munkavállaló. A munkaügyi gyakorlat szerint a kötetlen munkarend akkor valósul meg, ha a munkaidő nagyobbik részének beosztásáról a munkavállaló dönthet.

A napi munkaidő értelmezése kapcsán gyakran teszik fel a munkavállalók azt a kérdést, hogy mi számít munkaidőnek, s pl. az utazási idő munkaidőnek tekinthető-e? A munkaviszonnyal összefüggésben csak kétfajta időtípus jöhet szóba: munkaidő és pihenőidő. Nincsenek további kategóriák, például rendelkezésre állási vagy utazási idő. De még átmenet sincs a két időtípus között. Általános eligazításképpen megfogalmazható az a szabály, hogy ami nem munkaidő az pihenőidő. Ezt a szétválasztást egy állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel nem rendelkező munkavállaló, például egy autóval közlekedő értékesítő munkavállaló esetében is alkalmazni kell. Mivel az autóvezetés, azaz az utazás a munkáltató érdekében történik, ezért ezt az időt munkaidőnek kell tekinteni. A munkaadó azonban vihet egy kis csavart a dologba, mert – ha a munkaszerződésben erről megállapodtak – megteheti, hogy ezt az időt másképp díjazza, mint a klasszikus munkavégzési időt.

A rendelkezésre állási idő is hasonlóképpen működik. Munkaidőnek kell tekinteni, de eltérő díjazásban lehet részesíteni. Óvatos munkavállaló arra törekedhet, hogy ezek a szabályok – ha a kollektív szerződésben nincsenek benne – akkor a munkaszerződésben legyenek egyértelműen megfogalmazva.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: