A CEZ megvenné az Enel részesedését a Szlovák Villamosművekben

A Cseh Energetikai Művek (CEZ) szerdán megerősítette, hogy meg akarja venni az olasz Enel energetikai csoport kétharmados részvénycsomagját a szlovákiai Slovenské elektrárne (Szlovák Villamosművek-SE) társaságban.

A CEZ levelet küldött az Enel-nek, amelyben megerősítette érdeklődését a Szlovák Villamosművek iránt, és részletesebb információkat kért az Enel-től ennek érdekében - közölte Barbora Pulpánová, a CEZ szóvivője szerdán Prágában. Hozzátette, hogy a CEZ elsősorban a Mohi atomerőmű tervezett kibővítésével kapcsolatos kérdésekre kért választ az olaszoktól. Éppen a Mohival kapcsolatos tisztázatlan problémák miatt a CEZ hosszan mérlegelte a Enel részvénycsomagjának megvételét.
    

Daniel Benes, a CEZ vezérigazgatója októberben a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Mohi atomerőmű körüli tisztázatlan helyzet akadálya lehet a CEZ érdeklődésének a szlovák energetikai cég iránt.  A bővítés legfőbb akadálya, hogy a szlovák kormány nem kívánja garantálni a Mohiban jövőben megtermelt villanyáram felvásárlási árát.
    

"Ez hatalmas kockázat. Ez az út járhatatlan" - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő vasárnap a cseh közszolgálati televízióban.
    

A CEZ éppen ezen probléma miatt szüntette meg néhány hónapja a dél-csehországi Temelíni Atomerőmű kibővítésére kiírt pályázatot. A cseh kormány szintén nem akart garanciát vállalni az áram jövőbeni felvásárlási áráért. Az SE egyharmada - 34 százalék - a szlovák állam tulajdonában van.


Az Enel 2006-ban szerezte meg a Szlovák Villamosművek 66 százalékát, amelyért 840 millió eurót fizetett. Jelenleg az olasz energetikai cég nagyon el van adósodva, és 4,4 milliárd euró értékű vagyont tervez eladni, hogy adósságát 37 milliárd euróra csökkentse. Ennek lenne része a 66 százalékos szlovákiai részvénycsomag eladása is.
    

A The Wall Street Journal című gazdasági lap szerint a Szlovák Villamosművek értéke mintegy kétmilliárd euró. A Szlovák Villamosművek tavalyi adózott nyeresége 354,7 millió eurót tett ki, ami éves szinten 21 százalékos visszaesés - írta nemrégiben a prágai Hospodárské Noviny. Az SE bevételei éves összehasonlításban tavaly húsz százalékkal 2,78 milliárd euróra csökkentek. A Szlovák Villamosművek biztosítja a szlovákiai villamosenergia fogyasztás 82 százalékát. Ennek 69 százalékát a két szlovákiai atomerőmű termeli. A CEZ részvényeinek kétharmada a cseh állam kezében van. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: