A BOM Alapítvány 17,8 millió forintos támogatást nyújt az élsportolóknak

A BOM Alapítvány idén 17,8 millió forintos támogatást nyújt húsz élsportolónak.

A BOM Alapítvány 17,8 millió forintos támogatást nyújt az élsportolóknak

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) első elnökéről elnevezett Berzeviczy Albert ösztöndíj által elnyert összeget - a MOB honlapjának beszámolója szerint - felsőoktatási tanulmányaik költségének fedezésére fordíthatják a sportolók. Az alapítvány ösztöndíjprogramjának célja, hogy támogassa a sportban és a felsőoktatásban is eredményorientált tehetségeket.
   
Az ösztöndíjprogram 2014-es indulása óta 130 fiatal olimpiai, illetve paralimpiai sportolót több mint 100 millió forinttal támogatott a BOM Alapítvány. A friss ösztöndíjasok 15 sportágat képviselnek, vannak köztük világ- és Európa-bajnokok, a felsőoktatásban pedig többek között jogot, sport- és rekreációszervezést, turizmust vagy pszichológiát tanulnak, de van, aki az Állatorvostudományi Egyetem hallgatója sportkarrierje mellett.
   
Az ösztöndíjasok az elismerő oklevelet a koronavírus-járvány miatt egy rövid díjátadó keretében vehették át a MOB székházában. Az eseményen Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM Alapítvány elnöke kiemelte, idén a fiatal sportolóknak számos új és ismeretlen helyzettel kellett szembenézniük mind a sportkarrierjük, mind a tanulmányaik során, ami komoly kihívások elé állította őket. Az elnök hangsúlyozta, bízik a jövő tehetségeiben és a sport összetartó erejében, valamint megköszönte a támogató partnereknek, hogy továbbra is töretlenül kitartanak az Alapítvány céljai és az ösztöndíjasok felkarolása mellett.
   
"Ebben a világjárvány okozta nem mindennapi helyzetben a sport hozhatja a megoldást, meg kell hogy mutassa a maga erejét. A Berzeviczy Albert ösztöndíj nyerteseiként a kettős karrierprogram részesei vagytok, ami egy nagyon fontos ügy nekünk" - fogalmazott Kulcsár Krisztián. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt is elmondta, büszke arra, hogy az idei évtől a szervezet első elnökének nevét viseli az ösztöndíj, hiszen Berzeviczy Albert az olimpiai mozgalomban betöltött szerepe mellett miniszterként és a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként is érdemeket szerzett.
   
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke azt mondta: az alapítványi ösztöndíjjal a jövőbe tekintenek, ami a közös gondolkodás felelőssége, egyben a magyar sport jövőjének felelőssége is.
   
"A sporton kívül is van élet, azt kívánom nektek, hogy a civil életetekben is sikeresek legyetek" - tette hozzá.

Az ösztöndíjasok:
Császár Hunor-Róbert (jégkorong), Dévay Márk (triatlon), Gál Péter István (kajak-kenu), Helebrandt Máté (atlétika), Horváth Imola (jégkorong), Juhász Adrián (evezés), Lévai Tamás (birkózás), Lévai Zoltán (birkózás), Márton Anna (vívás), Lovász Dorina Eszter (sportlövészet), Mihály Ákos (jégkorong), Nagy Krisztián Tamás (jégkorong), Novoszáth Melinda (úszás), Özbas Szofi (cselgáncs), Réti Kamilla (öttusa), Sándor Nikolett (curling), Soós Gergely (triatlon), Sterck Laura (karate), Szűcs Gabriella (vízilabda), Tiborcz Dániel (rövidpályás gyorskorcsolya)

Hozzászólások

A BUX még gyengüléssel is felülteljesítette az európai piacokat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,93 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 32 992,69 ponton zárt kedden, de Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint még így is felül tudta teljesíteni az európai piacokat.
2020. 10. 27. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó számok az AMD-től, de esik az árfolyam 5%-kal

Felülmúlta a várakozásokat az AMD harmadik negyedéves gyorsjelentésében, a Xilinx felvásárlásával kapcsolatos hírek azonban nyomást helyeznek piacnyitás az árfolyamra.
2020. 10. 27. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 4iG Nyrt. megszerezte az INNObyte Zrt. többségi tulajdonjogát

A 4iG Nyrt. megszerezte az INNObyte Zrt. többségi, 70 százalékos tulajdonjogát, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozzájárult a tranzakcióhoz - közölte az MTI-vel a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság kedden.
2020. 10. 27. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden.
2020. 10. 27. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan csökken az álláskeresők száma Magyarországon

A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők száma, az elmúlt napokban 300 ezer közelébe esett vissza a számuk - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
2020. 10. 27. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vártnál jobb eredmény és létszámcsökkentés a Banco Santandernél

Történelmének legrosszabb negyedéves eredményét könyvelte el a második negyedévben a Banco Santander, ahonnan a harmadik negyedévben erőteljes visszapattanás volt tapasztalható.
2020. 10. 27. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Le ne késsen a csoportos adóalanyiság lehetőségéről!

A már működő társaságok esetében 2020. november 1-20 között lehet bejelentést tenni arról, hogy megfelelnek a feltételeknek, és csoportos társasági adóalannyá szeretnének válni. „A legnagyobb előnyökkel a veszteség csoporton belüli hazai megosztásával járhat e forma választása, de a transzferár-adminisztráció ráfordításait is jelentősen csökkentheti, illetve bizonyos esetekben az adókedvezmények jobb kihasználására is lehetőséget ad.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.
2020. 10. 27. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szállodapiac: jelentős átrendeződésre figyelmeztet a szakértő

A budapesti hotelek tetszhalottként várják a külföldi turizmus feltámadását. A pillanatnyi helyzet ellenére a szállodákra lenne kereslet a befektetők részéről, de érdemi kínálat szinte egyáltalán nincs. A jelenlegi tulajdonosok inkább kitartanak, ameddig lehet, pedig nem biztos, hogy ez a legjobb stratégia. Minél előbb kell lépnie azoknak, akik nem akarnak finanszírozni egy, akár évekig tartó kilábalást.
2020. 10. 27. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét megugrott a kereslet a BÁV aranytömbjei iránt

Feltöltött befektetési aranykészlettel várja az év utolsó hónapjait a BÁV. Erre szükség is van, mert az előzetes várakozások szerint az év végi időszakban fokozott érdeklődésre van kilátás a nemesfém iránt. Ennek első jelei már látszanak is, szeptemberben és októberben a vállalat kiemelkedő forgalmat regisztrált a fiókhálózatában. A vásárlási kedvet támogathatják azok a várakozások, amelyek szerint az idei után a jövő évben is további aranyár emelkedésre van kilátás.
2020. 10. 27. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötszörös volt a túljelentkezés a METÁR-pályázaton

Több mint ötszörös volt a túljelentkezés a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által meghirdetett METÁR-pályázaton, amelyben megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelésre kapható támogatás.
2020. 10. 27. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megváltás a digitalizáció a könyvelőirodáknak

Decemberben még zacskóban vitték a könyvelőnek a számlákat a vállalkozók, ma online küldi az adatokat az adóhivatal. Évtizedek alatt kialakult munkamódszerek és szokások változtak meg egyik hónapról a másikra radikálisan. A most végbemenő digitalizáció évtizedes akkut problémák és sérelmek megoldásának lehetőségét kínálja a könyvelőirodáknak.
2020. 10. 27. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH megbírságolta a CalciTrio forgalmazóját

Ismételten jogsértő módon reklámozta forgalmazója a CalciTrio elnevezésű étrend-kiegészítőt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 47 milliós bírságot rótt ki a vállalkozásra - közölte a hivatal kedden.
2020. 10. 27. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ország nagy részén javult a levegőminőség

Az ország nagy részén javult a levegőminőség, már csak egy település kapott kifogásolt minősítést a magas szállópor-tartalom miatt.
2020. 10. 27. 10:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Többnyire korrigáltak nyitáskor az európai tőzsdék

Vegyesen kezdtek, többségében indexemelkedéssel korrigálták a keddi nyitáskor az előző napi nagy árfolyamcsökkenést az európai értékpapírpiacok.
2020. 10. 27. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bizonytalan a befektetői hangulat

A közeledő amerikai elnökválasztás miatt bizonytalan maradhat a befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is a következő napokban az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2020. 10. 27. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az otthonteremtési támogatások a lakás és hitelpiacon is fellendülést okozhatnak

Az elmúlt hetekben bejelentett otthonteremtési támogatások jelentős fellendülést okozhatnak a lakás és hitelpiacon egyaránt a Duna House elemzése szerint. Az újépítésű kedvezményes lakásáfa a kínálati oldal erősödésében, míg a CSOK-os változások a támogatási forma népszerűségén és így a fizetőképes kereslet pozitív elmozdulásában fog megmutatkozni. Az Otthonfelújítási támogatás a szakértők szerint csak szigorú szabályozással és követelményekkel, például az energetikai besorolás javulásának ellenőrzésével érheti el a kívánt hatást, különben csak az újlakásépítések további bővülésének gátja lehet a szakképzett munkaerő elszívásával. A hitelmoratórium meghosszabbítása további lehetőséget ad a nehéz helyzetbe került családok pénzügyi stabilitásának megteremtésére.
2020. 10. 27. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

600 millió forintra pályázhatnak a társadalmi területen működő cégek

Közel 600 millió forintos keretösszegben pályázhatnak még nulla százalékos kamatú hitelre az egészségügy, a köznevelés és a családügy területén működő mikro-, kis és középvállalkozások - tájékoztatta az MTI-t közleményben az MFB hétfőn.
2020. 10. 27. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavonják a budapesti maszkhasználatról szóló rendeletet!

Visszavonják a budapesti maszkhasználatról szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, mert az kormányrendeletbe ütközik, amely magasabb szintű jogszabálynak számít - tudatta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
2020. 10. 27. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan hozhat össze 24 millió forintot egy huszonéves nő? És 26 milliót egy harmincas férfi?

Több mint 24 millió forintot tud felhalmozni egy huszonéves nő a nyugdíjba vonulásáig, ha a nettó átlagfizetésének körülbelül 10 százalékát havonta félreteszi. Egy tíz évvel idősebb férfi pedig 26 millió forintra tehet szert - derül ki a K&H Biztosító összeállításából. A társaság tapasztalatai szerint az öngondoskodás és a nyugdíjas évekre történő takarékoskodás egyre inkább a fókuszba kerül szinte mindegyik korosztályban. Ezt jelzi az is, hogy a K&H Biztosító az idei első félévben - a koronavírus-járvány ellenére – nyugdíjbiztosítások értékesítésében 24 százalékos növekedést ért el.
2020. 10. 27. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump nyeri a választást a magyarok szerint

Többek között ez derült ki a Lounge Group egyedülálló kutatásából, amelyet párhuzamosan készítettek az USA-ban és Magyarországon a november 3-i amerikai elnökválasztás kapcsán. Máris eláruljuk, hogy a magyarok hány százaléka várja Donald Trump győzelmét, valamint mennyien gondolják úgy, hogy még Barack Obama az amerikai elnök.
2020. 10. 27. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: