Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Fradiváros-projekt ügyében

Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Ferencvárosi Torna Club Fradiváros-projektjéhez kapcsolódó, csaknem 25 milliárd forint állami támogatás felhasználása miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán - közölte a tárca sportért felelős államtitkársága az MTI-vel pénteken. Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke tudatta: nyugodt szívvel állnak minden, jogállami keretek között lefolytatott vizsgálat elé.

Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Fradiváros-projekt ügyében

A rendelkezésre álló dokumentumok alapján költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntettének, továbbá hanyag kezelés és hamis magánokirat felhasználása vétségének gyanúja merült fel - tartalmazza a közlemény.

Felidézték, hogy a kormány 2016-ban és 2017-ben két határozat alapján összesen 24,947 milliárd forint költségvetési támogatást biztosított az FTC-nek a Népligeti sporttelep fejlesztésére, a Fradiváros első és második ütemének megvalósítására.

A támogatói okiratok és az azok részét képező eredeti költségtervek kizárólag beruházási célokat – lebonyolítást, bontást, tervezést és építést – tartalmaztak. A Fradiváros a támogatás ellenére nem épült meg - tették hozzá.

A tárca azt írta: az FTC által benyújtott és a Belügyminisztérium sportért felelős államtitkársága által mindeddig el nem fogadott záróbeszámolók szerint a 10 milliárd forintos első ütemből dologi, illetve működési kiadásként több mint 8,5 milliárd forintot, beruházásként mindössze mintegy 1,44 milliárd forintot számoltak el.

A második ütem 14,9 milliárd forintos támogatásából a klub több mint 3,1 milliárd forintot működési kiadásként jelentett le, míg 11,2 milliárd forintot az FTC Labdarúgó Zrt. részére adott tovább, amely vállalkozás hivatásos labdarúgók játékjogának megszerzésére költötte az adófizetők pénzét - emelték ki.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy az eredeti támogatói okiratok a közpénzt beruházási célra biztosították, majd a támogatás feltételeit 2020. október 14. és 2026. február 18. között mindkét esetben párhuzamosan 5-5 alkalommal módosították. Eközben 2022. december 28-án jelent meg az a kormányhatározat, amely alapján a megítélt támogatásokat már működési célokra is felhasználhatóvá tették.

A Belügyminisztérium feljelentésében foglalt jogi álláspont szerint ezek az utólagos döntések nem tehették visszamenőleg jogszerűvé a támogatás korábbi, eredeti céltól eltérő működési célú felhasználását.

A vonatkozó szabályozás alapján ugyanis a támogatási cél utólagos módosítása a módosító kormányhatározat megjelenése előtt létrejött támogatási jogviszonyokra csak akkor alkalmazható, ha a kedvezményezett addig sem a támogatott tevékenység megvalósítását, sem a részére támogatási előlegként nyújtott költségvetési támogatás felhasználását nem kezdte meg. Az FTC által elszámolásra benyújtott számlák alapján azonban mindkét projektütem megvalósítása már a 2022. december 28-i módosító kormányhatározat előtt megkezdődött.

A rendelkezésre álló dokumentumok szerint hivatali visszaélés és bűnpártolás gyanúja is felmerülhet azokkal a hivatalos személyekkel szemben, akik a támogatások céltól eltérő felhasználása után utólagos kormányzati döntésekkel, illetve a támogatói okiratok módosításával kísérelhették meg a korábbi jogellenes felhasználás legalizálását - áll a BM közleményében.

Hozzátették, vizsgálandó az is, hogy ezen döntésekkel jogtalan előnyt kívántak-e biztosítani az érintettek számára, illetve azok célja lehetett-e a korábbi jogellenes felhasználás elfedése, az abból származó vagyoni előny biztosítása vagy a büntetőjogi felelősségre vonás akadályozása.

Az államtitkárság hangsúlyozta, hogy a feljelentés szerint különösen aggályosnak tartják a Fradiváros Vagyonkezelő Zrt. szerepét, ugyanis az FTC saját tulajdonú társaságának vezető tisztségviselői egyúttal az FTC vezetésének is tagjai voltak. A kifejezetten a beruházásra létrehozott vagyonkezelő társaság az I. ütem 10 milliárd forintos állami támogatás 28 százalékát, 2,8 milliárd forintot kapott projektmenedzsmenti, illetve lebonyolítói díjként - emelték ki.

A feljelentésben hivatkozott mérnökkamarai díjszámítás ugyanakkor egy ilyen nagyságrendű beruházás komplett lebonyolítására és műszaki ellenőrzésére 2,17 százalékos díjjal kalkulál - ismertették.

A feljelentés szerint a Fradiváros Vagyonkezelő Zrt. kizárólag az FTC-től, azon belül az állami támogatásból jutott bevételhez, és mintegy 800 millió forint adózás előtti nyereséget ért el. A társaság emellett az állami támogatásból kapott összegből 845 millió forint kölcsönt nyújtott az FTC Labdarúgó Zrt.-nek. A feljelentés szerint ennek jogszerűsége ugyancsak vizsgálandó.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a 11,2 milliárd forint továbbadása a FTC Labdarúgó Zrt. részére ugyancsak súlyos kérdéseket vet fel. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint az összegből hivatásos labdarúgók játékjogának megszerzését finanszírozták, ráadásul a futballisták játékjogának megvásárlása már a 2019-es évektől zajlott.
A feljelentés ezért annak vizsgálatát is kéri, hogy a támogatás megszerzése, továbbadása és felhasználása során tett nyilatkozatok megfeleltek-e a valóságnak és az uniós állami támogatási szabályoknak - írták.

A feljelentés megtételével párhuzamosan a Sportállamtitkárság az FTC-nek nyújtott, a Fradivárosra vonatkozó támogatás (és annak ügyleti kamatainak) visszafizetéséről rendelkezett. A klub előtt három lehetőség áll: 30 napon belül egy összegben visszafizeti a támogatás összegét, 12 hónapos részletfizetést kér az összegre vagy utóellenőrzés elrendelését indítványozza - olvasható az államtitkárság közleményében.

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke pénteken a Facebook-oldalán azt közölte, hogy az ügyben az FTC továbbra is mindenben segíti a hatóságok munkáját.

"Lelkiismeretünk tiszta, minden pénz az utolsó fillérig a Ferencvárosban van, nyugodt szívvel állunk minden, jogállami keretek között lefolytatott vizsgálat elé" - fogalmazott a klubelnök, hozzátéve, hogy amint megkapják az iratokat, tanulmányozni fogják őket.


Újabb történelmi csúcson a dízel és a fűtőolaj ára Szlovéniában

Ismét emelkednek a szabályozott üzemanyagárak kedden Szlovéniában: a dízel literje 5,2 eurócenttel, a fűtőolajé 5,8 centtel drágul, miközben a benzin ára is több mint öt centtel nő.
2026. 09. 14. 20:00
Megosztás:

Heti 6,5 órát nyernek az AI-val a magyar szoftverfejlesztők

A magyar szoftverfejlesztők 82 százaléka már naponta használ mesterséges intelligencián alapuló eszközöket, amelyekkel átlagosan heti 6,5 munkaórát takarítanak meg. A fejlesztők több mint háromnegyede (77%) érzékel termelékenységnövekedést, 71 százalékuk pedig vállalati versenyelőnyt lát az AI alkalmazásában. A technológia gyors terjedése a munkaerőpiaci elvárásokat is átalakítja: öt év múlva az AI-rendszerek irányítása, a kritikus gondolkodás és a rendszertervezés jóval fontosabb lehet a manuális kódírásnál – derül ki a Strand Partners 500 magyar szoftverfejlesztő megkérdezésével, az Amazon Web Services (AWS) megbízásából készített DevHorizon Hungary 2026 kutatásából.
2026. 09. 14. 19:30
Megosztás:

Több mint 620 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki a munkavédelmi hatóság az első fél évben

Az első fél évben 80 súlyos munkabaleset történt, amelyek közül 33 halálos volt, 31 életveszélyes sérüléssel járt; a munkavédelmi hatóság hat hónap alatt több mint 620,6 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki - közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 19:00
Megosztás:

Kiemelt agrárpolitikai cél a méhészek támogatása

Kiemelt agrárpolitikai cél a méhészek támogatása, jövőjüket a minőségi méz tisztességes versenyfeltételeit megteremtő szabályok biztosíthatják - írta a Facebook-oldalán az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) hétfőn.
2026. 09. 14. 18:30
Megosztás:

A Hunguest új szállodaüzemeltető leányvállalatot hozott létre

Pannon Hospitality Kft. néven 100 százalékos tulajdonú leányvállalatot alapított a Hunguest Szálláshelyszolgáltató Zrt., az új cég a felcsúti Hotel Pancho üzemeltetését fogja ellátni, a kőszegi Hotel Benedict üzemeltetését pedig lezárják - közölte az OPUS GLOBAL Nyrt. a tőzsde honlapján hétfőn.
2026. 09. 14. 18:00
Megosztás:

Hibrid erőművet helyez üzembe az Alpiq Csepelen

Átadták az Alpig Magyarország legújabb fejlesztését a csepeli erőmű területén hétfőn, a gázmotoros, hibrid erőművi blokk kialakítására 23 milliárd forintot fordított a vállalat.
2026. 09. 14. 17:30
Megosztás:

Az orosz olajfinomítók elleni támadások leállítására kérte Donald Trump Volodimir Zelenszkijt

Az oroszországi olajfinomítók elleni támadások leállítására kérte Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a magas dízelárak miatt.
2026. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Sorra döntik a rekordokat a hitelfelvételben a magyarok, ebből a kölcsönből mégis kevesebb fogy

Hiába vettük a tévéket a labdarúgó vb-re és a légkondikat a nyár extra hőség idején, az áruhitelekből mégis kevesebb fogyott 2026 első hét hónapjában – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ebben a személyi kölcsönöknek is szerepe lehet, hiszen már online is igényelhetők, nagyon rövid idő alatt megkaphatók, ezért sok ügyfelet elcsábíthatnak az áruhitelektől.
2026. 09. 14. 16:30
Megosztás:

Az árrésstoprendszer megszüntetését sürgeti a FruitVeB

Az árrésstoprendszert haladéktalanul meg kell szüntetni, mert kedvezőtlenül hat a zöldség- és gyümölcságazatra, az infláció csökkentéséhez pedig nem járult hozzá - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet hétfői közleményében.
2026. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Három megye harmincnyolc településén gyérítik a héten a szúnyogokat

Három megye harmincnyolc településén gyérítik a héten a szúnyogokat: a kezeléseket a települések lakott területein az esti, éjszakai órákban földi permetezéssel, platós gépjárműre rögzített berendezéssel végzik el a szakemberek - közölte a katasztrófavédelem hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 15:30
Megosztás:

Új vezető a Mentőszolgálat élén

Constantinovits Miklós oxyológust és sürgősségi szakorvost nevezi ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) élére Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
2026. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Eurókötvény kibocsátását tervezi a Mol Nyrt.

A Mol Nyrt. legfeljebb 500 millió euró értékű eurókötvény kibocsátását tervezi - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 09. 14. 14:30
Megosztás:

Drágul a benzin és a dízel Horvátországban

Literenként hat centtel emelkedik a benzin és a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban - közölte a horvát kormány hétfőn.
2026. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Harmadik hónapja csökkent az építőipar teljesítménye júliusban

Júliusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján, valamint munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 12,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Júliusban már harmadik hónapja csökkent az ágazat teljesítménye - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 09. 14. 13:30
Megosztás:

A német vállalatok többsége már használ mesterséges intelligenciát

Németországban a legalább 20 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok 57 százaléka használ már mesterséges intelligenciát (MI), csaknem háromszor annyi, mint két évvel ezelőtt - derül ki a Bitkom digitális ágazati szövetség 603 vállalat megkérdezésével készült reprezentatív felméréséből.
2026. 09. 14. 13:00
Megosztás:

A dán jegybank figyelmeztet: a stabilcoinok a pénzügyi rendszerre is hatással lehetnek

A stabilcoinok használata egyelőre alig érzékelhető Dániában, a jegybank mégis arra figyelmeztet, hogy egy gyors terjedés idővel már a fizetési rendszerre, a bankokra és akár a monetáris politika működésére is hatással lehet. A Danmarks Nationalbank szerint különösen akkor nőhetne meg a kockázat, ha a dán gazdaságban szélesebb körben terjednének el külföldi devizához – mindenekelőtt az amerikai dollárhoz – kötött digitális tokenek.
2026. 09. 14. 12:30
Megosztás:

Hamis hatósági kérésre adott ki Bitcoin-adatokat a Revolut

A Revolut ügyfélazonosító adatokat, személyes dokumentumokat és teljes tranzakciós előzményeket – köztük Bitcoin-tranzakciókhoz kapcsolódó információkat – adott át egy olyan megkeresésre, amelyről később kiderült, hogy nem valódi hatósági kérés volt. A különösen érzékeny esetben a csaló kommunikáció egy hivatalos kormányzati szerv valódi e-mail-domainjéről érkezett, ezért a megkeresés átment a technikai hitelesítési ellenőrzéseken.
2026. 09. 14. 11:30
Megosztás:

A miniszterelnök felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés kétnapos ülése.
2026. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Csaknem 350 ezer lappal csökkent a papírfelhasználás a vámszakterületen

Egy év alatt 886 ezerről 537 ezer lapra csökkent a papírfelhasználás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakterületén, ami csaknem 40 százalékos megtakarítást jelent - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a hét elején?

Többségében piros tartományban várják a zárást a mértékadó ázsiai-csendes-óceáni indexek ma reggel, ahol a közel-keleti konfliktus hírei mellett az AI-hoz kapcsolódó hétvégi híreket értékelik a befektetők.
2026. 09. 14. 10:00
Megosztás: