A Kommerszant szerint a Malév elkezdte a törlesztést az orosz hitelezőnek

A Malév elkezdte törleszteni az orosz állami fejlesztési bankkal szemben fennálló 114 millió eurós hitelét, így fél év után először 465 ezer eurót utalt át a kamatszámlára - írta a Kommerszant című orosz napilap kedden a magyar-orosz kormányközi bizottságtól származó információkra hivatkozva. (MTI)

A gazdasági-közéleti újság úgy tudja, hogy a hitelező Vnyesekonombanknál (VEB) vezetett számlára egy héttel ezelőtt érkezett meg a pénz. Az információt megerősítették a banknál, amely a magyar nemzeti légitársaság márciusi "visszaállamosításakor" beleegyezett a törlesztés átütemezésébe.

 

A magyar kormány márciusban döntött úgy, hogy 8,1 milliárd forint keretösszegű tulajdonosi kölcsönt biztosít a Malévnak a működését akadályozó likviditási gondok enyhítésére. A hitel folyósítását akadályozta, hogy a részvényesek sokáig nem tudtak megegyezni a feltételekről.

 

A VEB végül kiharcolta, hogy a kölcsön folyósításának fejében az új hitelező csak a légitársaság egyik leányvállalatára, a repülőgépek földi kiszolgálását ellátó Malév Ground Handlingre jegyezhessen be zálogjogot. Az alku megkötése után a magyar állam a hitel két részletét már folyósította, a július 1-jei adatok szerint összesen 3,44 milliárd forintot - mondta el a Kommerszantnak kormányközi bizottsági forrása.

 

A Malév végleges sorsa a július 20-ig megtörténő teljes helyzetfelmérés után dől el. A Malév 95 százaléka a magyar állam, 5 százaléka pedig a VEB tulajdonában van. Az orosz fejlesztési banknál azt mondják, hogy hajlandóak megválni részesedésüktől egy stratégiai befektető javára. "Eleget tettünk szerepünknek, amikor a magyar kormány kérésére a kritikus helyzetben lévő légitársaság tulajdonosává váltunk.

 

Ha a Malévnak stratégiai befektetője akad, eladjuk részesedésünket" - mondta a VEB elnöke. A Kommerszant értesülései szerint a válság kitöréséig kínai és arab befektetők érdeklődtek a Malév iránt. Borisz Ribak, az Infmost ügynökség vezetője az újságnak kifejtette, hogy nem lesz egyszerű stratégiai befektetőt találni a Malév számára, mert Európában sokkal vonzóbb befektetési célpontok is vannak, például a CSA cseh légitársaság.

 

Oleg Pantyelejev, az Aviaport ügynökség elemző szolgálatának vezetője emlékeztetett arra, hogy amikor nagy európai légitársaságok - például az Austria Airlines vagy a CSA - stratégiai befektetőt kerestek vagy privatizáció elé kerültek, elsősorban európai légitársaságok között találtak vevőt. Most, hogy a légi szállítás kezd kilábalni a válságból, ismét érdekessé válhatnak a légitársaságok a befektetők szemében - tette hozzá.

Stabilcoinok forradalma: Kik nyerhetnek a digitális dollárversenyben?

A stabilcoinok már nem csupán a kriptovilág „kockázatkerülő” alternatívái – mára a hagyományos pénzügyi intézmények és a világ legnagyobb vállalatai is versenybe szálltak értük. A nemrég elfogadott GENIUS Act az első valódi törvényi keretrendszert biztosítja a stabilcoinoknak az Egyesült Államokban, megnyitva az utat a digitális dollár-alapú eszközök új generációja előtt. A tét óriási: aki elsőként adaptálja a technológiát, uralhatja az új pénzügyi infrastruktúra alapjait.
2025. 07. 29. 04:00
Megosztás:

A Tether Amerikába tart – de vajon bírja-e a szabályozási nyomást?

A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátója, a Tether, végre belép az amerikai piacra – de a belépője nem mentes a kihívásoktól. A Genius Act elfogadása új korszakot nyitott a stabilcoin-piacon, és bár a Tether komoly szereplő lehetne a dollárhoz kötött digitális valuták terén, kérdéses, hogy készen áll-e megfelelni az USA szigorú szabályozásainak. Eközben a rivális Circle már jóval előrébb jár – és a piac ezt díjazza is.
2025. 07. 29. 03:00
Megosztás:

Kapcsolgassuk a légkondit, vagy menjen folyamatosan? Mi a jobb?

Nem érdemes megvárni, míg pokoli hőség lesz a lakásban – a klímát már jóval előtte el kell indítani. A szakértők szerint a legjobb, ha a berendezés folyamatosan, alacsony fokozaton működik, így nemcsak hűvösebb lesz, de az áramfogyasztás is kevesebb. A hosszabb és intenzívebb hőségidőszakok is könnyen átvészelhetők a klímaberendezések okos használata mellett.
2025. 07. 29. 02:01
Megosztás:

Nem kell több WC papír a jövőben! Új dolog jön helyette

A WC-papír kora lejárt? A bidéfunkció forradalmasítja a személyes higiéniát és a fenntarthatóságot. Szakértők szerint egészségesebb: meleg vizes öblítés a fürdőszobákban.
2025. 07. 29. 01:00
Megosztás:

Halmozzák a bálnák a SHIB tokeneket - A TOKEN6900 közelít a 1,5 millió felé

A Shiba Inu (SHIB) bálnák az utóbbi időben tömegesen mozgolódni kezdtek, ami az elemzők szerint fokozott akkumuláció jele lehet.
2025. 07. 29. 00:01
Megosztás:

PayPal kripto áttörés: Mostantól több mint 100 kriptovalutával is fizethetünk világszerte

A digitális fizetések új korszakba lépnek: a PayPal bejelentette, hogy a vállalkozások számára elérhetővé teszi a kriptovalutás fizetéseket több mint 100 különböző tokennel. Ez nem csupán egy új funkció, hanem a globális pénzügyi infrastruktúra forradalmasítása is egyben – gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb kereskedelmet ígérve.
2025. 07. 28. 23:00
Megosztás:

USA Kriptóhete történelmi fordulópontot jelent – a Bitget vezérigazgatója szerint ez csak a kezdet

Az USA-ban zajló Kriptóhét és az új kriptovaluta-szabályozási csomag bejelentései minden korábbinál erősebben jelzik: a digitális pénzügyek új korszakba léptek. A Bitcoin történelmi csúcsa, a rekordméretű intézményi befektetések, valamint az új törvények – mint a GENIUS Act, Clarity Act és az Anti-CBDC Surveillance State Act – együtt egyértelmű fordulópontot jelentenek a piac fejlődésében.
2025. 07. 28. 22:00
Megosztás:

Az USA és Kína meghosszabbítaná a kedvezőbb vámokat

Az Egyesült Államok és Kína várhatóan további 90 nappal meghosszabbítja az alacsonyabb vámokról szóló egyezséget, ami jelen állás szerint augusztus 12-én jár le. Ennek érdekében ma Stockholmban találkoznak a küldöttségek.
2025. 07. 28. 21:00
Megosztás:

Megállapodott Trump és von der Leyen

Donald Trump és Ursula von der Leyen 15%-os vámban állapodtak meg augusztus 1-jétől az EU-ból az Egyesült Államokba érkező áruk tekintetében.
2025. 07. 28. 20:00
Megosztás:

A tűzzel játszik a Fehér Ház?

A Trump-adminisztráció azt fontolgatja, hogy engedje-e a tajvani elnököt New Yorkban és Dallasban is megállni a jövő héten kezdődő latin-amerikai diplomáciai útja során.
2025. 07. 28. 19:00
Megosztás:

A Samsung gyárthatja a Tesla chipjeit

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója elmondta, hogy az amerikai autógyártó 16,5 milliárd dolláros szerződést kötött a Samsunggal chipek vásárlására, ami várhatóan fellendíti a dél-koreai cég veszteséges bérgyártási üzletágát.
2025. 07. 28. 18:00
Megosztás:

A felmelegedéssel tovább nőhet a nyári zivatarok előfordulása egy új hazai kutatás szerint

Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is. Tanulmányukban az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói – Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita – azt vizsgálták, hogyan változott a zivataros napok előfordulása az elmúlt évtizedekben, milyen folyamatok állnak a háttérben, és mire számíthatunk a következő évtizedekben.
2025. 07. 28. 17:00
Megosztás:

„Felcsökkentek” az EU vámok

Hónapokig tartó tárgyalások után július 27-én vasárnap kereskedelmi keretmegállapodást kötött az Egyesült Államok és az Európai Unió. Ezzel elhárult egy teljes körű vámháború veszélye.
2025. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-forradalom a láthatáron: az Interactive Brokers saját digitális valután dolgozik

Az Interactive Brokers is beléphet a stabilcoinok világába – a világhírű brókercég azt fontolgatja, hogy saját digitális valutát bocsát ki ügyfelei számára. A lépés újabb jele annak, hogy a pénzügyi óriások egyre inkább nyitnak a blokklánc alapú eszközök felé, miközben az amerikai szabályozás is kedvezőbbé válik a kriptopiac számára. Cikkünkben bemutatjuk, mit tervez a brókercég, és milyen hatással lehet ez az egész iparágra.
2025. 07. 28. 14:00
Megosztás:

Elbizonytalanodhatnak a milliomosok – most dől el, meg tudja-e tartani őket a hazai privátbanki szektor

A szabályozói környezet változékonysága és a gyorsan változó elvárások miatt sok magyar privátbanki ügyfél komolyan elbizonytalanodhat. Ha nem kapnak egyedi, modern, digitális megoldásokat, külföldre súlyozhatják vagyonukat. A tét 50.000 ügyfél és 15.000 milliárd forint kezelt vagyon. A Blochamps Capital szerint a hazai piac jövője a személyesség és a digitalizáció hibrid modelljében rejlik.
2025. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az európai kötvényhozamok emelkedtek, a tengerentúliak estek heti összevetésben

Az USA és Japán közötti kereskedelmi megállapodás megkötése után a piacok egyre magabiztosabbá váltak abban a tekintetben, hogy hamarosan az EU is megköti az USA-val a kereskedelmi megállapodását.
2025. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Felfelé vették az irányt a vezető Wall Street-i indexek az elmúlt héten

A Wall Streeten is a kereskedelmi tárgyalásokra és a gyorsjelentésekre fókuszáltak a befektetők, a mértékadó indexek mérsékelt pluszokban zártak, ami az S&P500 és a NASDAQ esetében újabb csúcsot jelentett.
2025. 07. 28. 11:00
Megosztás:

Eredményesen zárult az EU és az USA közötti kereskedelmi tárgyalás

Vegyesen zárták a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, ahol elsősorban a vállalati gyorsjelentések és vámtárgyalásokkal kapcsolatos hírek irányították a befektetők kezét, de az EKB csütörtöki döntése is éreztette még a hatását.
2025. 07. 28. 10:00
Megosztás:

Az Ethereum felemelkedése: Hogyan lett a kriptovilág második legnagyobb sztárja?

Az Ethereum újabb mérföldkőhöz érkezett: a piaci árfolyamrobbanás mellett sorra csatlakoznak hozzá nagyvállalatok, és a DeFi-megoldások központi szereplőjévé vált. De hogyan jutott el idáig? Mi különbözteti meg más blokkláncoktól, és miért figyel rá most az egész világ – a Wall Streettől a törvényhozásig? Mutatjuk az Ethereum felemelkedésének történetét és jövőbeli kilátásait!
2025. 07. 28. 09:00
Megosztás:

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos - írta az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében
2025. 07. 28. 07:00
Megosztás: