A MOL-nak köszönhetően mínuszban zárt a BUX
Napközben nem voltak nagy árfolyam-elmozdulások a BÉT-en, délután ugyanakkor - valószínűleg a Szíriából érkező hírek hatására - csökkenésbe fordultak az árfolyamok, a lejtmenetet a szíriai érdekeltséggel is rendelkező Mol vezette. A nap végére az olajpapír árfolyama esett, míg a másik nagy papír, az OTP árfolyama idei legmagasabb értékén zárt.
Az európai befektetők optimistán várják a Fed esti kamatdöntését, illetve annak kommentárját, az európai indexek zárás előtt nem sokkal enyhe pozitív tartományban voltak, így a budapesti piac némiképp alulteljesítő. Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője úgy vélekedett: a reggeli jókedv profitrealizálásba "fulladt", amely nagyrészt a Fed esti kamatdöntésével, illetve az azt követő sajtótájékoztatóval kapcsolatos várakozásoknak volt betudható, hiszen egyébként az európai, és amerikai makrogazdasági adatokra "nem lehetett panasza a befektetőknek". Az érkező vállalati gyorsjelentések is a vártnak megfelelően, vagy annál jobban alakultak.
A Mol 295 forinttal, 1,20 százalékkal 24.250 forintra csökkent, 4,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 15 forinttal, 0,24 százalékkal 6.375 forintra erősödött, forgalmuk 15,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 609 forintot ért, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 85 forinttal, 0,22 százalékkal 37.900 forintra nőtt, a részvények forgalma 344,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 73,0 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,02 százalékkal 19.800 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.931,30 ponton zárt szerdán, ez 1,28 pontos, 0,07 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.