A G’Roby legalább 10 %-os növekedésre számít az idén

A G’Roby szupermarket-hálózat legalább 10 százalékos forgalomnövekedésre számít idén, miután 2012-ben 7 százalékkal, 1,4 milliárd forintra növelte online forgalmát – mondta Nagy Sándor, a G’Roby ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Nagy Sándor kiemelte: a G'Roby szupermarket hálózat 1992-ben kezdte meg működését Budapesten a II. kerületben, online áruházuk pedig 2000 márciusában indult. A G’Roby pontos piaci részesedéséről az online élelmiszer kereskedelemben nincsenek konkrét adatok, de a piackutatók adatait elemezve - a teljes FMCG (gyorsan forgó fogyasztási cikkek) szortimentet kínáló online áruházakat tekintve - 70 százalék vagy a feletti a részesedésük – jelezte az ügyvezető igazgató. Nagy Sándor szólt arról is, hogy 2012-ben emelkedett a regisztrált vásárlóik, és a rendelést leadó vásárlóik száma is. Tavaly összesen 55 ezer rendelést teljesítettek, 10 ezer egyedi vásárlót kiszolgálva.

 

Tavaly 7 százalékkal 1,4 milliárd forintra nőtt a G’Roby forgalma; ez 7 százalékos növekedés 2011-hez képest. Idén további, legalább 10 százalékos forgalomnövekedésre számítanak, és a vásárlók száma is jelentősen emelkedhet – mondta Nagy Sándor. Hozzátette, hogy 2013 első másfél hónapjának adatai már előre is vetítik a vásárlók számának bővülését. Az eNET piackutató előzetes adatai szerint 2012-ben a webshopok forgalma 177 milliárd forint volt, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom 3 százaléka. Egy év alatt mintegy 1,6 millió ember vásárolt az interneten, azaz nagyjából minden ötödik 14 év feletti magyarországi lakos. Ezt a tendenciát más kiskereskedelmi láncok is igyekeznek kihasználni: a CBA kedden indította megújult webshop áruházát, a Tesco pedig jövő hónap végéig elindítja online bevásárlás szolgáltatását.

 

Az Auchan és a Spar bár már foglalkozott a kérdéssel, azonban egyelőre nem tervezi hasonló szolgáltatás bevezetését, ahogy a Lidl sem. A G’Roby online szupermarketében több mint 6000 terméket kínálnak, a CBA webshopjában pedig több mint 3000 termékből válogathatnak a vásárlók online. A Tesco-nál 2013 márciusának végéig beindul az online bevásárlás szolgáltatás, amelynek keretében mintegy 20 000 termék lesz kapható. Házhoz szállítás a G’Robynál országszerte elérhető, a Tesco egyelőre Budapesten és környékén tervez házhoz szállítást, és egyelőre a CBA is a fővárosba és környékére szállít.


Geopolitikai feszültségeknek köszönhetően csökkentek az európai piacok

A főbb piaci mozgásokat szerdán ismét a közel-keleti események irányították, miután folytatódott az elmúlt napokban látott eszkaláció. Teherán és Washington az elmúlt egy hónap legnagyobb támadássorozatát hajtották végre, az előbbi Amerika térségbeli szövetségesei ellen, míg az utóbbi Irán déli partját támadta. Trump szerint pozíciójuk jobb mint valaha és Irán gazdasági összeomlása csak idő kérdése, míg Irán továbbra is kitart korábbi céljai mellett, melyek többek között a szankciók feloldása és a szoros teljeskörű irányítása.
2026. 09. 03. 09:30
Megosztás:

Bitcoin ETF-ekbe 101 millió dollár érkezett: ismét a 78 000 dolláros szintet figyeli a piac

Az amerikai spot Bitcoin ETF-ek szeptember 2-án ismét nettó tőkebeáramlást könyveltek el: összesen 101,1 millió dollár érkezett a termékekbe, egy nappal a 236,5 millió dolláros kiáramlás után. A fordulat egybeesett a Bitcoin árfolyamának stabilizálódásával, miután a BTC 76 500 dollár közelébe gyengült, majd visszakapaszkodott a 77 000 dollár feletti tartományba. A kérdés most az, hogy a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet tartósan visszatér-e, vagy csupán egyetlen pozitív napról van szó egy továbbra is bizonytalan piacon.
2026. 09. 03. 09:00
Megosztás:

Az aszály újraírja a vízgazdálkodást - Egyre fontosabb a tudatos tartalékolás

A vízhez sokáig olyan erőforrásként viszonyultunk, amelynek rendelkezésre állását nem igazán kell megterveznünk. Az elmúlt évek száraz időszakai azonban egyre gyakrabban mutatják meg ennek az elgondolásnak a korlátait. Az idei nyáron ismét jelentős csapadékhiánnyal nézett szembe az ország. A kérdés ezért egyre kevésbé csak az, hogyan csökkenthetjük a fogyasztást. Legalább ilyen fontossá válhat, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésünkre álló vízzel, miként őrizzük meg a csapadékosabb időszakokban keletkező többletet, és milyen tartalékokat alakítunk ki azokra a hetekre, amikor a természetes utánpótlás elmarad.
2026. 09. 03. 08:30
Megosztás:

Hogyan készülhetünk már most a téli magasabb rezsiszámlákra?

Nyár végén még nehéz elképzelni azokat a reggeleket, amikor az első dolgunk lesz feljebb tekerni a fűtést, a háztartási költségvetés szempontjából azonban éppen most érdemes elkezdeni a felkészülést. A téli hónapok magasabb energiafogyasztása ugyanis nem váratlan kiadás, pontosan tudjuk, hogy érkezni fog, így van lehetőségünk előre tervezni vele. Ráadásul a felkészülés nem kizárólag annyit jelenthet, hogy félreteszünk valamennyit a nagyobb számlákra. A fűtési rendszer ellenőrzésével, néhány kisebb lakásfejlesztéssel és a fogyasztási szokásaink átgondolásával már a szezon kezdete előtt tehetünk azért, hogy a hideg hónapok kevésbé terheljék meg a családi kasszát.
2026. 09. 03. 08:00
Megosztás:

Meghatározó tényezők, amelyek növelik egy lakás értékét

Két hasonló méretű és azonos környéken található lakás között jelentős árkülönbség lehet, és ennek oka messze nem mindig a felújításra elköltött összegben keresendő. Az ingatlan értékét számos olyan adottság határozza meg, amelyen tulajdonosként nem, vagy csak nehezen változtathatunk, a lokációtól az épület állapotán át egészen az alaprajzig. Más tényezőkre viszont igenis van ráhatásunk. Egy átgondolt korszerűsítés, az energiafogyasztás csökkentése vagy a konyha és a fürdőszoba modernizálása vonzóbbá teheti az ingatlant a potenciális vevők számára.
2026. 09. 03. 07:30
Megosztás:

Ausztriában és Lengyelországban kezdi meg a Zeekr márka forgalmazását az AutoWallis

Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, amely ezzel újabb prémium, technológiaorientált márkával bővíti portfólióját. Ausztriában önállóan, Lengyelországban portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen látja majd el a Zeekr nagykereskedelmi képviseletét. A megállapodás révén az AutoWallis két stratégiai jelentőségű piacon erősíti tovább jelenlétét és márkaportfólióját, miközben támogatja a Zeekr európai terjeszkedésének következő szakaszát.
2026. 09. 03. 07:00
Megosztás:

Grönlandi külügyminiszter: folytatódik a párbeszéd az amerikai kormánnyal

Folytatódnak a tárgyalások Grönland és az Egyesült Államok között az északi-sarkvidéki sziget jövőjéről - közölte Múte Egede grönlandi külügyminiszter szerdán Brüsszelben.
2026. 09. 03. 06:30
Megosztás:

Bővülő forgalom és mesterséges korlátok a boltok első féléves mérlegén

A kiskereskedelem forgalma stabilan bővült 2026 első hat hónapjában, ennek üteme minden alkategóriában meghaladja az EU-s átlagot. Vannak kiemelkedően jól teljesítő szegmensek, mint például a drogériák, amiknek bővülési dinamikája, árbevétele és a cégeinek száma is növekedett, de a vegyes élelmiszer és az iparcikk kereskedelemben koncentráció zajlik. Az ágazatban a bővülő forgalom ellenére is működési nehézségek látszanak, amik megmutatkoznak a beruházások értékének csökkenésében is.
2026. 09. 03. 06:00
Megosztás:

Rekordkísérlettel indítja az új évadot az Erkel Színház

Huszonöt órás, megszakítás nélküli musicalelőadással indítja az őszi szezont az Erkel Színház; az ingyenes Dobbanarekord II. elnevezésű rendezvény egyben magyar rekordkísérlet is – közölte a teátrum az MTI-vel szerdán.
2026. 09. 03. 05:30
Megosztás:

A Visa továbbfejlesztett megoldása segíthet a bankoknak megállítani a csalásokat még a tranzakciók teljesülése előt

A Visa (NYSE: V), a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója, bejelentette az A2A Protect megoldásának továbbfejlesztett változatát, amely valós idejű kockázati információkkal segíti a bankokat abban, hogy még azelőtt megállítsák az átutalásokhoz kapcsolódó csalásokat, hogy a pénz elhagyná az ügyfelek számláját. A kibővített megoldás egy új, egységes csalási kockázati pontszámot vezet be, amely elsőként a Featurespace technológiáját is integrálja. Az új funkció gyorsabb és egyértelműbb jelzésekkel segíti a pénzintézeteket abban, hogy több csalást észleljenek, miközben csökkenthetik a szükségtelen riasztások számát.
2026. 09. 03. 05:00
Megosztás:

Meghaladhatja a 3 ezer milliárd forintot a lakáshitelpiac 2026-ban – Ráadásul az Otthon Start szigorítása újabb hajrát indíthat

A magyar lakáshitelpiac már augusztus végére túlszárnyalhatta a tavalyi egész éves teljesítményét. A Bankmonitor becslése szerint az év első nyolc hónapjában 2 100 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződés születhetett, közel kétszer annyi, mint a tavalyi első nyolc hónapban. A jelenlegi folyamatok alapján az éves volumen elérheti a 3 050 milliárd forintot a Bankmonitor szakértői szerint. Ráadásul az Otthon Start Program jogosultságának esetleges szűkítése újabb év végi rohamot indíthatna: az előrehozott igénylések akár további 100-200 milliárd forinttal növelhetnék az idei év lakáshitelkihelyezését.
2026. 09. 03. 04:30
Megosztás:

Nem az olcsóságban kell legyőzni a Temut! – Itt lehet a magyar cégek esélye

A hazai kis- és középvállalkozások többsége stratégiai és marketingterv nélkül működik, ami a megváltozott gazdasági környezetben és a nemzetközi, elősorban ázsiai e-kereskedelmi óriások térnyerése mellett már nem fenntartható. A szakértő hangsúlyozza, hogy a hirdetésekbe pumpált milliók helyett tudatos koncepcióra és rendszerben gondolkodó marketingre van szükség a fennmaradáshoz.
2026. 09. 03. 04:00
Megosztás:

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést - nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek.
2026. 09. 03. 03:30
Megosztás:

Veszélyt is jelenthetnek a szerzői jogok, ha nem kezeljük őket körültekintően

Bár a kisebb vállalkozások gyakran csak érintőlegesen foglalkoznak a szerzői jogok kérdéskörével, könnyen jelentős összegeket felemésztő hibákba lehet esni, különösen, ha az ún. „szerzői jogi trollok” célkeresztjébe kerül egy KKV. A GVH Gondolja Végig Higgadtan! kampányának legújabb kiadványában tanácsokat kíván nyújtani a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen szerzői jogi viták megelőzésére, és kezelésére.
2026. 09. 03. 03:00
Megosztás:

Politikai döntés: 3 gyerekes családok kedvezményei Magyarországon

Magyarországon a harmadik gyermek érkezése nem pusztán eggyel növeli a családi pótlékot. Több támogatásnál ekkor vált kategóriát a család: megugrik a családi adókedvezmény, megnyílik a nagycsaládos gázkedvezmény, ingyenessé vagy olcsóbbá válhat a gyermekétkeztetés, és külön adómentesség illeti meg az anyát. Mutatjuk mennyi minden jár 3 gyerek esetén.
2026. 09. 03. 02:30
Megosztás:

Több ezer éve gyűjtjük az esővizet – mit kell ma újra megtanulnunk?

Az esővíz hasznosítása több ezer éves gyakorlat: az ókori Krétán már komplett vízgyűjtő rendszereket építettek, a római házakban a tetőről lefolyó vizet gyűjtötték, a magyar várak ciszternái pedig háborús időkben biztosították a túlélést. Hogyan lehetett akkor Magyarországon még a közelmúltban is gyakorlatilag „tiltott” az esővíz hasznosítása? Mit tanulhatunk az elődeinktől? És miért válik egyre fontosabbá a lehulló víz megtartása még akkor is, ha azt érzékeljük: egyre kevesebb az eső? Dienes György mérnök több rangos szakmai konferencián elhangzott előadásaiból szemlézve keressük a válaszokat.
2026. 09. 03. 02:00
Megosztás:

Meglepő döntés! Így emelik a nyugdíj korhatárt

A nyugdíjkorhatár emelése az egyik legérzékenyebb társadalmi kérdés: egyetlen szám megváltoztatása milliók munkával töltött éveit és családok hosszú távú terveit írhatja át. Magyarországon ismét előkerült a 67, sőt a 69 éves nyugdíjkorhatár lehetősége.
2026. 09. 03. 01:30
Megosztás:

Jön a Bitcoin „Bart Simpson” összeomlása? Ez kellene egy valódi flash crashhez

A Bitcoin augusztusban közel 25 százalékkal emelkedett, 64 420 dollár környékéről egészen 80 700 dollárig. Azóta oldalazik és lassan visszakorrigált, jelenleg nagyjából 77 470 dolláron mozog. A hirtelen emelkedés, majd az elnyújtott oldalazás miatt a kriptokereskedők ismét egy régi alakzatról, a „Bart Simpson” mintáról beszélnek.
2026. 09. 03. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter kormányának első 100 napi tevékenységét foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter egy washingtoni napilapban

A Magyar Péter vezette új magyar kormánynak a jogrend átalakítása, a jogállamiság erősítése és a korrupció megszüntetése terén végzett első száznapos tevékenységét, valamint további célkitűzéseit foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter a Washington Examiner amerikai napilap szerdai kiadásában.
2026. 09. 03. 00:30
Megosztás:

Október 1-jén új iskolaigazgatói pályázatokat írnak ki

Október 1-jén új pályázatot írnak ki a tankerületek azokra az iskolaigazgatói pozíciókra, ahol ideiglenes megoldásról döntött az oktatási és gyermekügyi miniszter.
2026. 09. 02. 23:30
Megosztás: