A Fed nyilatkozata előtt nem szabtak határozott irányt az ázsiai piacok

Vegyesen alakultak kedden az ázsiai tőzsdepiacok, miután a befektetők az újabb vételek előtt megvárják a Fed amerikai gazdaságról adott legfrissebb értékelését.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a mai napon kamatdöntő ülést tart, melynek során a várakozások szerint továbbra sem módosít a jelenlegi kamatszintjén. Ezt követően pedig nyilatkozatot ad ki az USA gazdaságának teljesítményéről.

 

Ázsián belül a Bank of Japan volt a középpontban, mely a mai kamatdöntő ülésén szintén változatlanul hagyja a 0,1 százalékon lévő alapkamatát, sőt a várakozások szerint egyéb intézkedésekkel további likviditást biztosít a gazdaság számára.

 

Az év ezen időszakában érkeznek Japánba a vállalatok külföldön elért nyereségei, mely felerősíti a jen iránti igényeket, és egyben a jen árfolyamát is. Az emiatt bekövetkező jen erősödés hatására csökkenéssel zártak a részvénypiacok. A Nikkei 225 index 0,3 százalékkal 10.721,71 pontra csökkent, míg a Topix index 0,1 százalékkal 938,10 pontra mérséklődött.

 

Hong Kong-ban a Hang Seng index 0,3 százalékkal 21.030 pontra, míg Dél-Koreában a Kospi index 0,01 százalékkal 1.648,17 pontra csökkent. Kínában a Shanghai Composite index 0,5 százalékos emelkedést mutat a tegnapi veszteségek után. Az indiai Sensex (BSE30) index 0,2 százalékos emelkedés mellett 17.195 pontnál jár. Az olaj ára 80 dollár alá csökkent az ázsiai kereskedés során.

Hosszú távú ingatlanbefektetések legjobb városai Magyarországon

<a href="https://www.globalpropertyguide.com/europe/hungary/price-history" target="_blank">Magyarország ingatlanpiaca</a> nem kiált a figyelemért, mint London vagy Párizs, mégis csendesen építette hírnevét Közép-Európa egyik legérdekesebb darabjaként. Az árak nem melegedtek túl, a kereslet állandó, és a bérleti piacokat a diákok, a munkavállalók és a turisták keveréke fűti. A hónapok helyett években gondolkodó befektetők számára az ország olyan stabilitást kínál, amely még mindig teret enged a növekedésnek.
2025. 09. 08. 15:30
Megosztás:

Meglepetést okozott a japán GDP

Japán gazdasága 2025 második negyedévében 2,2%-kal nőtt, meghaladva az 1,0%-os előzetes várakozást. Ez jelentős gyorsulást jelent az első negyedévben mért 0,3%-os növekedéshez képest.
2025. 09. 08. 15:00
Megosztás:

Augusztusban az időarányosnál kedvezőbben alakult az éves hiánycél eddigi teljesülése

A kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben négy szabályt tart szem előtt a fiskális fegyelem megőrzése érdekében: 1. A hiánynak évről évre csökkennie kell. 2. Az államadósságnak fenntartható pályán kell maradnia. 3. Nem szabad visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá. 4. Az elsődleges egyenlegnek pedig nullaközeli szinten kell maradnia.
2025. 09. 08. 14:30
Megosztás:

Miért a Layer Brett a legjobb kripto, amit most érdemes megvásárolni a Solana és az XRP helyett szeptemberben

Szeptemberben hangos a kriptovilág, különösen az olyan altcoin óriások körül, mint a Solana és az XRP, ám a szemfüles befektetők csendben valami sokkal vadabbat üldöznek — ez pedig nem más, mint a Layer Brett ($LBRETT). A token még csak előértékesítési fázisban van, de máris komoly követőtáborra tett szert. Valójában a mai nap pletykái szerint ez a szokatlan Layer 2 kripto lehet a jelenleg legjobb kriptó, amit érdemes megvenni, potenciálisan lekörözve az olyan vezető altcoinokat, mint a Solana és az XRP. Íme, hogy miért:
2025. 09. 08. 14:00
Megosztás:

Erősödő bizalom a kkv-hitelezésben: megugrott a Széchenyi Kártya igénylések száma a tavaly augusztusi adatokhoz képest

A Széchenyi Kártya konstrukcióinak augusztusi adatai a kormányzati lépések eredményességét igazolják. Augusztusban 1284 beruházási hitelkérelem érkezett, ami közel kétharmados emelkedés 2024. augusztusához képest, és a likviditási típusú hitelek iránt is 40 százalékkal megugrott az érdeklődés. A program továbbra is jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez. Ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent.
2025. 09. 08. 13:30
Megosztás:

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 09. 08. 13:00
Megosztás:

Szavazásra bocsátják az USDH tickert a Hyperliquid hálózaton - új stabilcoin

A decentralizált tőzsdeként és Layer-1 blokkláncként működő Hyperliquid újabb mérföldkőhöz érkezett: először tesztelik az onchain irányítási modellt egy, az USDH stabilcoin tickerét érintő szavazással. A közösségi döntéshozatal nem csupán technikai kérdés: egyes protokollok szerint máris komoly piaci feszültségeket szült a lépés. De mit is jelent mindez valójában a Hyperliquid jövője és a decentralizáció szempontjából?
2025. 09. 08. 12:30
Megosztás:

Hogyan kérhető a keresetkimutatás a hitelfelvételhez?

Szinte minden adóügy intézhető online, és valamennyi személyes információ lekérdezhető az adószámlától a foglalkoztatási adatokon keresztül a bevallásokig, digitálisan a NAV Ügyfélportálról (ÜPO) - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 09. 08. 12:00
Megosztás:

A Metaplanet nem lassít: újabb 136 Bitcoint vásároltak, közeledve ambiciózus 2026-os céljukhoz

A japán Metaplanet befektetési óriás újabb lendületet vett kriptostrategiájában: újabb 136 darab Bitcoint vásárolt, így immár több mint 20 ezer BTC-t birtokolnak. A cég nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy 2026 végére 100 ezer Bitcoint halmozzon fel. De vajon mit jelent ez a piac egészére nézve, és meddig tarthat a vásárlási láz?
2025. 09. 08. 11:30
Megosztás:

A gyenge munkaerőpiaci adatok tovább növelték a kamatvágás esélyét

Bár ígéretes volt a pénteki kezdés, végül rossz hangulatban zárt a Wall Street pénteken, az S&P500 0,3, a Dow 0,5%-ot csúszott vissza, a Nasdaq Composite pedig néhány pontot ugyan, de veszített értékéből.
2025. 09. 08. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak hétfőn a befektetők?

Az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödése jókedvre derítette az ázsiai piacon befektetőket is, emelkedéssel indult a hét a térség vezető részvénypiacain.
2025. 09. 08. 10:30
Megosztás:

5 forintra árazza le a ruhákat és cipőket az ALDI

Az ALDI Magyarország egyedülálló árcsökkentéssel segít a magyar családokon. A vállalat egyrészt több mint kétszáz élelmiszer árát mérsékli tartósan, másrészt szinte valamennyi ruházati termékét egy héten keresztül naponta leárazza, az utolsó napon már minden darab 5 forintért lesz kapható majd.
2025. 09. 08. 09:47
Megosztás:

Meredeken estek pénteken a fejlett piaci hozamok az amerikai munkapiaci jelentés közzététele után

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain a múlt héten is jelentős volt a volatilitás. A hét első felében még a francia politikai krízis miatt ismét a fókuszba kerülő államadósság-fenntarthatósággal kapcsolatos aggodalmak domináltak és emelkedtek a kötvényhozamok.
2025. 09. 08. 09:30
Megosztás:

Gyengült hétfő reggelre a forint

Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 08. 09:00
Megosztás:

A pénteken napközben tovább emelkedtek az európai piacok

Pénteken a gyenge adatokat tartalmazó augusztusi amerikai munkapiaci riport megjelenését követő volatilis kereskedés során visszaadták korábbi nyereségüket a nyugat-európai tőzsdék, így a nap végén kisebb mínuszban zártak az irányadó részvényindexek.
2025. 09. 08. 08:30
Megosztás:

Kriptobefektetők választása: A Ripplecoin bányászalkalmazás naponta 13 000 dollár passzív jövedelmet termel

A globális digitális pénzügyek gyors térnyerésével a passzív jövedelem a befektetők egyik fő céljává vált. A Ripplecoin bányászalkalmazás nulla belépési korláttal, intelligens számítási teljesítményelosztással és sokszínű kriptovaluta-támogatással új csatornát teremt a globális befektetők számára vagyonuk gyarapítására.
2025. 09. 08. 08:00
Megosztás:

Figyelem,másodfokú riasztást adtak ki több járásra!

Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő reggel.
2025. 09. 08. 07:40
Megosztás:

Robert Kiyosaki szerint a Bitcoin „könnyű meggazdagodást” kínál – igaza van?

Robert Kiyosaki, a világhírű Rich Dad, Poor Dad (Gazdag papa, szegény papa) című könyv szerzője ismét nagy port kavart pénzügyi kijelentésével. A befektetési tanácsairól és sokszor meghökkentő nézeteiről ismert szakember az X-en azt írta:
2025. 09. 08. 05:00
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva? – Optimista és pesszimista forgatókönyvek

A kriptovaluták értéke 2025 eleje óta ismét jelentős emelkedést mutat, és a Bitcoin sem maradt ki a rali­ból. Az elmúlt 12 hónapban közel 94%-kal drágult, az elmúlt öt évben pedig csaknem 1000%-os árfolyam-növekedést ért el. A kérdés azonban továbbra is izgalmas: vajon merre halad a világ vezető kriptovalutája a következő fél évtizedben?
2025. 09. 08. 04:00
Megosztás:

Elutasította a román parlament az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt

Elutasította a román kétkamarás parlament vasárnapi együttes ülésén az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt, melyeket a kormány által hétfőn elfogadott, a második deficitcsökkentő csomagot alkotó törvénytervezetek ellen nyújtott be.
2025. 09. 08. 03:00
Megosztás: