A BUX nagyobbat zuhant, mint társai - mi a baj?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 628,34 pontos, 2,58 százalékos csökkenéssel, 23.747,19 ponton zárt kedden és ezzel az európai tőzsdék táborában jelentősen alulteljesítőnek számított ma. A részvénypiac forgalma 20,5 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények az Egis és a CIG Pannónia kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Japán atomkrízis megadta az alaphangot

 

Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: már a délelőtti kereskedésben "hangulati fordulat" volt az európai börzéken annak kapcsán, hogy a legsúlyosabbra emelték a fukusimai reaktorbaleset minősítését. A hír az ázsiai indexeket negatív tartományba húzta, és ez kihatott az európai piacokra is - fűzte hozzá.

 

Aztán inflációs adatok borzolták a kedélyeket

 

A piaci pesszimizmust később kissé tovább mélyítették a márciusi európai inflációs adatok, ahol számos negatív meglepetés született - mondta Gerőcs Tamás. Példaként említette a magyar és a német inflációt, mindkettő a vártnál magasabb lett márciusban.

 

Magyarországon a fogyasztói árak márciusban 1,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A citybeli befektetési és pénzügyi elemző házak átlagosan 4,2 százalékos inflációt vártak márciusra.

 

Németországban az energia drágulása miatt márciusban is tartotta két és féléves csúcsát az infláció. Gerőcs Tamás szerint a friss inflációs adatok a monetáris szigorítás folytatását vetítik előre Európa-szerte, és a részvény- és árupiaci befektetők elkezdik "beárazni" a további kamatemeléseket.

 

A BUX alulteljesítő volt

 

 

A budapesti börze alulteljesítő volt Európában, a kontinens indexei jellemzően 1,5 százalék körüli mínuszban zártak - fűzte hozzá. A budapesti börze rosszabb teljesítményének oka, hogy a múlt héten nagyon jól teljesített a BUX, és most a negatív nemzetközi hangulathoz ennek a nagy emelkedésnek a korrekciója is hozzáadódott.

 

Érdemes figyelni a gyógyszerpapírok árfolyamának alakulását - mondta a szakértő, hozzátéve, hogy amíg nincsenek konkrétumok a gyógyszerkassza átalakításáról, addig ezen a területen kivárás jellemezheti a befektetőket.

 

Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője elmondta: folyamatos eladói nyomás jellemezte a tőzsdéket, amelyet tovább erősített a délelőtti ZEW német gazdasági hangulatindex, hiszen az a várt feletti ütemben esett vissza.


A német DAX index is esett ma: -1,4%

 

 

A befektetők is tudatában vannak a globális kockázatoknak, a közel-keleti zavargások után a japán földrengés okoz bizonytalanságot - mondta Varga Zoltán. Hozzátette: a magyar tőzsdeindex nagyobbat esett európai társainál, amely szerinte is a múlt heti, túlzottnak mondható emelkedésnek tudható be. Amennyiben az amerikai vállalati gyorsjelentések nem "vidítják fel" a befektetőket, a következő napokban is folytatódhat a negatív korrekció - vélekedett.

 

A Mol 800 forinttal, 3,15 százalékkal 24.600 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 176 forinttal, 2,78 százalékkal 6.160 forintra esett, forgalmuk 13,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 1,97 százalékkal 596 forintra gyengült, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1.130 forinttal, 2,96 százalékkal 37.000 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

 

Széllel szembe ment ma a CIG Pannóni Biztosító részvénye

 

CIG Pannónia részvény árfolyama

 

Szektortársa, az Egis 123,8 millió forintos forgalom mellett 240 forinttal, 1,29 százalékkal 18.840 forintra erősödött. Szintén szembe ment a széllel a CIG Pannónia Biztosító, melynek árfolyama 2,5%-ot erősödött a reggeli pozitív eredményközlésre.


Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás: